Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon, sőt a nagy Óperenciás tengeren is túl, élt egy öreg favágó. Szorgalmas egy ember volt, a hét minden napján, sőt még a hétvégén is kijárt az erdőbe, hogy elvégezze a munkáját. Hétfőn kijelölte azokat a fákat, melyeket kivágásra ítélt. Kedden és szerdán kivágta őket a fűrészével. Csütörtökön feldarabolta őket, hogy szállíthatók legyenek. Pénteken mindig magával vitte hűséges lovacskáját és segítségével elszállította a kivágott fákat. Szombaton és vasárnap is kijárt az erdőbe és kis fákat telepített, hogy az erdő sose fogyjon el. Öreg és bölcs ember volt, aki jól tudta, hogy az erdőből nem csak neki, de az unokáinak is meg kell élnie.

Egy téli reggelen, amint a fűrészével a hátán ballagott ki az erdőbe egy szán nyomait fedezte fel a hóban.

• Nocsak, ki járkál errefelé, ilyenkor? – tette fel a kérdést a favágó magában.

A kérdésre hamarosan megkapta a választ. Pár lépést követően meglátott egy szánt, előtte két szarvast és a szán mellett álldogáló piros ruhás, fehér szakállas embert.

• Hát te mit csinálsz itt, ebben a farkasordító hidegben? – kérdezte meglepetten.
• Közeleg a Karácsony, s keresem a legszebb fenyőfát. Tudod, én vagyok a Télapó és rengeteg gyerek vár rám – válaszolta a piros ruhás ember.
• Segítek neked megkeresni és kivágni a legszebb fát – mondta a favágó.

Szavát a tettek követték. Elindultak együtt megkeresni a legszebb fát. S bár az erdőben szebbnél szebb fenyőfák nőttek, a favágó mindig továbbment.

• Szép, szép, de van szebb – mormolta magában.
• Két órája keressük a legszebb fát, szerintem ez megfelel – mondta a Télapó, aki már elfáradt a sok gyaloglásban és egy kicsit unta is magát.
• Várj és légy türelemmel – válaszolta a favágó. – A gyerekek megérdemlik, hogy a legszebb fát kapják meg Karácsonyra.

Egyszer csak megállt egy kicsi, csenevésznek tűnő fácska mellett.

• Ez lesz az! – jelentette ki.
• Viccelsz? – hördült fel a mérhetetlenül fáradt Télapó. – Itt vannak körülöttünk a hét-nyolc méter magas sudár fenyőfák, s te egy alig egyméteres, satnya fát tartasz a legszebbnek?
• Igen, mert ennek még van jövője. Nem is vágom ki a fűrészemmel. Kiásom, beteszem egy nagy cserépbe. Úgy viszed el a gyerekekhez. Hidd el, húsz év múlva is emlékezni fognak rád, amikor ránéznek az akkor majd hét-nyolc méter magas fára.
• Igazad van, bölcs ember – mondta a Télapó. – Sok helyen jártam, sok emberrel találkoztam az életemben, de azt hiszem most nagyon sokat tanultam tőled. Úgy kell élnünk, hogy a mindig maradjon remény a jövőre is.

Miközben így bölcselkedett a Télapó, addig a favágó, aki azért inkább volt a tettek embere, mint a szavaké, kiásta a kis fát, betette egy nagy cserépbe és átadta a Télapónak.

• Boldog Karácsonyt! – mondta a favágó, és ezzel otthagyta az önmagával és gondolataival elfoglalt Télapót.

2006