A törpe kilépett az utcára, ahol mindenütt óriás emberek siettek a dolguk után. Belső világukba mélyedtek, nem néztek a lábuk elé. Alig tudott félreugrani előlük, mielőtt eltaposták volna. Hiába kiabált, hogy figyeljenek rá, senki nem hallotta vékony hangját. Ekkor meglátott egy földön heverő megafont. Mögé lépett és beleüvöltött "Hé Emberek! Figyeljetek már ide!". És láss csodát, az erős hang hatására az emberek megtorpantak. Keresték, de nem találták a hang forrását. Arra gondoltak, hogy talán egy náluk is nagyobb, hatalmasabb lény szólt hozzájuk, zavartan, tétován ácsorogtak. Hogyan tovább, most mit tegyenek? A törpének megtetszett, amit látott, milyen hatást gyakorolt az óriásokra.

• Emberek menjetek jobbra! – szólt bele ismét a megafonba, és az emberek elfogadták az utasítást, jobbra mentek.
• Emberek menjetek balra! – adta ki a következő parancsot és az emberek balra mentek.
• Emberek menjetek dolgozni! – és az emberek elmentek dolgozni.
• Emberek adjátok nekem a pénzeteket! – és az emberek szó nélkül neki adták a pénzüket.
• Emberek adjátok nekem a lányotokat! – és az emberek neki adták a lányukat.
• Emberek adjátok nekem a fiatokat! – és az emberek neki adták a fiúkat.
• Emberek harcoljatok! – és az emberek elkezdtek harcolni egymás ellen.
• Emberek gyilkoljatok! – és az emberek pusztakézzel ölték egymást. Idegenek, ismerősök, testvérek.

A nagy csetepatéban az egyik szerencsétlen áldozat rázuhant a megafonra, ami agyonnyomta a törpét. Csend lepte el az utcát. A hang nem szólalt meg többet. Az emberek megtorpantak, abbahagyták a gyilkolászást, várták a következő utasítást. De mindhiába, nem jött újabb parancs. Egy darabig még álldogáltak, hátha ismét megmondják nekik, hogy mit kell tenniük. Telt-múlt az idő, nem történt semmi, visszatértek a régi, normális életükbe. Éltek boldogan, szabadon, önállóan, amíg a következő törpe ki nem lépett közéjük.

2026. április