A százados villantott egyet az autólámpával, mire a "police" feliratú szalag mellett ácsorgó tizedes megemelte azt, hogy a fekete Skoda megállás nélkül haladhasson át alatta. "Egy soklakásos társasházban történt gyilkosság miatt miért kell már az utcát is lezárni?" – villant át az agyán, de aztán nem foglalkozott tovább a kérdéssel, elvégre ő csak nyomozás vezetője volt. Még az is lehet, hogy ha a kollégáit megkérdezné erről, egyértelműen azt a választ kapná "kifejezetten a százados úr utasítása miatt". Hát igen, néha szokott kevésbé értelmes és fontos dolgokat olyan vehemenciával mondani, hogy azokból idővel gyakorlat, elvárás, sőt szabály lett. A gyilkosság az épület második emeletén levő egyik lakásban történt, valamikor az előző nap este húsz és huszonkét óra között. A bejelentést reggel nyolckor az áldozat egyik munkatársa tette. Most este hat óra volt, a százados úgy vélte, ideje kimenni a helyszínre, hátha már mindent tudnak a kollégái. Amikor belépett a lakásba, legalább hat-nyolc helyszínelőt és nyomozót látott sürögni-forogni.

• Főnök! – köszöntette őt egy harmincas, alacsony, szőke férfi.
• Mit tudunk? – kérdezte, remélve, hogy már nincs nyitott kérdés.
• Az áldozat Keserű Zoltán negyvennyolc éves. Nyolc késszúrással ölték meg valamikor tegnap este. A halottkém szerint ebből öt szúrás önmagában is halálos lehetett, de biztost csak a boncolás után tud mondani.
• Ahogy látom már dolgozik rajta – állapította meg nagy bölcsen, miután a helyszínen az áldozat már nem volt ott, csupán a testének nyoma volt fehér krétával körbe rajzolva.
• Igen, talán egy órája vitték el.
• Behatolás?
• Nincs erőszakos behatolásra utaló nyom. Feltehetőleg az áldozat engedte be a gyilkosát. Erre utal, hogy az asztalon volt két pohár víz, illetve az áldozat naptárában volt egy bejegyzés ma 19.30.-ra.
• Név?
• Az nem volt csak annyi, hogy "valaki"
• Akkor nem lehetett régi ismerős. Erre utalhat az is, hogy csak víz volt a vendéglátás. Ujjlenyomat?
• Mindkettőn csak az áldozaté. A gyilkos vagy nem volt szomjas, vagy ennyi esze azért volt, hogy nem fogdosta össze a poharat. Egyébként jó pár ujjlenyomatot rögzítettünk a lakásban, meglátjuk mire megyünk vele.
• Mivel foglalkozott az emberünk?
• Egy ismert IT cégnél volt biztonsági vezető.
• Az jó, mert így bőven lehet indokot találni a gyilkosságra.
• Ki fedezte fel a gyilkosságot?
• Az egyik kollégája hívta ki a rendőrséget.
• Mit keresett itt a kolléga?
• Úgy volt, hogy együtt mennek Bécsbe egy konferenciára. Reggel jött érte, de Keserű nem reagált sem a csöngetésre, sem a telefonhívásokra.
• És akkor egyből a rendőrséget hívta?
• Igen, mert tegnap késő délután még beszéltek a mai indulásról. A kolléga biztos volt benne, hogy nem véletlenül elérhetetlen.
• Rendben, alaposan körbe kell járni ezt a céget. Pontosan mivel foglalkoznak? Keserű mióta dolgozik ott, mi volt a konkrét feladatköre? A legszigorúbb protokoll szerint kell eljárni, de hisz ezt tudjátok, nálam jobban.
• Igen, tudjuk mi a dolgunk. Már dolgozunk rajta. Egyébként nem csak biztonsági főnök volt, hanem író is.
• Mi a fene? Milyen író?
• Krimi író, de nem túlságosan sikeres. Eddig nyolc könyve jelent meg ugyanannál a kiadónál, de az összesen eladott példányszám nem haladja meg az ezret.
• Akkor nem egy Agatha Christie-vel állunk szembe – állapította meg, megcsillantva irodalmi műveltségét. - Egyelőre ne erre koncentráljunk. Egy sikertelen írót senki sem akar megölni. Magánélete?
• Nőtlen volt.
• Meleg volt?
• Nem tudom. A lakásban eddig erre utaló jelet nem találtunk, igaz női kapcsolatra sem.
• Nem baj, ennek ezért járjatok utána. A magánélet rengeteg okot adhat egy gyilkosságra.
• Rendben főnök.
• Az mi? – kérdezte a százados a tükrön levő kérdőjelre mutatva.
• Az egy kérdőjel. Valami jelentése lehet, mert összesen ötöt találtunk belőle a helyszínen.
• Ötöt?
• Igen. Egyet itt ennek a szekrénynek a tükrén, egyet a bejárati ajtónál a kalaptartó feletti falon. A harmadik egy üres kártyalapon volt az áldozat mellett. Az utolsó kettő az áldozatra volt rajzolva, egy az arcára, egy a mellkasára. Egyelőre még ötletünk sincs mit jelentenek és mi az üzenetük.
• Hmm. Nyolc késszúrás, nyolc könyv. Öt halálos késszúrás, öt kérdőjel. Véletlen lenne?
• Mégis csak foglalkozzunk az írói munkásságával?
• Ne. Szerintem ezek véletlen egybeesések. Munkahely és magánélet. Ez a fókusz. Nyomjátok meg – biztatta munkatársát.

A százados amióta megérkezett, ugyanabban a szobában ácsorgott és beszélgetett. Nem nézte meg a többi helyiséget. Úgy döntött, ha eddig nem tette, ezután sem fogja.

• Mentem – mondta a levegőbe, elbúcsúzva a jelenlévőktől. – Naponta kérek tájékoztatást.
• Meglesz főnök! – bólogatott a szőke férfi.

Munkatársai már megszokták, Helvéczy századosnak ez volt a tipikus munkamódszere. Kezdetben totális érdektelenséget tanúsít az ügy iránt, gyakorlatilag ad tíz nap előnyt a kollégáinak. Ha annyi idő alatt eredményre jutnak, akkor övék a dicsőség, ha nem, akkor jön a százados és irtózatos tempót diktálva megtalálja a válaszokat a nyitott kérdésekre. Úgy tűnt most is eszerint fog alakulni a gyilkossági nyomozás. A napi jelentések nem mutattak érdemi előrehaladást. A tizedik napon Helvéczy irodájában gyülekezett mindenki, aki érintett volt ebben a nyomozásban. Kovács főhadnagy, Németh hadnagy és dr. Felkai halottkém.

• Foglaljuk össze hol tartunk – adta ki az utasítást, miközben a hanyatt esést kockáztatva hintázott a nem túlságosan stabil széken.
• A boncolás megerősítette, hogy a gyilkosság és a halál beállta valamikor este nyolc és kilenc óra között történt. Az áldozatot összesen nyolc késszúrás érte. Szemből. A nyolcból öt egyenként is halálos volt. Nagy erővel, létfontossági szervet talált el a húsz centiméter hosszú kés. A maradék három szúrásnak minimális hatása volt, kis erővel a kezét és a lábát érték – kezdte a beszámolót a halottkém. Magas, barna férfi a negyvenes éveinek elején.
• Ennek lehet valami jelentősége?
• Azt gondolom igen – válaszolta dr. Felkai. – Véleményem szerint már az első is halálos volt, amely a szívet érte. Az áldozat nem védekezett, valószínűleg váratlanul érte a támadás. Az első szúrás után összeesett, a többit már a földön fekve kapta.
• Hirtelen felindulás, tudatosan megtervezett támadás?
• Szerintem tudatosan megtervezett támadás volt, a nyolc késszúrásnak nem csak a mennyiségét, de a minőségét tekintve is üzenete van – fejezte be a halottkém a mondandóját.
• Munkahely?
• Véleményem szerint nincs kapcsolat a gyilkosság és a munkahelye között – vette át a szót Kovács főhadnagy. – Elsősorban irodai alkalmazásokat, adminisztrációs rendszereket fejlesztenek és üzemeltetnek. Semmi olyan termékük nincs, amely valakik számára extra érdeklődést kelthetne. A cég a piac ezen szegmensében ismert, nyereségesen működik. Gazdálkodásában minden rendben. Keserű biztonsági főnök volt, de sem a feladata és magának a cégnek a biztonsági rendszere sem volt különösebben érdekes. Munkahelyén tipikus szürke figurának tartották, aki pont annyira veszi komolyan magát, mint amennyire az indokolt. Sem barátai, sem ellenségei nem voltak.
• Magánélete?
• Hát az is szürke és jelentéktelen - folytatta a beszámolót Németh hadnagy, a nyomozó csapat legfiatalabb tagja. Magas, vékony férfi volt, furcsán rekedtes hanggal. – Családja nem volt. Sosem nősült meg. Voltak barátnői, de csak rövidebb ideig. Nagyon unalmas fickónak minősítették a felkutatott exek. Barátai sem nagyon voltak. Havonta egyszer eljárt egy bridge klubba, rendszeresen járt masszázs szalonba és wellness fürdőbe. De ott sem mondtak róla, semmi érdemlegeset.
• Úgy tűnik nem munkahelyi vagy magánéletbéli okokban kell keresni a meggyilkolásának indítékát – állapította meg Helvéczy százados. – Rossz nyomon jártatok.
• De főnök, te mondtad, hogy ezzel foglalkozzunk és ne az írói munkásságával – háborodott fel Németh hadnagy.
• Józsikám, senki nem mondta, hogy hallgassatok rám és ne kövessétek a saját ösztöneiteket – válaszolta Helvéczy a lehető legközömbösebb stílusban. – Lejárt a tíz napotok, kénytelen leszek én is beszállni.
• Értem én a pedagógiai szándékot – szólt vissza Németh, aki új volt a csapatban, alig három hete helyezték át egy vidéki kapitányságról és még idegen volt számára Helvéczy munkamódszere –, de adtunk tíz nap előnyt a gyilkosnak is, aki ezalatt felszívódhat, újabb gyilkosságot követhet el. Nem beszélve arról, hogy mit szól a főnökség az ilyen teljesítménymutató esetén.
• Ez utóbbi az én problémám – vonta meg a vállát a százados – és pontosan elegendő, ha én foglalkozom vele. Egyébként a gyilkosunk nem sorozatgyilkos és nem fog felszívódni.
• Ezt honnan tudod?
• Majd a végén elárulom. Nos, ki olvasta Keserű Zoltán bármely könyvét? – látva a nemet intő fejeket, folytatta. – Van négy teljes napotok, hogy mind a nyolcat elolvassátok. Addig nem kell bejönni. Home office, ahogy mostanában a menő munkahelyeken mondják. A könyveket megvettem, kifelé menet mindenki kapja fel a saját csomagját és művelődjetek.

A százados tisztában volt azzal, a munkamódszere rengeteg vitát váltott ki a főnökei köreiben. A felületes szemlélő vagy a nagyvonalúan tájékozódó csak annyit látott, Helvéczy tíz napig nem csinál semmit, mindent a beosztottjaira bíz és ezzel időt ad a gyilkosnak, pazarolja a rendőrség erőforrásait. Ezzel szemben az elmúlt két évtizedben rengeteg tehetséges és sikeres nyomozó került ki a szárnyai alól és váltak a rendőrség hasznára különböző kapitányságokon. Nem beszélve arról, hogy a felderítetlen ügy ritka volt nála, mint a fehér holló. Az a bizonyos tíz nap nem volt teljes egészében elvesztegetett idő, mert ő egyrészt felkészült ezen idő alatt – ez is eredményezte aztán a gyors megoldást -, másrészt más ügyeken is dolgozott közben. Egyébként meg, ha a körülmények olyanok voltak – a közvéleményt nagyon felkavaró ügyek, vagy más szempontok miatt kiemelt esetek -, akkor mellőzte ezt a gyakorlatát. Így aztán ha voltak is viták körülötte, el volt nézve ezen különcsége.

*

Négy nappal később egy kis levegőtlen szobában hárman üldögéltek.

• Nos? – kérdezte Helvéczy, biztatóan nézve a két társára.
• Borzalom, elég gyenge író – sopánkodott Németh hadnagy. – A világ összes kávéját megittam, hogy ébren maradjak, miközben olvastam azokat az irományokat.
• Kár, hogy ez érdekel engem a legkevésbé – vágott a szavába a százados.
• Bocs, főnök, a lényegre térek. Megtaláltam a magyarázatot az öt kérdőjelre. A könyvei elég sematikus történetekre épülnek. Megölnek valakit valamelyik európai városban – általában mindig másikban -, és minden helyszínen talál a rendőrség egy oda nem illő tárgyat, jelet, feliratot vagy egy üzenetet. A könyvei egy részében ez a megoldási kulcs, ez vezet a happy endhez. Ugyanakkor öt könyve – meglepő módon - úgy fejeződik be, hogy nincs meg a gyilkos, nincs megoldás. Azok a kérdőjelek, amelyeket mi, Keserű meggyilkolásának a helyszínén találtunk, egybeesnek ezekkel az oda nem illő jelekkel, tárgyakkal, üzenetekkel.
• Mire következtethetünk ebből?
• A gyilkos lehet egy felháborodott olvasó, akit felidegesített, hogy a könyvek egy része nem a szokás szerinti "minden jó, ha vége jó" befejezéssel zárult. Felkereste az írót, számonkérte rajta, hogy miért nem pozitívan fejezte be a történeteit. Valószínűleg a kapott válasz nem tetszett neki, hirtelen felindulásból megölte Keserűt. S mintegy figyelmeztetésként a képzeletbeli rendőrség hanyag munkájára, ott hagyott öt kérdőjelet, melyekkel pontosan azokat a helyeket jelölte, ahol a sikertelen nyomozások esetén nem vették figyelembe az oda nem illő nyomot vagy a gyilkos üzenetét.
• Akit keresünk az biztosan pszichopata – szólt közbe Kovács főhadnagy. – Beszéltem dr. Felkaival és egybevetettem a szúrások sorrendjét a könyvek kiadási sorrendjével. Az első szúrás halálos, az első könyvben nincs meg a gyilkos. A második szúrás felületi karcolás, a második könyvben a rendőrségi nyomozás sikeres. A harmadik szúrás olyan erővel érte el a májat, hogy ha az első nem lett volna halálos, akkor ez biztosan végzett volna vele. A harmadik könyvben a tettes megússza a tettét, nem találják meg őt. Nem sorolom tovább, a sorrendi egyezés tökéletes.
• Aki saját akaratából elolvassa mind a nyolc könyvet, az biztosan pszichopata – értett egyet Németh hadnagy. – Bár nekem ebben az esetben nem tűnik életszerűnek, hogy egy egyszerű olvasó kezébe veszi az egyik kiadást, és az annyira megtetszik neki, hogy aztán végig olvassa az összest. Majd megkeresi az írót, hogy a végén nemes bosszút álljon azért, mert a történetek nem az ő szája szerint alakultak.
• Sorrendben mik a helyszínek? – kérdezett közbe a százados, aki figyelmesen követte a beszélgetést.
• Budapest, Prága, Altdorf, Küssnacht, Budapest, Milánó, Párizs, Bécs.
• Ennek lehet jelentősége?
• Nem hiszem, én nem találtam semmilyen értelmes magyarázatot a helyszín választásra. Szerintem ezek jutottak eszébe, bár őszintén szólva nekem Altdorf vagy Küssnacht sosem jutott volna eszembe helyszínként, ha író lennék. Eddig azt sem tudtam, hogy hol vannak, de utánanéztem, ezek svájci kisvárosok.
• Ok vagy előzmény nélkül egy normális embert ezek a történetek nem tudnak annyira felbosszantani, hogy emiatt valaki öljön. Kellett valamilyen katalizátor. Szerintetek mi lehetett az a személyes ok, ami kiváltotta ezt az indulatot?
• Például egy olyan áldozat hozzátartozója lehet a gyilkosunk, akinek az ügye lezáratlan maradt – állapította meg a főhadnagy. – Valamilyen pszichés zavarban szenvedhet. Hasonlóságot fedezett fel a könyvben leírtak és a saját valós története között. Úgy gondolta, hogy az író népszerűsíti azt a gondolatot, hogy büntetlenül lehet gyilkolni, hiszen öt könyvében is úgy zárul a történet, hogy a bűnös megúszta, ezért bosszút állt az írón.
• Vagy egy volt rendőr, akit akár egy saját személyes kudarca miatt mélyen felkavart, hogy a rendőrség alkalmatlanságát propagálta az író – vetett fel egy másik lehetőséget a hadnagy.
• Igen, feltétlen kell lenni valamilyen egyéni motivációnak – értett egyet a százados. – Keressétek fel a kiadót, hátha a könyvesboltokon keresztül kaphatunk valamilyen használható információt a vásárlókról. Bár őszintén szólva, ebben azért nagyon nem bízom. Az első könyvet öt évvel ezelőtt adták ki. Nézzetek utána, hogy az azt megelőző három – öt évben volt-e olyan gyilkosság Magyarországon, amely hasonlított a könyvekben szereplő esetekhez és felderítetlen maradt.

*

A férfi bizonytalanul állt meg a kerületi rendőrkapitányság épülete előtt. Szürke ballonkabát, szürke pantalló, szürke kalap, kezében egy levélpapír. Lassan felsétált a lépcsőn és az ügyeletes tiszthez fordult. Az őrmester egy darabig nézegette a papírt, majd hívott valakit, aki az egy emelettel feljebb levő irodába kísérte a férfit. A szoba szerényen volt berendezve. Asztal, négy faszékkel. Senki sem volt a helyiségben. Leült és jobb híján várakozott. Talán negyedóra is eltelt, amikor nyílt az ajtó és egy alacsony szőke férfi lépett be rajta.

• Kovács Ernő főhadnagy vagyok. Elnézést kérek a várakoztatásért.
• Miért hívattak be? – kérdezte a férfi. Nem mutatkozott be, csak tudják, hogy kit rendeltek be.
• Pontosan nem tudom – szabadkozott a főhadnagy. – Én csak beugrottam önhöz. A főnökömmel kell beszélnie, de váratlanul ki kellett mennie egy külső helyszínre. Most telefonált, hogy egy félórát késik. Elnézését kéri, reméli, hogy meg tudja várni őt. Engem kért meg, hogy addig szórakoztassam.
• Szórakoztasson? Mivel?
• Teát vagy kávét kér?
• Nem kérek semmit – mondta miközben türelmetlenül az órájára nézett.
• Siet valahová?
• Nem, illetve igen. Dolgom lenne, nem szeretek várakozni, nem szeretem, ha nem tudom, hogy miért kell valahol lennem – látszott rajta a nyugtalanság.
• Elnézést kérek még egyszer a főnököm nevében. Tudja nemrégiben meggyilkoltak egy ismert krimiírót. Gondolom hallott róla.
• Nem – rázta meg a fejét bizonytalanul a szürke férfi. – Nem szoktam követni a napi eseményeket.
• No, mindegy. Szóval ezzel kapcsolatban vannak új fejlemények. A főnököm vezeti a nyomozást és emiatt kellett váratlanul elmennie. Sajnálom, hogy megvárakoztatjuk – Kovács nem győzött elnézést kérni, hogy a férfi bizalmát elnyerje.
• Semmi gond – morogta a szürke ruhás férfi -, remélem nem tart sokáig.
• Nem, biztosan nem – nyugtatgatta a főhadnagy, majd pár másodperc szünetet tartva, "tudjunk valamiről beszélgetni" alapon megkérdezte. – Szokott olvasni?
• Szoktam hébe-hóba.
• És mit? Szépirodalmat, krimit, magyar írókat vagy külföldieket, maiakat vagy a klasszikusokat?
• Tulajdonképpen nincs preferenciám – válaszolta bizonytalanul a férfi. – A krimiket szeretem, legyen az magyar vagy külföldi.
• Ah, értem. Keserű Zoltán nevű krimiírót ismeri esetleg? Olvasott tőle bármit is?

A férfi hosszasan kutatott az emlékei között.

• Nem, nem emlékszem rá.
• Pedig jó, érdemes rákeresni a neten, aztán elolvasni a könyveit. Van belőle jó néhány.

Nyílt az ajtó. Helvéczy százados lépett be. Köszönt, kezet rázott a vendégével, miközben a főhadnagy elhagyta a szobát.

• Elnézést a várakoztatásért, de tudja mindig történnek váratlan fejlemények a mi szakmánkban. És ez most kivételesen pozitív fejlemény a nyomozásunkban. Remélem Kovács úr nem hagyta unatkozni amíg rám kellett várni.
• Nem unatkoztam – mondta, de a feszültség benne volt a hangjában. – Meg tudhatnám végre, hogy miért vagyok itt?
• A főhadnagy nem említette? Sajnálom. Nyolc évvel ezelőtt az ön testvérét meggyilkolták. A tettes azóta sem lett meg.
• A rendőrség hanyagul végezte a munkáját, egyértelmű nyomokat hagyott figyelmen kívül – a férfi hangja éles és támadó volt.
• Ezt nem tudom megítélni. Nem vettem részt abban a nyomozásban, de ismerem azokat a kollégákat, akik akkor eredménytelenek voltak. A hanyagság sosem volt jellemző rájuk.
• Ezért vagyok itt? Ezt akarja megbeszélni velem?
• Nem. Nem a rendőrség akkor elvégzett munkáját szeretném önnel megvitatni. Újra nyitottuk a fivére aktáját és ezzel kapcsolatban lenne pár kérdésem.
• Akkor mindent elmondtam, amit tudtam. Nyolc év után már nem frissek az emlékek.
• Semmi baj. Én csak kérdezek és ha bármire tud válaszolni, sokat segíthet nekünk. Rendben?

A férfi nem válaszolt, csak bólintott. Zaklatott és ideges volt. A százados kinyitotta a magával hozott aktát.

• A testvére Kormos Károly könyvelő volt. 2017 október 18-án gyilkolták meg a saját lakásában. A lakásból semmi érték nem tűnt el, bár láthatóan alaposan átkutatták. Az ügyében folytatott nyomozás nem tárt fel egyetlen egy olyan okot sem, amely magyarázatot adhatott volna a gyilkosságra. A tettest nem találták meg és két év után lezárták a nyomozást.
• Így van. Mi történt most, amiért újra nyitották? Új fejlemény? Új szemtanú?
• Erre a kérdésre a nyomozás érdekeire hivatkozva nem válaszolhatok. Sajnálom. Átnéztem a dokumentumokat, a helyszínen készült fényképeket, elolvastam a tanúvallomásokat. Az egyik fotón feltűnt egy kártyalap. Ha jól emlékszem egy makk hetes feküdt a holttest mellett.
• Pontosan – kiáltott fel Kormos. – Többször mondtam annak az idiótának, hogy annak a kártyalapnak jelentősége van, elvezethet a gyilkoshoz. Nem foglalkozott vele, azt mondta véletlenül került oda.
• Így van – bólintott Helvéczy. – Az szerepel a jelentésében, hogy az asztalon volt egy pakli magyar kártya, melyből pont a földön heverő lap hiányzott. Emiatt nem tulajdonítottak neki semmilyen jelentőséget.
• Az nem volt véletlen, azt a gyilkos szándékosan vette ki a kártyacsomagból és hagyta ott. Ezt elmondtam a nyomozóknak akkor, de nem érdekelte őket. Szóval ezzel kapcsolatban nyitották újra a testvérem aktáját?
• Nem, tulajdonképpen nem – rázta meg a fejét a százados. – Ezt csak úgy szóba hoztam most. Nem is tudom miért. Furcsa volt a kép, de biztos nincs jelentősége. A kollégáim helyesen járhattak el, amikor nem foglalkoztak vele, de nem emiatt kértem, hogy fáradjon be hozzánk.

A százados tartott egy pár másodperces szünetet. Miközben beszélt, a vele szemben ülő férfi reakcióit figyelte. Amikor a kártyalap szóba került, a férfi láthatóan izgatott lett, amikor azt mondta neki, hogy szerinte sincs jelentősége a földön fekvő makk hetesnek, látta, hogy Kormos alig tudja visszatartani a benne fortyogó indulatot. Legszívesebben felborította volna az asztalt és neki ugrott volna a századosnak. Helvéczy még élvezte egy kicsit a hatásszünetet, majd folytatta.

• A fivére könyvelő volt egy könyvelő irodában. A gazdasági rendőrség most tárt fel egy bonyolult ÁFA csalási ügyet, amelyben egy olyan cég is érintett, amelynek könyvelését anno a testvére végezte.
• Na ebből elég volt! – kiáltott fel Kormos ingerülten. – Nem elég, hogy a rendőrség nem végezte el a munkáját és a mai napig nem találta meg a fivérem gyilkosát, most még az emlékét is beakarják mocskolni. Hát, milyen emberek maguk?
• Nyugalom Kormos úr. Félreértett valamit. Nem vádoljuk semmivel a testvérét, csak ezzel a céggel való kapcsolatáról szeretnénk információt kapni. Ha tud nekünk ebben segíteni.
• Nem hiszem. Ritkán beszéltem vele a munkájáról. Melyik cégről van szó?
• "Market to Market" a nevük, de inkább az "M2M" formában ismert. TV reklámokban is szokott szerepelni ez a név.
• Nem mond semmit nekem ez a név. A testvérem nem említette őket, igaz másokat se nagyon.
• Értem. Esetleg el tudja képzelni, hogy a fivérét ezzel kapcsolatban ölhették meg? A számlahamisítás és ÁFA csalás legalább tíz évvel ezelőtt kezdődött.
• Nem tudom. Nem hiszem. Abban biztos vagyok, hogy Károly nem volt benne semmilyen csalásban vagy mutyiban. Ha esetleg tudomására jutott volna valamilyen bűncselekmény, biztosan a rendőrséghez fordult volna – mondta Kormos, majd egy pillanatnyi gondolkodás után nem állta meg, hogy ne tegye hozzá. - Amilyen naiv volt, azt hitte volna, hogy a rendőrség azért van, hogy megoldjon ügyeket.
• Sajnálom, hogy ennyire rossz véleménnyel van rólunk – szomorkodott Helvéczy. – Ezek szerint ön úgy gondolja, hogy a fivérének nem volt információja erről az ÁFA csalásról.
• Nem tudom biztosan, de úgy gondolom. Járjanak utána. Végezzék az istenverte munkájukat.

A százados nem látta értelmét a további színjátéknak. Megköszönte Kormosnak, hogy befáradt a rendőrségre, személyesen kísérte ki a kapuig.

• Még egy utolsó kérdés, ha megengedi – állt meg hirtelen a százados, de nem várta meg a választ. – Honnan tud a földön heverő kártyalapról?

A férfi jól láthatóan zavarba jött, homlokán apró izzadtságcsepp jelent meg, beleharapott az ajkába, majd rekedten válaszolt.

• Nem is tudom. Talán valamelyik nyomozó említhette.
• De bent az irodában még azt mondta, hogy a rendőrség nem tulajdonított neki jelentőséget.
• Így van, nem érdekelte őket, de ők szóba hozták. Egyébként én honnan tudhattam volna, mi volt a helyszínen?
• Aha, értem – bólintott Helvéczy. – Még egyszer köszönjük, hogy befáradt. Viszontlátásra.

A lépcsősor tetején állva megvárta, amíg Kormos eltűnik az utca végén. A férfin még mindig jól érzékelhető volt a nyugtalanság, többször is visszanézett, idegesen konstatálva, hogy a százados mozdulatlanul áll a rendőrség épülete előtt.

• Ez az ember nyolc év után is totálisan be van kattanva a testvére halála és az eredménytelen nyomozás miatt – mondta kollégáinak, amikor visszatért a szobájába. – De inkább tudnám elképzelni róla, hogy a nyomozást vezetőt öli meg, mint az írót.

*

A sárga taxi halkan gördült a rendőrség épülete elé. Egy idősebb, de jó karbanlevő férfi szállt ki belőle és sétált be határozott lépésekkel az épületbe. A bejáratnál álló ügyeletes tiszt ismerősként üdvözölte és egyenest Helvéczy századoshoz irányította.

• Varga úr, nagyon köszönöm, hogy befáradt – fogadta széles mosollyal a belépő férfit, Helvéczy.
• Ne vicceljen. Egy rendőr akkor is rendőr marad, ha már nyugdíjas. A behívót parancsnak tekintettem, melyet kötelességem teljesíteni – mondta a volt rendőrnyomozó teljes komolysággal, katonás szigorúsággal.
• Nem behívó, csak egy kérés volt azzal kapcsolatban, hogy néhány kérdés erejéig álljon a rendelkezésünkre. Nem ismerjük egymást, azután kerültem ide a kapitányságra, hogy ön nyugdíjba ment – kezdte volna a bemutatkozását a százados.
• De hallani, hallottam magáról – vágott a szavába Varga. – A legendásan ellentmondásos nyomozó, aki bár kiváló eredményességi mutatót produkál, szokatlan munkamódszereivel és látványos lazaságával gyakran borzolja a rendőri vezetők idegeit.
• Ha jól értettem, akkor ez most nem dicséret volt – mosolygott Helvéczy, de ezek után úgy döntött nem beszél a továbbiakban magáról. – Feleslegesen nem akarom rabolni az idejét, ezért térjünk a lényegre. Nyolc évvel ezelőtt részt vett a Kormos Károly meggyilkolása ügyében folytatott nyomozásban. Jól tudom?
• Igen, sajnos nem jutottunk eredményre. Életem egyik jelentős kudarca volt.
• Sok ilyen volt?
• Most a fejemre akarja olvasni, hogy egy szar nyomozó voltam? – fortyant fel a nyugalmazott rendőr.
• Eszemben sincs – szabadkozott Helvéczy. – Nekem is voltak megoldatlan ügyeim, csak emberileg lettem volna kíváncsi arra, ön hogyan élte meg ezeket a helyzeteket.
• Összesen három olyan gyilkosságban nyomoztam, amelyben nem lett meg az elkövető – válaszolt sokkal nyugodtabban Varga. – Nehéz megélni a kudarcot, ilyenkor éjjel-nappal az ügyön dolgozunk és még sincs eredmény. Emberileg nagyon megviselő, ráadásul egyesek ebből üzletet csinálnak.
• Üzletet?
• Hát igen, írnak mindenfélét, hülyeséget az alkalmatlanságunkról, a felkészületlenségünkről.
• Újságcikkekre gondol?
• Főleg, de vannak könyvek is, melyek előszeretettel fejtegetik a nyomozók hibáit, mintha a valóság olyan egyszerű lenne, mint amilyen az ő fejükben megszületett történet.
• Elnézést egy kicsit fonalat vesztettem. Most krimikre gondol vagy rendőrségi szakkönyvekre?
• Krimikre.
• Szokott bűnügyi regényeket olvasni?
• Régebben igen, de annyira felidegesítettek, hogy már nem olvasom őket. Az íróknak fogalmuk sincs az igazi bűnügyekről, az elkövetők észjárásáról, a nyomozási eljárásokról. Írnak össze-vissza mindenféle baromságot, de még a szakzsargont sem ismerik. Arra azért van eszük, hogy a végére az derüljön ki, a bűnös megúszta, mert a zsaru buta, lusta és korrupt – ahogy ezeket a mondatokat kimondta Varga szép lassan indulatba jött.
• Milyen könyveket olvasott ebben a témában?
• A fene sem emlékszik már rájuk.
• Keserű Zoltán?
• Keserű Zoltán? Miért pont Keserű Zoltán? – kérdezett vissza zavartan. – Nem emlékszem arra, hogy bármit is olvastam volna tőle. De nem őt ölték meg pár héttel ezelőtt? Mintha azt olvastam volna az újságban.
• Csak úgy az eszembe jutott a neve, valószínűleg pont emiatt, hogy mostanában ő is egy gyilkosság áldozatává vált – mondta Helvéczy lassan. – Egyébként egy közismert író és sok olyan regényt írt, amelyben a nyomozás nem vezetett eredményre.
• Akkor ő is egy szemétláda – állapította meg a volt rendőr. – De most ezért lettem idehívva, hogy mindenféle tollnokokról beszélgessünk? Ennyire ráérnek a zsaruk mostanában?
• Elnézést, hogy elkalandoztam – Helvéczynek a sokadik bocsánatkérése volt, már unta is egy kicsit, de hát a szerepe ezt kívánta. – A Kormos ügy miatt szerettem volna beszélgetni és kérdezni, ahogy már említettem korábban. Újra nyitottuk az ügyet és ahogy nézegettem az aktákat és a fotókat, feltűnt az egyik képen egy földön heverő magyar kártya. De sehol sincs említve, mint olyan nyom, amely összefüggésbe hozható a gyilkossággal.
• Mert semmi jelentősége nem volt. Általában a földön vagy asztalon sok minden hever, amelynek nincs köze az adott bűntényhez. Ebben semmi szokatlan nincs és ennek a kártyának sem volt.
• Erre ilyen jól emlékszik ennyi idő távlatából?
• Konkrétan nem emlékszem, de tudom, hogy megfelelően jártunk el és minden olyan nyomot számba vettünk, amelynek köze lehetett a gyilkossághoz, de lényegtelen dolgokra nem fecséreltük az időnket. Egyébként ez most, hogy jön ide? Mitől lett fontos az a kártyalap?
• Nem tudom, hogy fontos-e, csak eszembe jutott ez a kérdés. Az aktákban találtam egy önnek írt levelet. Az áldozat testvére írta, amelyben nyomatékosan felhívja a figyelmet a kártyára, amely egyébként egy makk hetes volt. És szinte követeli a levelében, hogy foglalkozzanak vele.
• Nem tudom – vonta meg a vállát Varga. – Nem emlékszem rá. Ha fontos lett volna, foglalkoztunk volna vele.
• Csak kíváncsiságból kérdezem, a testvér honnan tudhatta mi hevert a helyszínen, a földön az áldozat mellett?
• Nem tudom. Emlékeim szerint nem ő találta meg a holttestet és mintha csak pár nappal később került volna elő, amikor már a helyszín rendbe lett téve.
• Önök hozták szóba a kártyát, vagy a helyszínen készült képeket mutogatták neki?
• Nem emlékszem erre. Szerintem, ha valamit lényegtelennek tartottunk, akkor arról nem beszéltünk és nem kérdeztünk rá. Szóval miért lett újra nyitva a Kormos akta?
• Kaptunk egy információt Kormos kevésbé ismert életével kapcsolatban. Van valahol a Belvárosban egy kétes hírű hely a "Makk Hetes Bár". Állítólag rendszeres vendég volt. Ezzel foglalkoztak annak idején?
• Nem, erről most hallok először – mondta zavartan Varga. Bosszantotta, hogy a százados ilyen látványosan csőbe húzta. A földön fekvő kártyalap, annak a fontosságát hangsúlyozó levél és most a bár. Ez tus volt.
• Szóval az informátorunk szerint ezen a helyen könnyen beszerezhetőek különböző illegális szerek, a dílerek sokszor itt veszik át az árujukat. Nem kizárt, hogy Kormos is kábítószer kereskedelemmel foglalkozott és ezzel összefüggésben ölte meg valaki.
• És emiatt volt a földön a kártyalap? Nem tudom, de ha így van, akkor komoly szakmai hibát követtünk el – mondta teljesen magába roskadva a volt rendőrnyomozó. – Mindenesetre nálunk nem merült fel semmilyen kábítószeres kapcsolat és a lakásán sem találtunk semmilyen erre utaló jelet.
• Az is lehet, hogy valami félreértés az egész. Mindenesetre köszönöm, hogy befáradt és segített nekünk. Utána nézünk ennek a helynek egy kicsit jobban, illetve Kormos esetleges ilyen jellegű tevékenységének. Meglátjuk, hogy mire jutunk. Ha nem haragszik, akkor szükség esetén még keresnénk.
• Ez természetes, állok rendelkezésükre.
• Hát akkor jó pihenést, élvezze a nyugdíjas éveket és azért olvasson néha krimit. Keserű Zoltánt különösen ajánlom – búcsúzott a százados Vargától, de annak arcizma sem rándult az író nevének említésekor.

Amikor a volt nyomozó elment, Helvéczy a kávéautomatánál futott össze két kollégájával, akik az üvegablak mögül végig hallgatták a beszélgetést.

• Vele sem lőttünk tízest. Nem ő a mi emberünk. Utálja azokat, akik a nyomozói munka esetleges eredménytelenségéről beszélnek, de Keserű nevének említésekor nem árulta el magát. Már pedig sok mindent lehetne erről az emberről mondani, de azt, hogy jó színész, azt biztosan nem. Nem ismeri Keserűt, nem ő ölte meg.
• Lehet, de azért volt ellentmondás abban, amit ő mondott és amit a meggyilkolt Kormos testvére állít – mondta Németh hadnagy.
• Volt, de nincs jelentősége. Nyolc év, az nyolc év. Ennyit tévedhetnek ennyi idő után.
• És akkor, hogyan tovább? – kérdezte a főhadnagy. – Mi az új irány?
• A túloldalon levő, alkoholos befolyásoltság előidézésére alkalmas vendéglátóipari egység – vigyorgott Helvéczy. – Mindenki a vendégem egy Kőbányaira.
• Azt nagyon utálom, de ha ingyen van, megbirkózom vele – fogadta el a meghívást a hadnagy.
• Látszik, hogy újonc vagy a kapitányságon – mondta teljes komolysággal Németh főhadnagy. – Az első kört mindig a százados fizeti, de aztán jön a ráadás és az már a mi kötelességünk. A második kör előtt a főnök látványosan bejelenti, hogy a Kőbányai egy ihatatlan sör és kizárólag Guinnesst tudna inni.
• Miért itt lehet Guinnesst kapni?
• Szerencsére nem és ilyenkor beéri egy csapolt Hoegaardennel vagy Kronenbourggal, de alább nem adja.
• Na jöttök, vagy még sokáig okoskodtok itt? – türelmetlenkedett a százados.

*

Pár nappal később Helvéczy százados a rendőrkapitány puritán egyszerűségű irodájában ücsörgött és a főnöke arcát elnézve sok jóra nem számíthatott.

• Ferikém, már megint tőled hangos a főnökség – sóhajtott teátrálisan a rendőrkapitány. Átlagos magasságú, erős testalkatú, kopasz férfi volt, az 5. X-en túl.
• Ez egy bonyolult ügy. Kevesebb, mint három hét alatt még nem oldottam meg. Röstellem – szemtelenkedett a százados.
• Vegyél vissza egy kicsit a nagy arcból. Állítólag megsértetted Varga Feri önérzetét, amit konkrétan leszarnék, de…
• De? – kérdezett közbe a százados.
• De a belügyminiszter a haverja és Varga elment hozzá panaszkodni. Behívtad segítséget kérni, de a köszönet helyett átverted.
• Én, mivel?
• Na, ne add az ártatlant. A fejére olvastad, hogy a Kormos gyilkosság során nem foglalkozott a földön heverő makk hetes kártyával, miközben Kormos kábítószert szerzett be rendszeresen a Makk Hetes Bárból. Varga utána nézett, sosem létezett Budapesten Makk Hetes Bár.
• Apró nyomozói trükk, néha élni kell ilyenekkel – tárta szét a kezét Helvéczy.
• A belügyminiszter őrjöng. No, nem a te kis trükköd miatt, hanem azért, mert az aktuális Keserű ügy helyett, miért foglalkozol a lezárt – bár nem megoldott – Kormos üggyel. Rajtam kérte számon, hogy miért nem a dolgoddal foglalkozol és egyébként miért nyitottuk újra a Kormos aktát. Köpni-nyelni nem tudtam, nem, hogy válaszolni. Miről van szó, mit keversz már megint?
• Én semmit – mondta nyugodtan a százados. – Természetesen a Keserű ügyön dolgozom. A nyomozás során felmerült annak a lehetősége, hogy a gyilkosa, amellett, hogy olvasta a könyveit és szándékosan erre utaló jeleket hagyott a helyszínen, személyes okból vezérelve ölte meg az írót.
• Írót?
• Igen. Nem volt ismert író, de volt nyolc kiadott könyve. A magánéletében és a főállású munkájában nem találtunk semmilyen okot, ami a meggyilkolásához vezetett volna. A rablógyilkosságot vagy a spontán, ok nélküli gyilkosságot kizártuk a lehetőségek közül. Maradt az írói munkássága. Öt olyan könyvet írt, amely megoldás nélkül zárult, azaz a gyilkos megúszta a tettét. A helyszínen találtunk öt különböző helyre írt kérdőjelet. Ezeket összekötöttem, mármint a könyveket és a kérdőjeleket és így jutottam el a Kormos ügyhöz. Elméletem szerint ugyanis a gyilkos vagy az egyik áldozat hozzátartozója vagy egy rendőr.
• Miért? Nem értem az összefüggést.
• Általában a bűnügyi történetek megoldással zárulnak. Mindenki boldog, főleg az olvasó, hiszen a bűnös elnyerte méltó büntetését, a világ biztonságos. Keserű regényeiben szokatlan módon a történetek gyakran eredmény nélkül zárultak. Nincs meg a gyilkos, a rendőrség rosszul végezte a dolgát, a világ nem biztonságos.
• És?
• Arra gondoltam, hogy ezek a szokatlan megközelítésű történetek esetleg egy pszichikailag instabil személynél okozhat bekattanást, amennyiben érintettnek érzi magát.
• Például?
• Például egy hozzátartozónál vagy egy rendőrnél, aki rosszul élte meg a nyomozás kudarcát és annak eredménytelenségét. Esetleg úgy érzik, hogy Keserű a könyveiben még reklámozza is ezt a negatív érzést.
• És így jutottál el Vargához?
• Előbb eljutottam a Kormos ügyhöz, ahol volt egy figyelmen kívül hagyott kártyalap, amely összefügghet a Keserű holtteste mellett fekvő kérdőjeles papírlappal. Utána jutottam el Kormos fivéréhez és Varga volt nyomozóhoz. Mindkettőre illett az elméletem, mindkettőt megpróbáltam csőbe húzni.
• Sikerült?
• Nem egészen, de azért nem teljes a kudarc. Vargának volt még egy sikertelen nyomozása, amely összefüggésbe hozható a könyvekkel. Ezelőtt öt évvel megöltek egy zsokét a lakásában. Átnéztem az aktáját. A gyilkosság helyszínén a tükörre, egy hatalmas X-et festettek piros festékkel. Varga itt nem hagyta figyelmen kívül ezt a látszólag oda nem illő jelet, mint ahogy azt a kártyánál tette a Kormos ügyben, de jelentését nem tudta megfejteni. Valamilyen fogadási csalásra gyanakodott, esetleg megbuherált lóversenyekre, de nem jutott eredményre. A kapcsolat pedig az, hogy a Keserű gyilkosság helyén volt egy kérdőjel a szobai tükrön és természetesen Keserű egyik könyvében is említésre kerül, hogy a gyilkosság helyszínén valamit írtak egy tükörre.
• Emiatt Vargára gyanakszol? Ő lenne az, aki úgy érezte, hogy Keserű kigúnyolja őt a könyveiben?
• Nem, nem hiszem. A másik három kérdőjel nem budapesti helyszínekhez kapcsolódik. Altdorf, Küssnacht, Bécs. Itt értelemszerűen nem nyomozott Varga sohasem. Két egybeesés alapján lehetne gyanakodni, de szerintem Varga nem annyira szofisztikált figura. Ha ő lett volna a tettes, beérte volna két kérdőjellel.
• Altdorf? Küssnacht? Hol a fenében vannak ezek a települések? Ausztriában?
• Nem, ezek svájci kisvárosok.
• Ennek nincs semmi értelme. Hogyan kapcsolódnának Keserű könyvein keresztül Keserű meggyilkolásához?
• Még pontosan nem tudom, de egy összefüggést már találtam. Nyilván én sem tudtam, hogy hol találhatóak ezek a települések és mit kell tudni róluk, de hát ezért van az MI, hogy segítsen nekünk értelmi fogyatékos embereknek. Addig kérdezgettem, keresgettem, amíg ki nem derült, hogy ennek a két településnek köze van Tell Vilmos történetéhez. Altdorf volt, ahol Tell Vilmos lelőtte az almát a fia fejéről és Küssnachtban halt meg Gessler a Habsburg helytartó.
• Aha – a rendőrkapitány próbálta követni a történetet – és Bécs?
• Bécs? Ott készült az első magyar kártya, melyet a Piatnik készített az ezernyolcszázas években.
• Értem. A Makk hetes a Kormos gyilkosságban összekapcsolta neked Tell Vilmos történetét a magyar kártyával. A másik felderítetlen ügyben, a tükrön levő piros X, azaz a piros tízes erre rá is erősített.
• Pontosan ez a helyzet. Ettől persze még nem vagyok sokkal előrébb. Az elméletem megerősítéséhez meg kell tudnom, hogy Bécsben, illetve a két svájci településen volt-e ebbe a sorozatba vagy elméletbe beleillő, felderítetlen gyilkosság. Ha ez igazolódik, akkor még tisztázandó, hogy a magyar kártya, a különböző helyszíneken elkövetett gyilkosságok és Keserű könyvei miért és hogyan függnek össze. És ha ez is meg van, akkor már csak a gyilkos személyét kell meghatározni és megtalálni. Szóval sínen vagyok, mint a nagy költő Balatonszárszónál.
• Hát akkor rajta – helyeselt biztatóan a rendőrkapitány, egyáltalán nem látva az alagút végét, de még a vonatot sem. – Miben tudnék segíteni?
• Ezt nem is vártam slusszpoénnak a végére, de ha már így felkínáltad a lehetőséget, akkor élnék vele. Gondolom a belügyminiszter úr vár tőled egy visszahívást. Nyugtasd meg, hogy óriási erőkkel dolgozunk a Keserű ügyön. Hangsúlyozd ki, kérlek, én személy szerint nagyon nagyra értékelem Varga úr szakmai múltját, sőt példaképemnek tekintem és szeretnék vele személyesen konzultálni. Talán segít összefüggést találni a makk hetes és a piros tízes között, ismerhette-e egymást a zsoké és a könyvelő. Egyébként meg felkeresem a svájci és az osztrák rendőrséget a másik három ügyben. Nem tudom, hogy szükséges lesz-e, - de ha igen -, akkor kérlek támogasd, hogy ne gyalog kelljen kiutaznom hozzájuk. Remélem nem kértem sokat.
• Meglátjuk, hogy mit tehetek az érdekedben – sóhajtott a rendőrkapitány, mintha a kérések teljesítése komoly erőfeszítést igényelne tőle.

*

Egy héttel később a helyszín és a résztvevők ugyanazok voltak, de mintha a szerepek megváltoztak volna. Helvéczy győztes mosolyát, még a közismerten híres szerénysége sem tudta letörölni az arcáról. Látványosan kevergette a kávéját, melybe sem cukrot, sem tejet nem rakott és élvezte, ahogy a rendőrkapitány türelmetlenül várja a beszámolóját.

• Megoldottam a Keserű ügyet egy hónapon belül, igaz csak két órán múlott. Nem rossz teljesítmény, de nem is kiemelkedő. Emiatt még nem kell fizetésemelést adnod – egy pillanatra kivárt, hátha a rendőrkapitány reagál valamit, de mivel amaz csöndben maradt, folytatta. - Megoldottam a belügyminiszter úr nagy kedvencének, Varga Ferinek a nyitott ügyeit. Megtaláltam a könyvelő és a zsoké gyilkosát. Ezenkívül emelve a magyar rendőrség nemzetközi rangját lezártam a hosszú évek óta megoldatlan svájci és bécsi gyilkosságokat. És nem csak megneveztem a gyilkosságok elkövetőjét, de le is tartóztattam őt. Dobpergés! Remélem áldod a szerencsédet, hogy a főnököm lehetsz.
• Nagy a pofád – sóhajtott látványosan a rendőrkapitány, de nagyon nem volt felháborodva –, amit nagyon utálok benned, de el kell ismernem a kapitányság történelmében ez egy örökké emlékezetes nyomozás lesz, akadémiai tanpélda. Szóval, bármennyire is nehezemre esik ezt mondani, de minden elismerésem a tiéd és a csapatódé. Ennyi elég is volt az ömlengésből, avass be a részletekbe. Ma a belügyminiszterrel vacsorázom, biztos ő is kíváncsi lesz a részletekre.
• Ha esetleg rám is gondoltatok volna az asztal körül, sajnálattal jelzem, ma este sem érek rá – szellemeskedett, de nem várt reakciót. - Nem ismétlem el az egy héttel ezelőtti helyzetet, gondolom az még meg van. Találkoztam Varga Ferivel, hátha említ valami apróságot, amivel Kormos és Fekete összekapcsolható. Fekete István volt a zsoké, - ha még nem mondtam volna -, de nem tudott semmi érdemlegeset mondani. Aztán beszéltünk ismét Kormos testvérével is, aki azt mondta, hogy ismerték egymást. Hárman, Kormos Károly, Fekete István és egy harmadik személy, bizonyos Nagy Béla rendszeresen ultiztak egy Hegyalja úti kisvendéglőben. Amíg Kormos Károly élt, ez heti gyakorisággal kötelező program volt az életükben, azt viszont a testvér nem tudta, hogy Károly halála után mi történt a kártyapartnerekkel. Nem hallott arról, hogy a zsokét is meggyilkolták. Volt kollégát, főleg, ha nyugdíjas, nem kritizálunk, de vajon Varga Feri milyen környezettanulmányt végzett, ha erre a kapcsolatra nem jött rá? Ráadásul mindkét ügy az ő kezében volt. No, mindegy.
• Utólag már könnyű okosnak lenni – szólt közbe a rendőrkapitány.
• Legalább te ne védnéd a védhetetlent – morgott Helvéczy. – Lépjünk tovább. Hála nagyvonalúságodnak elmentünk a három külföldi helyszínre, miután a kollégáktól azt a visszajelzést kaptuk, hogy van megoldatlan ügyük, ami időben egybe eshet a mi történetünkkel. A vonat nagyon kényelmes volt, a napi díjból is majdnem ki tudtunk jönni, miután a svájci kollégák ebédre és vacsorára is meghívtak minket. A bécsiek már nem voltak ilyen nagyvonalúak, ők csak ebédet adtak – mindezt komoly arccal mondta, miközben elégedetten vette tudomásul, hogy a főnöke arcán a bosszúság összes árnyalata átsuhan. – Altdorfban tizenkét évvel ezelőtt megöltek egy Jürgen Smith nevű régiségkereskedőt. Késsel szúrták le a boltjának hátsó részén. A szájába egy almát helyeztek el. Aldorf az a hely, ahol a legenda szerint vagy Schiller műve szerint Tell Vilmos lelőtte az almát a fia fejéről. Nem sokkal, pár hónappal később Küssnachban megöltek egy Peter Hoffman nevű zugügyvédet. Őt is leszúrták, a fejére egy McDonaldos papírkalapot tettek. Küssnachban ölte meg Tell Vilmos a Habsburgok helytartóját Geszlert. A két település nincs túl messze egymástól, nagyjából 35-40 kilométer a távolság, de ahhoz elég messze van, hogy a két ügyet a helyi rendőrségek ne kapcsolják össze. Mindkét esetben az áldozatok foglalkozására fókuszálva nyomoztak, de természetesen eredménytelenül. Amikor elmondtuk nekik, hogy az alma a kártyában a makk felsővel, azaz Tell Vilmos figurájával, a papírkalap a piros felsővel, azaz Geszler figurájával hozható össze, elfogadták érvelésünket, hogy a két gyilkosság összefügghet. Ehhez még hozzátettük a két budapesti gyilkosságot, már meg is volt a kapcsolat az ügyek között. Makk hetes, piros tízes, makk felső és piros felső. Négy lap egy pakli magyar kártyából.
• És Bécs?
• Hát ez sokkal bonyolultabb volt. Bécs nagyváros, sokkal több a gyilkosság, mint azon a két kis svájci településen és értelemszerűen sokkal több a megoldatlan ügy is. Mivel Keserű könyveiben ez volt az utolsó megoldatlan gyilkosság helyszíne, le tudtuk szűkíteni az időpontot az elmúlt öt évre. Végül megtaláltuk, amit kerestünk. A Práter közelében megöltek, pontosabban agyon ütöttek egy vastárggyal egy román hajléktalant, Alexandru Manescut. A kabátjában találtak egy magyar kártyalapot egy tök felsőt, de a nyomozás során nem tulajdonítottak ennek semmilyen jelentőséget. A gyilkosság egyébként három évvel ezelőtt történt.
• Tök felső? Hogyan illik bele a sorba?
• Igazából nem tudom. A tök felső a Stüszi vadászt szimbolizálja. Próbáltunk értelmes történetet összerakni az öt lapból, de nem sikerült. Egy vagy két lap mindig kilógott a sorból, de azt gondoltuk, hogy nem biztos, hogy erre kell az erőnket fecsérelni. Mármint a történet összerakására, hanem inkább a harmadik kártyapartnerre, Nagy Bélára. Nem volt könnyű megtalálni őt, de tegnap este sikerült és az éjszaka folyamán meglepően könnyedén kiszedtük belőle a teljes történetet.
• Hadd halljam – mondta türelmetlenül a rendőrkapitány.
• Szóval volt ez a kártyatársaság. Kormos a könyvelő, Fekete a zsoké és Nagy a könyvtáros. Véletlenül ismerkedtek össze valahol, és jó tizenöt éve kezdtek el rendszeresen ultizni a törzshelyükön, egy budai kiskocsmában. Egy nyári napon ismerkedett meg velük Alexandru Manescu, aki fizikai munkásként dolgozott Bécsben a Piatnik nevű cégnél. Éppen Kolozsvárról tartott Bécsbe, és egy párnapos városnézés céljából megállt Budapesten, ahol felfigyelt a három férfira, akik éppen magyar kártyával játszottak. Megismerkedtek. A kártyázásról, a magyar kártya történetéről beszélgettek és eközben Manescu megemlítette, hogy a munkahelyén hallott egy olyan legendát, miszerint a kezdetek kezdetén készült egy nagy értékű magyar kártya csomag. Még az 1850-es években egy svájci bankárnak annyira megtetszett Piatnik üzleti ötlete, aki a Tell Vilmos történetére építve tervezte meg a kártyalapokat, hogy rendelt tőle egy speciális csomagot. Ebből a pakliból csak egy darab készült, és a rajta levő figurák, ennek a svájci bankárnak a családtagjairól és barátairól lettek mintázva. De nem ez az igazi különlegessége, nem ez adja az igazi értékét, hanem az, hogy minden lap arannyal lett bevonva. A pletyka szerint manapság már több millió eurót is érhet, de ezt senki sem tudja biztosan, mert a pakli nincs meg. A bankár eladta vagy ellopták tőle. Ki tudja?
• És tudja valaki?
• Nem tudom. Mindenesetre Nagy Bélában beindult valami a történet hallatán. Innentől kezdve éjjel-nappal a könyvtárakat bújta, hátha talál valamit, ami közelebb visz az igazsághoz. És lőn csoda. Talált valamit. Eszerint az aranybevonatú kártyacsomag valóban létezett és bár pontosan nem tudni hol van és ki a tulajdonosa, a szálak Altdorfba vezettek, ahol ez a Smith nevű régiségkereskedő élt, aki egyébként távoli leszármazottja volt a kártyát megrendelő bankárnak. Nagy és Manescu felkereste őt, de a régiségkereskedő nem mondott semmi érdemlegeset nekik, érezhetően nem akart velük beszélni. Ennek ellenére többször is találkoztak és Nagy megrögzötten hitte, hogy ez az ember nem mond igazat. Lehet, hogy nincs nála a keresett csomag, de biztosan tud valamit, amit nem akar nekik elárulni. Legutolsó alkalommal már úgy keresték fel, hogy ha kell, akkor erőszakkal is megszerzik tőle a szükséges információt. A vita elfajult, Manescu leszúrta a régiségkereskedőt. Az alma az áldozat szájába történő elhelyezése Nagy spontán ötlete volt. Átkutatták az üzletet, találtak néhány levelet, amelyeket Smith és egy küssnachti zugügyvéd írt egymásnak, és amelyekben homályos utalások voltak az aranykártyára. Nem merték azonnal felvenni a kapcsolatot Hoffmannal, a küssnachti ügyvéddel, nehogy a rendőrség összekösse őket a régiségkereskedő megölésével, de nem bírták sokáig a várakozást. Egy nem létező történelmi dokumentumra hivatkozva keresték fel az ügyvédet, aki érdeklődéssel fogadta őket. Hallott az aranykártyáról, de azt állította, hogy ő sem tudja, hogy kinél van. Nagy szerint az ügyvéd kincsvadász volt, aki szintén kutatott a pakli után. Egy darabig együttműködő volt, de amikor rájött, hogy többet tud a kártya lehetséges hollétével kapcsolatban, mint Nagyék, elutasítóvá vált. Őt már teljesen tudatosan ölték meg. Az elkövető most is a román férfi volt, de Nagy is ott volt a helyszínen és a papírkalap is az ő ötlete volt. De most csalódniuk kellett, az ügyvédnél nem találtak semmit, amivel tovább tudtak volna lépni, pedig alaposan feltúrták a lakását. Úgy tűnt zsákutcába kerültek. Nagy hazajött Budapestre, Manescu visszatért Bécsbe. Tartották ugyan a kapcsolatot, de a kincsvadászat egyre kevésbé érdekelte őket.
• Kérsz valamit inni? – kérdezett közbe a rendőrkapitány.
• Egy kávét örömmel elfogadok, mert hosszú volt az éjszaka.
• Megértem – bólintott Helvéczy főnöke, kivételesen megértően és kiszólt a titkárnőjének.
• Folytatom, ahogy a heti rendszerességű kártyaparti is folytatódott. Kormos és Fekete nem tudott a gyilkosságokról semmit. Legalábbis eleinte nem, csak annyit, hogy a svájci küldetés nem sikerült, nincs bizonyíték az aranykártya létéről. Egyik alkalommal, amikor kártyázás közben egy kicsit többet ittak, Nagy véletlenül elszólta magát. A többiek kiszedték belőle, mi is történt pontosan Svájcban. Kormos teljesen kiakadt, közölte, hogy egy gyilkossal nem hajlandó többet kártyázni és a rendőrséghez fordul. Nagy vita alakult ki közöttük, de a végén Fekete és Nagy meggyőzte Kormost, hogy ne forduljon a rendőrséghez. Néhány héttel később Kormos felhívta Feketét és azt mondta neki, a lelkiismerete nem hagyja nyugodni, ígérete ellenére bejelentést fog tenni a hatóságoknál. Fekete azonnal értesítette Nagyot, aki első gondolatra Manescuhoz akart fordulni, de nem érte el. Kétségbeesésében maga kereste fel Kormost, hogy lebeszélje a feljelentésről, de nem járt sikerrel. Kormos hajthatatlan volt, csúnyán összevesztek és Nagy leszúrta Kormost. Teljesen bepánikolt, hiszen eddig csak résztvevője és nem elkövetője volt egy gyilkosságnak, de nála a pánik nem blokkol, hanem kreatívvá tesz. Meglátta az asztalon a pakli magyar kártyát és eszébe jutottak a svájci gyilkosságok. Jó ötletnek tartotta, hogy a holttest mellett hagyjon egy makk hetest, de a vallomásában nem tudta megmagyarázni, hogy miért pont ezt a kártyalapot.
• Talán mert ez egy jelentéktelen lap és Kormos jelentéktelen szereplője volt ennek a történetnek – vélte a rendőrkapitány.
• Vagy mert van Budapesten egy Makk Hetes nevű étterem és abban a pillanatban ez ugrott be neki. Nem tudom, de úgy tűnik, hogy ennek nincs jelentősége a történetben. Mindenesetre Nagyot idegileg megviselték az események. Inni kezdett, keményebben, mint korábban, melynek folyományaként kirúgták a munkahelyéről. Anyagilag is megszorult, megpróbálta felvenni a kapcsolatot Manescuval, aki közben kilépett a Piatniktól és úgy tűnt, hogy kizárólag a kincsvadászatra, azaz az arany kártyacsomag megtalálására fókuszál. De egyedül, Nagy nélkül, akinél a szellemi, testi és anyagi leépülés szép lassan folytatódott. Egyre többször került olyan helyzetbe, hogy nem tudta kifizetni a számláit, emiatt több ingóságától is meg kellett szabadulnia. Kénytelen volt Feketéhez fordulni anyagi segítségért, aki bár egyre kevesebbet versenyzett, de menő istállója volt, anyagilag jól ment neki. Fekete eleinte segített, de aztán elkezdte a pénzét visszakövetelni. Sőt nem is akárhogyan, szép kis kamattal megfejelve. Nagy eleinte ígérgetett mindent, hogy visszafizeti, de nem volt miből. A lakását nem akarta eladni, és végül eljutott oda, hogy közölte Feketével, nem fizet vissza semmit. Fekete válaszul megfenyegette azzal, hogy a rendőrséghez fordul a svájci gyilkosságokban való közreműködés vádjával és bár nem tudta, hogy ki ölte meg Kormost, de utalt arra, hogy talán Nagy lehetett az elkövető. A volt könyvtáros nem látott más kiutat ebből a helyzetből, mint végezni Feketével. A tükörre felfestett piros X-re adott magyarázatot, bár kicsit zavarost. A tükör azt jelképezte, hogy a kártyalapokon minden figura tükörkép formájában van. A piros tízes, pedig azt jelképezte, hogy nem kulcs lap, de mégis óriási jelentőséggel bír. Nagy ezt valahogy a saját sorsára vetítve értelmezte. Feketében egy olyan embert látott, aki még menthette volna az életét, de nem tette. Rátette a keresztet.
• Hát ez tényleg zavaros, bár azt hiszem értem.
• A lefelé tartó spirál folytatódott. Eladta a lakását, úgy döntött, hogy tesz még egy utolsó kísérletet Manescuval a kincsvadász folytatására. Napokig kereste Bécsben a román férfit, mígnem megtalálta a Práter környékén. Manescu hajléktalan lett, teljesen beleőrült az aranykártya felkutatásába. Minden pénzét erre áldozta, munkája nem volt és sikere sem. Amikor Nagy rábukkant, egy teljesen roncs alkoholistát talált a bokrok alatt, egy vizelettel bűzlő matracon feküdni. Nagy agyát elöntötte a vörös köd. Ennek az embernek köszönhetően lett bűnrészes két gyilkosságban és ő miatta lett kétszeres gyilkos. Az egész élete fabatkát sem ér, mindenét elveszítette és rá is ugyanez a sors vár, mint erre a szerencsétlenre. Megölte a román férfit és a zsebébe dugta a zöld felsőt, a Stüszi vadász figuráját.
• Miért pont ezt a lapot?
• Szerintem már Nagy agya nem volt teljesen tiszta akkor. A figurának van egy jelentése a magyar kártyások között. Olyan vadászra mondják, aki mindenre vadászik, a verébtől az elefántig és mindenre lő. Hogy ezt a jelentést miért kapcsolta Manescuhoz, nem tudom és igazán ő sem tudta megmagyarázni, de ahogy korábban mondtam az öt lap nem egy történet. Mindegyiknek van szerepe és lehetséges kapcsolata a konkrét gyilkossághoz, de a gyilkosságok története nem magyarázható el a kártyalapokkal.
• Pedig milyen szép lenne – sóhajtott fel a rendőrkapitány. – Filmet forgatnának belőle, könyvet írnának belőle. De azt hiszem ez lényegtelen. Az öt gyilkosságra meg van a magyarázat, az öt ügy hosszú évek után lezárható. Van két gyilkosunk. Manescu az egyik, de vele már nincs dolga a svájci hatóságoknak. És van Nagy Béla, aki négyszeres gyilkosként élvezi a vendégszeretetünket. De, hogyan került a képbe Keserű Zoltán, a nem túl tehetséges író és hogyan lett ő is áldozat?
• A bécsi gyilkosság után Nagy természetesen hazatért, de mivel a lakását már eladta, ő is hajléktalan lett. Eleinte még tellett arra, hogy olcsó kifőzdékbe járjon és az egyik ilyen helyen futott össze Keserűvel. Valami lényegtelen dolognak az apropóján beszélgetni kezdtek, ahol szóba került, hogy Keserűnek vannak írói ambíciói, de nincs igazán témája, ötlete. Nagy felajánlotta, hogy ebben szívesen segít, amennyiben az írói tiszteletdíjban megosztoznak. Mindketten azt remélték, hogy hamarosan Dan Brown szintű jövedelemre fognak szert tenni. Vagy legalábbis olyan mértékűre, amiből meg lehet élni. Nagy először a Kormos gyilkosságot mesélte el, bár a keretrendszerbe nem helyezte el, így Keserű önálló történetként írta meg. Aztán következett a két svájci gyilkosság. Nagy elmesélt sok apró részletet a tényleges gyilkosságokról, Keserű meg köré kerített egy történetet, így születtek ezek a könyvek. Nagy egyszer sem említette, hogy az egyes gyilkosságok között mi az összefüggés, újabb történetet csak akkor hozott elő, ha az előzőből Keserű megírta a könyvét. Sosem tett említést az aranykártya csomagról sem. Ennek ellenére Keserű valahogy gyanút fogott és megpróbált összerakni egy képet, mert úgy érezte, hogy Nagy valójában egy történetet ad elő több részletben. Kutatásba kezdett és eljutott ő is az arany kártyacsomag legendájához. Ennek apró részleteit már a második budapesti és a bécsi helyszínű könyvébe bele írta. Nagy amikor elolvasta a kész könyveket, számonkérte az írón, hogy ezeket az utalásokat honnan veszi, de Keserű nem árulta el, azt mondta, hogy csupán spontán ötletek. A bizalmatlanság fokozódott köztük, Nagy egyre gyanakvóbb lett és e-mellé párosult, hogy a könyvek eladása nem növekedett, nem kapta meg a várt bevételt. Az utcán élt, egyre frusztráltabb, elkeseredettebb volt. Amikor megtudta, hogy Keserű Bécsbe utazik, teljesen elvesztette a fejét. Nem fogadta el azt a magyarázatot, hogy csak egy egyszerű konferenciáról van szó, meggyőződésévé vált, hogy ez csak egy olcsó fedő sztori, valójában Keserű megtalálta az aranykártya rejtekhelyét, hiszen IT biztonsági szakértő és akkor biztos hacker is. Betört valami titkos adatbázisba és elhappolja előle az euró milliókat. Az utazás estéjén felkereste a lakásán Keserűt, aki tagadta Nagy feltételezéseit, azt ugyan bevallotta, hogy rájött magára a gyilkosságok közti kapcsolatra és az csomag aranykártya rejtélyére, de sem jutott tovább a megoldásban. Nem tudja, hogy valóban létezik-e a nevezetes kártyapakli, nem tudja, hogy kinél van és nem tudja, hogy merre kell keresni. Szó, szót követett és Nagy végső elkeseredésében megölte az írót.
• Ez így spontán gyilkosságnak tűnik, de a korábban arról volt szó, hogy a késszúrások erőssége egyértelműen egy előre megtervezett bűncselekményre utal. Jól emlékszem?
• Igen, jól. Nagy azt állítja, hogy az első késszúrása spontán volt, nem tervezte, hirtelen felindulásból szúrt. Ugyanakkor nem tagadta, hogy benne volt a fejében, már mielőtt felkereste Keserűt, hogy végez vele. Amikor látta, hogy a férfi meghalt, akkor találta ki, hogy további sebeket ejt az áldozatán. Összekapcsolja a késszúrások erejét és a megírt könyvek végét. Azt állítja, hogy jött egy isteni szikra, egy hang, amely ezt súgta neki, hogy ezt kell tennie, hogy igazságot szolgáltasson. Az a vallomásából nem derült ki, hogy kinek, de azt hiszem ennek nincs is jelentősége. Talált egy festékszórót a konyhában, azzal még felfestette a kérdőjeleket és maga részéről ezzel befejezettnek nyilvánította a létező vagy nem létező arany kártyapakli legendáját. Láthatóan teljesen meg van zakkanva. Ezért is vallott ilyen könnyen, mert már mindent feladott, mindent lezárt magában. Behoztuk, de nem kellettek bizonyítékok, keresztkérdések a vallomásához, csak mondta és mondta, szinte kérdés nélkül.
• És ez elég lesz a bíróságon? – rendőrkapitány fejében megfordult a gondolat, hogy egy jó védőügyvéd még keresztbe tehet nekik.
• A vallomása hiteles, ez tény. Érdemi bizonyítékunk, DNS, fotó, ujjlenyomat vagy bármi, ami egyértelművé tenné az ő bűnösségét, az nincs. Ez is tény. Szóval, ha visszavonja a vallomását, akkor bajban lehetünk, de szerintem olyan részleteket mondott el a helyszínekkel kapcsolatban, amely alapján vallomásának hitelességét egyetlen egy bíróság sem kérdőjelezheti meg. Az éjszakai kihallgatás dokumentáltságát, megkérdőjelezhetetlenségét ennél nagyobb szakszerűséggel nem lehetett volna megcsinálni, így én nyugodt vagyok. De azt nem zárom ki, hogy börtön helyett kényszer gyógykezelésre fogják küldeni.
• Szép munka – ismerte el a rendőrkapitány, miközben feltápászkodott a székéből. – Ideje, hogy elinduljak a belügyminiszteri vacsorára. Lesz mit mesélnem neki.

Helvéczy arcán egy furcsa grimasz futott át, de nem reagált az elhangzottakra. Elképzelte, ahogy a rendőrkapitány és a belügyminiszter a borjú bécsi fölött, egymás vállát veregeti. Ódát zengenek arról, hogy ők ketten mennyire zseniálisak a szakmájukban. Felállt, jó étvágyat kívánva, kiment az irodából.

Kollégái már izgatottan várták vissza, de őket pár szóval lerendezte.

• Semmi érdemi nem történt – mondta mosolytalanul. – A saját keretemből meghívlak benneteket a szembe levő kocsmába. Nem nyitunk új hagyományt, de az első két kört én fizetem és az kivételesen nem Kőbányai lesz.
• Azt mondtad korábban, hogy akit keresünk nem sorozatgyilkos és nem fog eltűnni – szólalt meg bizonytalanul Németh hadnagy. – Négyszeres gyilkos, az nem sorozatgyilkos? Azt gondolom, hogy az, szóval azért Főnök te is tévedtél valamiben.
• Nem szoktam – rázta meg a fejét a százados –, és most sem tettem. Csupán, te zöldfülű vagy és fogalmi zavarban szenvedsz. Többszörös gyilkos az, aki több embert megölt. Nagy ilyen. Sorozatgyilkos az, aki ugyanarra a történetre felfűzve, ugyanazt a rituálét követve végez áldozataival. Nagy nem ilyen.
• De, Főnök – vitatkozott a hadnagy rendületlenül. – Nagy pont ilyen. A gyilkosságok közti kapcsolat a magyar kártyával és a magyar kártyára utaló jelek elhelyezése a helyszínen. Ez a klasszikus sorozatgyilkosság. Közös történet és rituálé.
• Ez csupán gyilkosság sorozat. A gyilkosságokban volt spontán elem bőven, az elhelyezett kártyalapok nem raknak össze egy történetet. De, mivel ennyire vitatkozhatnékod van lényegtelen kérdésekről, a meghívásom annyiban módosul, hogy az első két kört is te fizeted. Kérdés van még? – Helvéczy rámosolygott a savanyú arcot vágó hadnagyra, majd rákacsintott a főhadnagyra. – Minden történet egyféleképpen zárul. Mindig nekem van igazam.
• Rebetli – vigyorgott a főhadnagy a kollégájára.

2026 március