Az örök hóval borított, magas hegyek felé vezető hosszú úton, mint egy világító torony emelkedett ki a síkságból egy domb. Erre a dombra épült egy falu, melynek lakói büszke, nyakas emberek voltak. Több, mint ezer éve lakták már ezt a területet, ellenállva mindenféle természeti vagy emberi nehézségnek. A legnagyobb viharok sem tudták elpusztítani őket, ha valamit elfújt a szél, összefogtak és újjáépítették a lerombolt házakat. Jöttek népek a világ összes tájáról a magas hegyek felé igyekezve. Meglátva a takaros falut, a rendezett udvarokat megálltak egy kicsit megpihenni. A falu népe udvariasan, de egyértelmű üzenettel fogadta őket. "Vándor itt megpihenhetsz, de aztán menj tovább". A többség így is tett, de voltak olyanok, akiknek jobban megtetszett ez a hely, tovább akartak maradni, mint ahogy azt a vendéglátók gondolták. Erőszakkal megszállták a falut, de idővel a magas hegyek vonzóbbakká váltak számukra, így aztán maguktól továbbálltak. A falu ebből építette fel a saját legendáját. Ők egy legyőzhetetlen, elpusztíthatatlan nép, aki még a legnagyobb, legerősebb megszállókat is kiűzi a földjéről. Nem keverednek, nem elegyednek és sosem adják meg magukat senkinek. De, ahogy, mint mindig a történelemben, a változás szele elérte ezt a falut is. Egyre több fiatal gondolta, hogy a dombról nem lehet az egész világra rálátni, őket is érdekli mi van a magas hegyekben és csatlakoztak az odatartókhoz. A falu lassan kezdett elnéptelenedni, hiszen a maradók továbbra is ragaszkodtak az ősi elvhez. "Vándor itt megpihenhetsz, de aztán menj tovább". A házak kiürültek, szép lassan összedőltek, az elhanyagolt kertek elgazosodtak, az utak járhatatlanná váltak, már a vándorok sem álltak meg a dombnál, mert csak egy romhalmazt láttak maguk előtt. Egy ház volt már csak – igaz az is rossz állapotban – ahol még éltek emberek. Öreg nénje és bátyó, de ők is életük alkonyán jártak.

• Közeleg a vég, velünk az utolsó élő ember is távozik a faluból. Ily szomorúan ér véget ezeréves történelmünk. Nem rontottunk el valamit? – kérdezte öreg nénje a tűz mellett kuporogva.
• Mit rontottunk volna el? – morgott a bátyó. – Követtük az ősi törvényt. Idegent ne fogadj be, velük ne keveredj. Így éltünk ezer évig és ez így volt helyes. Gondolj bele, mi lenne ebből a faluból, ha itt más vallású, más színű emberek rohangálnának? Apáink forognának a sírjukban.
• Hamarosan senki sem fog emlékezni ránk. Holnaptól már csak a gaz fog uralni mindent ezen a tájon. Kihalt a népünk.
• De azt büszkén tette – mondta a bátyó és szép lassan örök álomra hajtotta a fejét.

2025. december