Négyen ültek az egykor nagy hírű, komoly múlttal rendelkező, de a szocializmus utolsó éveire dicső fényét vesztő nagyvállalat vezérigazgatói szobájában, a megfakult műbőr fotelekben terpeszkedve.

• Ennyi? Ennyi volt egy élet munkája? – sóhajtott a vezérigazgató. – Igazságtalan velünk a sors. Hiába dolgoztunk éjt nappallá téve, hétfőn jön az új tulajdonos és mi mehetünk az isten hírével.
• Mit tudsz róluk? Mármint az új tulajdonosról? – kérdezte a párttitkár.
• Valami osztrákok, ennyit. Engem nem vontak be a döntésekbe a minisztériumi nagyokosok. Korrupt banda.
• Azok milyen nyelven beszélnek?
• Gondolom osztrákul, ha már osztrákok.
• Szerintem nem – szólt közbe a szakszervezeti titkár. – Múltkor voltunk Bécsben venni három hűtőszekrényt. Mintha ott németül beszélnének.
• Lehet, de nem mindegy? Németül sem értenénk szót velük.
• A fenébe! Az elmúlt években annyi energiát feccoltam az orosz nyelvtudásom fejlesztésébe és akkor most mit érek vele? – sóhajtott a KISZ titkár. – Mennyi értelmesebb dolgot is csinálhattam volna az idő alatt.
• És mit tudsz oroszul? – kérdezte gúnyosan a vezérigazgató, aki emlékezett rá, hogy pár hónappal ezelőtt a szovjet delegáció látogatásakor a KISZ titkár egyszer sem szólalt meg oroszul, csak hajlongott és bárgyún vigyorgott.
• Da, nyet, szpasziba, doszvidanyija, Nagyjából ennyit.
• Hát az nem sok – állapította meg a párttitkár, aki szintén nem rajongott a sekélyes gondolkodású kollégájáért.
• Most már nincs jelentősége. Az oroszok hazamennek, új világ jön.
• Hamarosan ez be is következik. Nincs sok időnk a sopánkodásra. Térjünk a lényegre – sürgette a többieket a vezérigazgató. – Vegyük sorba a vagyontárgyakat, mielőtt ideérnek ezek az osztrákok. Képek, festmények?
• Falról leszedve, becsomagolva négy fadobozba. A TMK-sok holnap szállítják ki a nyaralókba.
• Készpénz?
• Összeszedve, minden páncélszekrény kiürítve. Szétosztottam a teljes összeget, ahogy azt megbeszéltük. A fele a vezérigazgató elvtársé, 20-20% a szakszervezeti titkár elvtársé és az enyém. Maradék a KISZ titkár elvtársé. Ott vannak azokban a műanyag szatyrokban. Ha végeztünk, mindenki viheti a magáét – válaszolta a párttitkár.
• Gépek, berendezések?
• Apportáltuk abba a kft-be, melyben mi vagyunk a tulajdonosok.
• De ugye a kft-nek nem kell fizetnie semmit értük?
• Nem, dehogyis. A főkönyvelő mindet leírta nullára. Könyvszerinti értéken kerültek át a kft-be, illetve hozzánk.
• Nem kellett volna őt is bevenni a buliba?
• Kit? A főkönyvelőt? Nem. Tíz éve tudom, hogy kettős könyvelést vezet és saját zsebre dolgozik. Eddig nem szóltam senkinek arról, most ő nem szól senkinek erről. Kvittek vagyunk.
• Ügyes – állapította meg a vezérigazgató elégedetten. – Xerox gépek, faxok?
• Azokat sajnos elvitte a rendőrség pár hónappal ezelőtt – sóhajtott egy nagyot a párttitkár.
• Hogy hogy? Mi történt? – hördült fel a vállalatvezető.
• A fiam a változások élére állt, olyan forradalmár féle lett. Sehol másutt nem volt lehetősége a röpiratok másolására. Megengedtem neki, hogy itt tegye. Sajnos lebuktak a terjesztés közben, a rendőrség meg ide jött lefoglalni a bizonyítékokat.
• Meg vagy te őrülve! Te vagy a párttitkár, a fiad meg egy forradalmár a támogatásoddal?
• A vér kötelez. Eddig én támogattam őt, a jövőben majd ő támogat engem. Új világ jön, nekem is szükségem a biztonságra.
• Na, ja. Nem is vagy te olyan hülye – ismerte el a vezérigazgató, pedig sosem nézte semmibe az uborkafán felkapaszkodott funkcionáriust. – Mit nem soroltunk fel? Mit hagytunk ki?
• Csaptelepek a mosdóban? – kérdezte a KISZ titkár.
• Azoknak annyi, a melósok már hónapokkal ezelőtt leszerelték és hazavitték őket.
• Ha egy pillanatra nem figyelek, rögtön kár éri a szocialista tulajdont. Mindenre nekem kell figyelni – bosszankodott a vezérigazgató. – Mi van még?
• Az emberek? – kérdezte a szakszervezeti vezető, akinek egy pillanatra felrémlett, hogy ő kinek a képviseletében ücsörög ebben a díszes társaságban.
• Milyen emberek? Kit érdekelnek az emberek? Boldoguljanak ahogy tudnak, elvégre ők akarták a változást. Azt, hogy a közösségi tulajdon helyett legyen magán tulajdon. Ezt kérték, most megkapják.
• De legalább a titkárnődről gondoskodjunk – vélte a szakszervezeti titkár. – Mindent tud.
• Nem tud az semmit. Egyébként sem beszél idegen nyelven, hogyan tudna bármit is elmondani az új tulajdonosnak? Amúgy sosem tudott jó kávét főzni, legalább most az osztrákok megismerik a kuruc valóságot, és legközelebb nem jönnek ide, lerabolni a virágzó gazdaságunkat. Szerintem mindent elrendeztünk. Szedjük össze, amit még össze lehet szedni, aztán menjünk még mielőtt ideérnek a labancok.

Felálltak, felvették az asztal mellől a nevükkel feliratozott műanyag szatyrokat, de mielőtt elhagyták volna a szobát, a vezérigazgató átölelte a párttitkár vállát.

• Sosem gondoltam, hogy te ennyire ravasz vagy.
• Mire gondolsz? – értetlenkedett a másik.
• Te meg a fiad. Micsoda ötlet, micsoda stratégiai gondolkodás.
• Büszke vagyok rá. Nagyon lelkes, komoly tervei vannak a jövőre nézve. Most ugyan az előzetesben ül a röpiratok illegális terjesztéséért, de hamarosan kijön onnan. Arról álmodik, hogy egyszer ő lesz ennek az országnak a vezetője és a leggazdagabb embere.
• Gratulálok! Egy fiatalembernek legyenek elképzelései, ambíciói, de megengedsz nekem egy tanácsot.
• Parancsolj, kérlek.
• Ha kijön, meséld el neki az itt és most történteket. Emlékezzen majd rá, amikor 30-40 év múlva majd neki kell gondoskodnia a kassza végső kiürítéséről.

*

40 évvel később egy átvert ország miniszterelnöke, a volt vállalati pártitkár fia, fahidai kastélya dolgozószobájában üldögélt. Szájában kubai szivar, előtte házi pálinka a legjobb fajtából. A falakon a magyar festészet legnagyobbjainak művei, Munkácsy, Csontváry, Aba-Novák, Brassai. Természetesen az eredeti példányok. Kölcsönben vagy tulajdonban, ki tudja? A könyvespolcon Han, Huizinga, Bergmann, Harari mellett megfértek Gömbös Gyula vagy Karl Marx könyvei is. A miniszterelnök olvasott ember volt, mindenkitől elcsente a neki legjobban tetsző gondolatát és beépítette abba a szellemi zűrzavarba, amit képviselt. A kandalló melletti bőrfotelben gyermekkori barátja Józsi, az ország leggazdagabb embere ücsörgött. Az amerikai álom tökéletes kelet-európai megtestesítője. Tanulatlan marhapásztorból lett gyárak, bankok, szállodák tulajdonosa, dollárban számolva is milliárdos.

• Rossz kedvűnek tűnsz Főnök – mondta miközben lehajtotta a "dö mek elek whiskyt. Ő csak, így hívta, mert így hallotta másoktól. Egyszer valaki azt mondta, hogy bizonyos szint felett az ember már csak "The Macallan"-t iszik és ő természetesen már régen afölött volt.
• Nem jól alakulnak a dolgok, lehet, hogy költözni kell – sóhajtott a nagyember.
• Kinek? – csodálkozott a volt marhapásztor.
• Nekem is, neked is.
• Nem értem, Ancsikával most költöztünk be a negyvenszobás kisházunkba. Nagy meló volt, másfél hónapig azt hallgattam otthon, hogy alig férünk el ketten abban az odúban. Hová rakja ezt a szekrényt? Hová rakja azt az étkezőt? Már nagyon elegem volt az egészből. Bántam is, hogy miért nem csináltam nagyobbra, de a híres szerénységem megálljt parancsolt Ancsika vágyainak. Most megint építsek egy még nagyobb házat és kezdjük elölről ezt a cirkuszt?
• Nem érted, miről beszélek – a miniszterelnök sosem az eszéért ragaszkodott gyerekkori barátjához. – A legbizalmasabb és legmegbízhatóbb felmérések is azt mutatják, hogy vesztésre állunk. Jövőre elveszíthetjük a hatalmat.
• Az bizony nem jó – értett egyet Józsi. – De emiatt miért kellene költözni? Főleg nekem?
• Mert vége a jólétnek, vége a mindent te nyersz Józsikám korszaknak – a miniszterelnök kezdte elveszteni a türelmét. – Nem beszélve arról, hogy ideje rendezni az anyagi ügyeinket.
• Miért vannak? – csodálkozott a volt marhapásztor. – Nekem nem mondták, hogy veled is üzleteltem volna.
• Józsi, ne idegesíts – horkant fel a miniszterelnök. – Ahhoz a vagyonhoz, ami a neveden van, ahhoz semmi közöd, az az enyém.
• Már hogy lenne a tied, megdolgoztam érte.
• Mit csináltál? Mit dolgoztál?
• Tudod mennyi papírt kellett aláírnom? Mennyi időmbe telt, amíg kitaláltam egy olyan aláírást, amely jól tükrözi a személyiségemet? És ezt naponta, hányszor kellett papírra vésnem? Nem beszélve arról, hogy reggel 8-tól este 8-ig ülök egy irodában, ahol minden féle sületlenséggel traktálnak. Bejönnek a szobámba, számokról, stratégiákról, döntésekről beszélnek hozzám, amit nekem végig kell hallgatnom. Még, hogy nem dolgoztam meg a vagyonomért? Az a kismillió aláírás nem munka?
• El is olvastad, amit aláírtál?
• Na, azért túlzásokba ne essünk. Kinek van ideje olvasni a sok írás mellett? Akkor mikor foglalkoznék az én drága Ancsikámmal? Mikor nézném az én aranylábú fiaimat a stadionomban?
• Ha elolvastad volna őket, akkor tudnád, hogy a vagyonodhoz nem sok közöd van, mert minden az enyém.
• Miről beszélsz, erről eddig szó sem volt. Nem régen nyilatkoztam az egyik kedvenc lapodnak, hogy mekkora egyéni teljesítmény volt részemről, hogy kemény, állhatatos munkával eljutottam ide, erre a szintre. Nem véletlen mondtam, hogy Zuckerbergnél sokkal okosabb vagyok.

A miniszterelnöknél most szakadt el a cérna, érezte, hogy a vérnyomása kétszáz körül jár, de mint mindig most is igyekezett nyugodtnak látszani és kulturáltan válaszolni. Nyelt kettőt, lehajtotta a szilvapálinkát és egy hosszú monológba kezdett.

• Tudod, az életemben két nagy személyi hibát követtem el. Amikor hatalomra kerültem, tudtam, a legfontosabb feladatom az, hogy a családom anyagi helyzetét hosszútávra rendezzem. Szüleimtől az ükunokámig. Meg kell alapozni a dinasztiát, ahogy anno létrehozták Amerikában a Kennedy családot, úgy kell nekem is elindítani a Lakatos családot a történelem útján. Az apám, csak egy vállalat vagyonát nyúlta le, túl akartam szárnyalni őt azzal, hogy egy ország vagyonát sajátítom ki. De volt egy problémám, az új szövetségi rendszerünk. Ők adták a pénzt az ország működtetésére, nem tehettem meg, hogy ezt a pénzt közvetlenül zsebre rakom. Kellett egy stróman és ez volt Béla. Egy zseni, az ország talán legokosabb embere. Kitalálta, hogyan lehet az állami bevételekből, az eu-s pénzekből megfelelő százalékot úgy lenyúlni, hogy senki se vegye észre. Nagyon sokáig működött a rendszer. Brüsszel kedvence voltam, amíg rá nem jöttek a nagy átverésre. De addigra már sok-sok milliárd ott volt Béla számláján. De Béla mohó lett. Megbeszéltük, hogy 20% az övé, a többi az enyém, de amikor Brüsszel elkezdett vizsgálódni az eltűnt pénzek nyomába, azt mondta a rizikó az övé, ezért a pénz 50%-a is őt illeti. Csalódtam benne, rájöttem hiba volt ráépíteni a birodalmam. Leszámoltam vele, de kellett egy új embert találnom a stróman szerepre. Ez voltál te, az ország legbutább embere, akit gyerekkorom óta ismerek és akinek ismerem a képességeit. Azt gondoltam veled nem hibázhatok. Béla a rendszert már kitalálta, azzal nem kellett foglalkozni. Átveszed Béla szerepét, nem kell csinálnod semmit, úgysem értenéd miről van szó. De elkezdtél urizálni. Elvettél egy ország-világ előtt ismert Barbie babát, akivel folyamatosan luxus utazásokon veszél részt Monte-Carlótól, Dubai-ig. Ami nem lenne baj, ha csöndben csináltátok, de ott szerepeltek állandóan a bulvár sajtó címoldalain, 50 milliárdos yachton ücsörögve 1 millió forintos napszemüvegben, a hülye Macallan whiskydet kortyolgatva. Egy meccsre nem tudsz úgy elmenni, hogy csak feltűnés nélkül átsétálsz a 200 méterre levő stadionba, ehelyett felmész Budapestre, beülsz a 100 milliós, francos autódba, kimész a két kilométerre levő reptérre és a magán helikoptereddel érkezel a mérkőzésre. De előtte még fél órát körözöl a stadion felett, hogy mindenki tudja Józsika megérkezett. Ezek után csoda, hogy az ország ellenem fordul és le akarnak váltani? Tönkre tettettek engem. Te meg a Béla – a miniszterelnök olyan szomorú lett a saját szavaitól, hogy majdnem elsírta magát. – Ti vagytok az én nagy tévedéseim.

Józsi átérezte a helyzet komolyságát. Megvakarta a fejét, szíve szerint köpött is volna egy jó hegyeset, de azt már megtanulta, hogy parkettára nem köpünk. Így inkább az orrát szívta meg, úgy rendesen és azt mondta.

• Ha ilyen nagy a baj, segítek. Megkapod a vagyonom 30%-át, azzal elmehetsz Szocsiba és ott el vagy életed végéig. Senki nem fog keresni, senki nem fog zavarni.
• Elmész te a jó büdös francba – a miniszterelnök elvesztette úriember jellegét. – Aláírtad, hogy a vagyonod 80%-a az enyém. Teszek rá, hogy nem olvastad el, amit aláírtál. Mindig is hülye voltál, ezért is bíztam meg benned.
• Gondolod? – mosolygott Józsi a volt marhapásztor. – Múlt héten minden ingóságom, a gyárakat, a szállodákat, a bankot, a biztosítót eladtam egy konzorciumnak, melyet Béla képvisel. Az ellenérték egy off shore számlára került, melyhez sosem lesz hozzáférésed. Nem kellett a 30%, így nem kapsz semmit. Viszont lesz esélyed a választásokon, mert jogosan mondhatod a szavazóidnak, szegény vagy, mint a templom egere.