A gyilkosságot követő nap

A ház kívülről pontosan olyan volt, mint amilyennek egy békés, jómódú kertvárosi otthonnak lennie kell valahol Amerikában a keleti parton. A gondosan nyírt gyep, a verandán álló két fonott szék, az egyik karfáján hanyagul otthagyott pokróc, mint egy szokványos amerikai film nyitó jelenetében. Ebbe a képeslapra illő idillbe azonban villódzó rendőrautó lámpák és az épületbe ki-be mászkáló rendőrök rondítottak bele. Egyértelműen jelezve valami rendkívüli dolog történhetett, ami felborította West Roxbury megszokott kisvárosi életét.

A szomszéd jelentette az esetet. Először csak a kutya ugatott szokatlanul sokáig, aztán feltűnt neki, hogy a család autói még mindig a felhajtón állnak, pedig hétköznap délelőtt volt, amikor a családtagok már régen úton szoktak lenni a nyüzsgő belváros felé. Általában elsőnek az apa, majd nem sokkal később az anya a nagyfiával hagyja el a "Colonial Revival" stílusú házukat, de most mindkét autó ott állt mozdulatlanul a bejárati ajtó közelében a fehér kavicságyon. Amikor George a szomszéd odament a házukhoz, és bekopogott, senki nem válaszolt. Az ajtó azonban résnyire nyitva volt. George engedély nélkül nem akart, vagy inkább nem mert bemenni, ezért egy darabig kiabált, hallózott, de miután semmilyen visszajelzést nem kapott, elővette a mobilját és hívta a 911-et. Elsőként a körzeti járőr érkezett meg a Ford Explorer SUV-jával, nem kérdezett semmit az ott ácsorgó szomszédtól, egyenest bement a házba, majd pár perc múlva erősítést kért. Fél órával később már legalább három rendőrautó és két mentőautó villogtatta a lámpáit és visíttatta a szirénáit az egyébként csendes, kisforgalmú utcában.

A nappali volt az első helyiség, ahol a rendetlenség szembetűnő volt. Nem az a fajta, amit egy veszekedés vagy egy hirtelen indulat hagy maga után. Ez inkább megrendezettnek tűnt. A bútorok nem voltak feldöntve, de a tárgyak láthatóan elmozdultak. A dohányzóasztalon egy törött pohár, mellette sötét, beszáradt foltok. A szőnyegen csúszásnyomok – mintha valakit vonszoltak volna. A falon, a kanapé mögött, vérfröccsenések rajzoltak szabálytalan íveket. Az egyik nyomozó - egy középkorú, rezzenéstelen arcú férfi - közelebb hajolt, mintha szemével akart volna fényképeket készíteni. Nem kapkodott, mozdulatai kimértek, nyugodtak voltak. Látszott rajta az évtizedes rutin és a kívülállósság. Az eddig látottak nem érintették meg. Tucat esetnek tűnt.

• Bárki is legyen az áldozat, nem itt, nem ebben a szobában halt meg - mondta végül halkan.

A társa - fekete, harmincas – egyetértőleg bólintott. Már ő is látta a jeleket. A támadás itt történhetett, de az áldozat még élt, amikor innen eltűnt. Mert hogy a nappaliban nem volt senki.

Végül a konyhában találták meg az áldozatot. Középkorú férfi. Az asztal mellett feküdt, félig az oldalán, mintha még az utolsó pillanatban megpróbált volna felállni. A teste körül megszáradt vér. A keze ökölbe szorult, körmei alatt apró, sötét szálak – talán egy ruha anyaga, vagy hajszál. Az egyik helyszínelő gumikesztyűben óvatosan megfordította a férfi fejét. A koponyán mély, tompa tárgytól származó sérülések. Legalább három külön ütés.

• Brutális erővel találhatták el – jegyezte meg.
• Férfi lehetett a támadó? – kérdezte a fekete nyomozó. Fred Melony-nak hívták. Ő volt a rangidős a jelenlévők között, a gyilkossági csoport vezetője.
• Jó eséllyel és magas. Legalább 185 cm vagy több.
• Védekezésre utaló jelek?
• Valami van a körme alatt, de annak nem lehetett köze a támadáshoz – vélekedett a helyszínelő. – De majd a laborban pontosítjuk. A karján nincsenek sérülések, márpedig, ha védekezett volna, akkor ott látszanának annak nyomai. Első blikkre egy piszkavasra vagy egy baseball ütőre tippelnék, de azért ezen még dolgoznom kell.

Egy másik helyszínelő a konyhapultot vizsgálta meg alaposan. Egy kés feltűnően hiányzott a tartójából. Minden a helyén volt, a konyhai eszközök katonás sorrendben, a legkisebbtől a legnagyobbig követték egymást, de volt egy lyuk a rendszerben.

• Lehet, hogy valakit megkéseltek – mondta a másik nyomozónak, aki éppen akkor indult az emelet felé. Őt Sam Hardynak hívták és már lassan egy évtizede dolgozott együtt Melony-val.

A lépcső felé vezető út keskeny volt, és a fal mentén halvány, elkenődött vércsík húzódott felfelé.

• Felvitték volna a másik áldozatot? – kérdezte a nyomozó, aki a zsigereiben érezte, hogy a házban találnak még áldozatot. A kérdés az, hogy még életben van-e.

Elindult, de egy pillanatra megállt a lépcső alján. Nem a látvány miatt. Hanem a csend miatt. Az ilyen házakban mindig van valami háttérzaj. Hűtő, légkondicionáló, egy óra kattogása. Itt semmi. Mintha az egész épület visszatartaná a lélegzetét, mint a gyilkos elől szekrénybe rejtőző kisgyerek.

• Túl nagy a csönd – mondta inkább magának, mint a többieknek, aztán továbbment. A társa két pillanattal később követte.

Az emeleten a folyosó végén nyílt egy hálószoba. A nőt az ágy mellett találták meg. Nem feküdt. Térdelt. Vagy legalábbis abban a pózban maradt. A teste előre bukott, a kezei még mindig az ágy szélét markolták. Körülötte minden csupa vér. Hardy rutinból a nyaki ütőerére tette az ujját. Már nem élt. Megemelte a nő fejét. A nyakán mély, egyetlen vágás. Precíz. Gyors. Ez már nem ugyanaz a módszer volt, mint lent a földszinten. Itt nem a nyers erő, hanem a sebészi szakértelem dominált. A nyomozók egymásra néztek, de egyikük sem mondta ki hangosan. "Több tettes lehetett". A szoba nem volt feldúlva. Az éjjeliszekrényen egy nyitott könyv lefelé fordítva, mintha csak egy percre tették volna le. A lámpa még mindig égett, senki sem kapcsolta le.

• Ismerte volna az elkövetőt? – kérdezte halkan Melony, majd válaszolt is magának. – Vagy legalábbis eleinte nem tartott tőle.
• És nem hallott semmilyen zajt lentről? Itt valami nagyon nem stimmel – állapította meg a társa. – Kit enged be az ember a hálószobájába, ha a férj is otthon van? Feltéve persze, hogy a lenti áldozat a férj.

A harmadik holttestet két szobával arrébb találták meg. Az ajtó belülről zárva volt. A helyszínelők törték fel. A fiú a padlón feküdt, az íróasztal mellett. A szék felborulva, a laptop nyitva, a képernyőn egy félig megírt üzenet. Egyszerű szöveg volt, de félbeszakadt. A sérülések szabálytalanok, kapkodók. Mintha harc lett volna. Az egyik karján mély vágás – védekező seb. Oldalán szúrt sebek. Egy kardtól? Az arca eltorzult, de nem csak a fájdalomtól, hanem a felismeréstől. Vége a játszmának, eljött az ítélet napja.

Az egyik nyomozó közelebb lépett az asztalhoz, és elolvasta a képernyőn maradt sort: "Nem az, akire gondoltok…". A mondat itt szakadt meg, eddig tartott az írójának az élete.

Melony kinyitotta a falnál levő hatalmas szekrényt. Teljesen üres volt. Sem polcok, sem az akasztón lógó ruhák. "Furcsa" – futott át az agyán, de a továbbiakban nem foglalkozott vele.

Hardy a nyitott ablakhoz lépett. Kint a kert a kora délutáni napsütésben fürdött, a gondosan nyírt gyep innen, fentről érintetlennek tűnt. Nem látszódtak lábnyomok, sem megtaposott virág, sem törött ág. Mintha a halálmadár kirepült volna az ablakon. Visszatért az íróasztalhoz és lassan becsukta a laptopot.

• Három különböző módszer – állapította meg. – Három helyiség. Három áldozat. Úgy tűnik nem betörés és nem rablás. Akkor mi? Valaki, vagy inkább valakik bejöttek a házba, a bejárati ajtón keresztül. Beengedhették őket. Agyonverték az apát egy fém tárggyal. Valószínűleg ő engedte be a gyilkosokat és talán ismerte is őket. Az anya és a fiú fent lehettek a szobájukban és nem hallottak semmit a földszinten történtekből. Felkészületlenül vártak a sorsukra. Az anyának elvágták a torkát. Ő is ismerhette a gyilkosát, hiszen a háta mögé engedte. A fiú ebből sem hallott semmit, nem reagált az eseményekre. Majd a fiút is megölték, valószínűleg ő is tudhatta, hogy ki a tettes, de legalább védekezni próbált. Ezt követően az elkövető vagy az elkövetők távoztak. Nem vittek el semmit a házból, a gyilkos eszközök kivételével. Baseballütő, konyhakés, kard. Ennyi hiányzik a házból, no meg a három emberi élet.
• Hát ez nem egy egyszerű hármasgyilkosság – vélte Melony. – Akkor sem lenne az, hacsak annyi rejtély lenne benne, mint amit most elmondtál. De ott van a lépcsőfeljárónál a vércsík. Az anyáé nem lehet, mert azzal a vágással a nyakán mozdulni sem tudott. De akkor kié? A srác ajtaja belülről bezárva, de a tettesek biztosan nem az ablakon keresztül távoztak. De akkor hogyan? Mi a szent szar történhetett itt az éjszaka folyamán?

A válasz nem érkezett meg azonnal. De valami már ott volt a levegőben. Valami, ami nem illett bele a megszokott mintázatokba. Valami, ami azt súgta: ez az ügy nem ott és nem akkor kezdődött, ahol a vér első cseppje megjelent. Hanem jóval korábban.

Mire a nyomozók és a helyszínelők befejezték az elsőkörös munkájukat, megérkezett a helyi média teljes létszámmal, sőt néhány országos ügynökség is bejelentkezett. És természetesen a városi rendőrkapitány is jelen volt, aki sosem hagyta ki a lehetőségét annak, hogy szerepelhessen a nyilvánosság előtt. Miközben a halottszállítók egyenként kivitték a házból az áldozatokat, készségesen állt a sajtó rendelkezésére, ezzel megosztva az operatőrök figyelmét, akik nehezen tudták eldönteni, hogy merre fordítsák a munkaeszközüket.

• Ha egyszer megérteném, hogy ezt miért így csinálja – morogta Melony, miközben igyekezett a kamerák hatótávolságán kívül maradni. Nem szerette a rivaldafényt. Nem azért, mert olyan szerény, hátrahúzódó ember lett volna, hanem mert úgy gondolta, hogy sikeresebb lehet, mint nyomozó, ha nem ismerik fel lépten-nyomon az utcán.
• Hölgyeim és Uraim! – kezdte határozott hangon a rendőrkapitány. – Brutális gyilkosság történt az éjszaka folyamán West Roxburyban, amely okkal kavarta fel a kertváros nyugalmát. De még mielőtt valamelyikük megkérdezné, hogy elfogtuk-e már a tettest, szeretném megjegyezni, hogy jelenleg azt sem tudjuk pontosan, hogy mi történhetett valójában. A legjobb embereim dolgoznak az ügyön, de szokásomtól eltérően nem ígérhetek gyors megoldást. Mentségemre szolgáljon, hogy az ország történelmének talán az egyik legrejtélyesebb kriminalisztikai esetével állunk szemben.
• Mi történt? – kiabált közbe az egyik tévés.
• Három áldozat, három gyilkosság, három különböző módszer. Úgy tűnik, hogy mindhárom áldozat ismerhette a gyilkosát, de egyik áldozat sem vette észre a többiek meggyilkolását. Vagyis mindenkit váratlanul ért a támadás.
• Ez hogyan lehetséges?
• Ezért vannak a kollégáim, hogy ezt kiderítsék. És azt garantálom, hogy ki is fogják deríteni, bármennyire is bonyolultnak tűnik ez az eset. Az ország egyik legjobb, ha nem a legjobb felderítési mutatóival rendelkezünk – Herczog rendőrkapitány pontosan tudta, hogy hol állnak az országos statisztikában, de úgy gondolta, hogy ez a minimális lódítás még simán belefér egy sajtótájékoztató spontaneitásába.
• Mit lehet tudni az áldozatokról? – kérdezte egy fiatal hölgy.
• John Harvay. Negyvennyolc éves sebész főorvos a bostoni állami kórházban dolgozott. Őt feltehetően egy fémes tárggyal szó szerint agyon ütötték. Felesége Margaret Harvay negyvenöt éves ügyvédnő. Korábban az ügyészi hivatal vezetője volt. Neki a nyakát vágták el egy éles konyhakéssel. És végül a fiúk, Peter Harvay huszonnégy éves végzős egyetemista. Őt pusztakézzel verték meg, és a felsőtestét egy karddal összeszurkálták. Halálát elvérzés okozhatta.
• Ezek szerint többen lehettek az elkövetők? – kiabálta valaki a következő kérdést.
• Feltehetően, igen. Nem csak az eltérő módszerek miatt mondom ezt, hanem másképpen nehéz lenne megmagyarázni azt, hogy miért érhette mindhármójukat váratlanul a támadás, ha nem voltak ugyanabban a helyiségben. Valószínűleg tartjuk, hogy egyidőben ölték meg őket.
• Van már elképzelés a lehetséges indítékról?
• Nem rablótámadás volt, mert a házból úgy tűnik, nem tűnt el semmi értékes. Nem spontán gyilkosság volt, - mondjuk drog hatására vagy vallási fanatizmusból -, mert véleményünk szerint az áldozatok ismerhették a gyilkosukat. Leginkább a személyes bosszút feltételezzük, mint lehetséges indítékot.
• A család ellen vagy valamelyik tagja ellen?
• Nem zárható ki egyik verzió sem. Vizsgálni fogjuk az áldozatok múltját, bár eddigi ismereteink szerint egy köztiszteletben álló családról van szó. Akik megbecsült tagjai voltak a közösségüknek, akik ellen nem folyt semmilyen hatósági eljárás, és akik rendezett, békés életet éltek. Egyelőre ennyit tudok mondani. Természetesen a későbbiekben ismét állok a sajtó rendelkezésére, amint újabb információval tudok szolgálni.

A rendőrkapitány gyorsan és határozottan elindult a gépkocsija felé, esélyt sem adva újabb kérdésekre a mikrofonjukat nyújtogató és kiabáló riportereknek.

Négy évvel korábban

A Harvay család a szokásos reggeli rutint követte. Margaret a konyhában készítette a kávét és a palacsintát. Fia, Peter az asztalnál ült a telefonját nyomkodta. Ezen a reggelen az átlagosnál is mogorvább volt, az anyja nem is mert hozzászólni. John útrakészen, táskájával a kezében sétált le a lépcsőn.

• Jó reggelt! – mosolygott rá a felesége. – Eszel valamit?
• Jó reggelt! Nem, köszönöm. Sietek, csak a kávét iszom meg.
• Apa! – szólalt meg váratlanul Peter. – Beszélnünk kell.
• Ne most – reagált türelmetlenül a férfi. – Majd este. Műtétem lesz, időbe be kell érnem.
• Sajnálom, ez nem tűr halasztást. Éjszaka összetörtem a kocsit.
• Micsoda? Mi történt? – hördült fel a férfi.
• Megcsúsztam és neki mentem egy fának. Csúnyán összetört a Toyota eleje.
• Hol történt?
• A Weld Street-en. Az az igazság, hogy ittam egy keveset és talán gyorsan hajtottam. Gyere megmutatom az autót.
• Működőképes egyáltalán? – kérdezte a férfi idegesen.
• Igen, haza tudtam jönni vele.

Még mielőtt az ajtóhoz értek volna, Margaret megszólalt, mint aki csak most fogta fel, hogy mi történt.

• Istenem! Peter! Semmi bajod nincsen?

A fiú egy pillanatra megtorpant.

• Nem, nincs semmi. A légzsák és a biztonsági öv megvédett, bár az öv rendesen megnyomott a mellkasomnál.

A két férfi kiment a garázsba. A világoskék Toyota ott állt a szokott helyén, az orra rendesen behorpadva. John egy darabig nézte aztán megcsóválta a fejét.

• Még jó, hogy az anyád használta ezt az autót és nem nekem kell taxit hívnom. Oldjátok meg hogyan juttok be a városba.
• Ezzel mi lesz?
• Állj ki vele a garázs elé. Felhívom a szerelőt, majd ő elviszi. Ezzel így nem lehet közlekedni, még ha üzemképes is.

John visszament a házba, felvette a táskáját, megcsókolta a feleségét, majd távozott. A részéről az ügy le volt rendezve. Margaret az ablakon keresztül nézte, ahogy a fekete Subaru lehajt a felhajtóról.

• Minden rendben? – kérdezte a visszatérő fiától.
• Igen. Sajnálom, anya. A kocsi használhatatlanná vált. Taxit kell hívnunk. Apa intézi a javíttatását.
• Ez a legkevesebb. Veled mi van? Mi történt tegnap?
• Tényleg semmi extra. Este beültünk a haverokkal egy sörre. Nem ittam sokat, talán kettőt. Hazafelé a Weld Streeten valami megzavart. Mintha egy állat futott volna keresztbe az úton. Félrerántottam a kormányt, de túl gyorsan mehettem és megcsúsztam. Egy fa állított meg. Szerencsére haza tudtam jönni vele. Anya! Tényleg nagyon sajnálom.

Margaret átölelte a fiát.

• Nincs semmi baj. Hála Istennek neked nem lett bajod. Az autót majd megjavítják.

Kora délután csörgött Peter telefonja.

• Peter, van egy kis gond – szólt a telefonba az anyja. – Apád most hívott. A szerelő elvitte a kocsit, de állítólag jelentenie kellene a balesetet a rendőrségnek a biztosító miatt, ami nem lenne jó ötlet, mert azt mondtad, hogy ittál.
• De csak nektek mondtam el és az alkohol hatása már kiment belőlem. Nem hiszem, hogy gond lehet ebből.
• Sosem tudhatjuk, jobb nem belekeverni őket.
• Te tudod. Te vagy az ügyészség vezetője.
• Pont ezért mondom. Ha elmennél a baleset helyszínére és csinálnál néhány fotót a fáról és a környékről, akkor talán az elegendő lenne ahhoz, hogy a biztosító fizessen és a szerelő megjavítsa az autót.
• Rendben. Intézem.

John este nyolc után érkezett haza. Nem volt jókedvében. Margaret szokása szerint a konyhában tevékenykedett.

• Mi történt? – kérdezte a férjétől. – Nem tűnsz jókedvűnek?
• Fáradt vagyok, nehéz napom volt.
• Reggel említetted, hogy műtéted lesz. Nem sikerült?
• Azzal nem volt semmi probléma.
• Akkor?
• Reggel behoztak egy lányt, akit éjszaka elütöttek valahol a város környékén. Nem én műtöttem, de aztán valami komplikáció lépett fel nála és sürgősen a segítségemet kérték.
• És?
• Nem voltam bent. A műtétem után elmentem a kórházból, és erről nem szóltam senkinek.
• Hová mentél? – kérdezte meglepődve Margaret.

John egy pillanatig habozott a válasszal.

• Elmentem teniszezni Alex-szel.
• Teniszezni? Munkaidőben? Te megbolondultál?
• Már nagyon régóta nyaggat, hogy játszunk egyet. Jó ötletnek tűnt, hogy a délelőtti műtétem utáni időt kihasználjam. Úgy nézett ki, ma ez belefér. De, nem fért bele. Mire elértek és visszaértem a kórházba, addigra a lány meghalt.
• Úristen! – kapta Margaret a szája elé a kezét. – És te megmenthetted volna?
• A fene tudja. Nem biztos, de az igaz, hogy Harry, aki a műtétet végezte, nem rendelkezik kellő tapasztalattal, hogy kezelni tudjon ilyen váratlan komplikációkat. És ebben az időben egy olyan sebész sem volt az intézményben, aki meg tudta volna oldani ezt a problémát. Jerry szabadságon van, én meg házon kívül voltam. A kórházigazgató vizsgálatot rendelt el. Valószínűleg ezzel csökkent az esélyem, hogy a sebészeti osztály vezető főorvosa legyek.
• Sajnálom – mondta az asszony, tisztában volt azzal, hogy John milyen régóta ambicionálta magát erre a posztra.
• Ez van – rántotta meg a férfi a vállát. – Azért nincs még minden veszve. Vannak embereim, akik segíthetnek. Különben sem tudja senki a kórházban, hogy miért voltam távol. Megoldom, ahogy megoldottam hat évvel ezelőtt is azt a vizsgálatot. Emiatt ne idegesítsd magad.

Margaret arcán egy árny suhant át, van-e összefüggés a mostani és hat évvel ezelőtt történtek között? De aztán határozottan megrázta a fejét és elvetett minden sötét gondolatot.

Egy héttel később John hozta el a megjavított autót a szervízből. Felesége és a fia éppen a nappaliban beszélgettek.

• A szervízben mondták, hogy tegnap járt ott a rendőrség és kifejezetten érdeklődtek a Toyota iránt – mondta nyugodtan, mindenfajta izgatottság nélkül a hangjában.
• Miért? – kérdezte csodálkozva a felesége.
• Állítólag pár nappal ezelőtt a környéken elütöttek egy lányt. A vezető nem állt meg. A lány beesett az árokba. Több órát feküdt ott magatehetetlenül, míg aztán reggel megtalálták, de később a kórházban meghalt.
• Ő volt az? – kérdezte Margaret.
• Attól tartok, hogy igen.
• Ki az az ő? – szólt közbe idegesen Peter.
• Nem érdekes – válaszolta az anyja. – De mi köze a balesethez a mi Toyotánknak?
• Szerintem semmi – vonta meg a vállát a férfi. – A helyszínen talált nyomok alapján egy kék Toyotát keresnek, ezért minden ilyen autót ellenőriznek a környéken. Ráadásul Peter is aznap éjszaka ment neki egy fának, amikor ezt a szegény lányt elgázolták.
• Hol történt a baleset? – kérdezte Margaret ijedten.
• A Walter Streeten.
• És te hol mentél neki a fának? – fordult a fia felé.
• Mondtam már, hogy a Weld Streeten – morogta barátságtalanul Peter.
• Hál Istennek! – sóhajtott fel az asszony.
• Nem kell aggódni – nyugtatta a férfi a többieket. – A szervízben megmutatták a fáról, annak környékéről és az autóról készített fotókat a rendőröknek. A szerelő azt mondta nekik, hogy a kocsin nem voltak vérnyomok, csak a fa okozta sérülések. A zsaruk megnyugodva távoztak, szerintük csak szerencsétlen hasonlóságnak tűnik a két baleset, de aki a West Roxbury felé haladva a Walter Streeten elgázol valakit, az nem fordul vissza, hogy aztán a Weld Streeten egy fának hajtson.
• Nem logikus, az biztos – helyeselt Margaret -, de azért bent a hivatalban egy kicsit tájékozódom a nyomozásról.
• Egyébként is a világ tele van kék Toyotákkal – zárta le a beszélgetést Peter. – Miért pont a miénk lenne érintett egy gázolásban?

Két nappal a gyilkosságok után

A rendőrkapitányság tárgyalójában négyen ültek. Melony rangidős nyomozó, Hardy nyomozó, Kathy Shennon nyomozó és Brian Ferry nyomozó.

• Imádom, hogy a rendőrkapitány anélkül, hogy halvány lila gőze lenne a tényekről, bemondja a tutit – morogta dühösen Melony. - Személyes bosszú? Honnan vette ezt a baromságot? Nem is beszélt velem, mielőtt sajtótájékoztatót tartott. Veletek?
• Velem váltott pár szót – ismerte el Hardy.
• A fehér faj összetartása – háborgott Melony, akinek meggyőződése volt, hogy a rendőrkapitány azért kerüli őt, mert fekete a bőrszíne. – Szóval te beszélted tele a fejét hülyeséggel?
• Én ugyan nem – védekezett Hardy. – A tényekről beszéltem, amiket addig megállapítottunk, de feltételezésekről nem. A személyes bosszú lehetőségét egyébként sem említettem.
• Mindegy, amúgy nem zárható ki ez a lehetőség. Nézzünk alaposan utána a múltjuknak. Az asszony korábban vezető ügyész volt. Számtalan ellensége lehet. A férfi sebész. Egy rosszul sikerült műtét, vérszomjat szülhet. A fiú? Nem tudom. Drog? Buli? Mindennek járjatok utána.
• Megjött a halottkém jelentése – mondta Ferry nyomozó a laptopjára pillantva.
• Csak a lényeget.
• Mindhárom személy esetén a halál este 11 óra és éjfél között állt be, de a sorrend vagy egyidejűség nem állapítható meg. A férfi halálát a fejére mért baseballütő csapások okozták. Feltehetően saját erőből vonszolta ki magát a nappaliból a konyhába, de már nem maradt ereje a segítségkérésre. A nő torkát egy konyhakéssel vágták el. Azonnal meghalt. A halottkém szerint nem kizárt, hogy a holttestét beállították abba a pózba, amelyben megtaláltuk. De ebben nem százszázalékosan biztos. A fiúval verekedtek. Ököllel és egy karddal. Halálát nem egy ütés vagy szúrás okozta. Elvérzett. Körülbelül húsz perc alatt.
• Van információ arról, hogy kié a vércsikk a lépcsőnél a falon? – érdeklődött Melony.
• A labor szerint a férfié, de nem közvetlenül. Valószínűleg az elkövető ruhájáról kerülhetett oda, amikor felment a lépcsőn.
• Mégis csak egy tettes lenne?
• Korai még erről bármit mondani – szólt közbe Shennon nyomozó. – A helyszínelők találtak jó néhány idegen ujjlenyomatot a házban, de a jelenlegi véleményük szerint nem hozhatóak összefüggésbe a gyilkoságokkal. Feltehetően korábbi vendégektől származhatnak, de az ellenőrzésük még nem fejeződött be. A támadó vagy támadók fizikai jellemzése is még folyamatban van. Az apát és a fiát valószínűleg egy jó erőben levő férfi támadta meg. Az anya esetén akár nő is lehet a gyilkos, de lehet férfi is. Az elemzők egy-két nap türelmet kérnek.
• Türelem az nem sok van – morogta Melony. – Hamarosan jelentkezni fog Herczog rendőrkapitány és ha nem tesszük boldoggá jó sok információval, akkor megint baromságokat fog nyilatkozni a sajtónak.
• Mi bajod van vele? – vigyorgott Kathy. – Olyan cuki kis bajsza van.

Melony agyán egy pillanatra átfutott, hogy válaszol valami ízeset, de aztán beérte egy fintorral.

• A fiú ezek szerint védekezett. Nincs a kezén bármi, ami arra utalna, hogy az a támadótól származik?
• Körme alatt találtak szövetdarabkákat, de nem emberi szövetet – nézett a számítógépére Ferry nyomozó. – Lehetséges, hogy a támadó maszkban lett volna?
• Nem hiszem – mondta határozottan Melony. – A számítógépen hagyott üzenet szerint a fiú egyértelműen felismerte a támadóját. Mi is volt a képernyőre írva?
• "Nem az, akire gondoltok…" – idézte fel Hardy.
• Mintha ezzel azt akarta volna mondani, hogy számított a támadásra, de meglepetésére más valaki támadta meg – vélte Shennon.
• Lehetséges, de vajon kinek szólt ez az üzenet?
• Talán a szüleinek.
• És ez megmagyarázná azt, hogy miért nem reagált az apját és anyját ért támadásra. Nem tudott róla, mert nem hallotta a zajokat.
• Tudom, hogy nem tökéletes az elméletem, de azért elmondom – szólalt meg Hardy nyomozó. – A támadó, akit a fiú ismert és engedett be a házba, felment a szobájába. A beszélgetés közben vita támadt köztük, a támadó megverte és összekaszabolta Petert.
• A véletlenül magával hozott karddal – vágott közbe Melony.
• Na, jó. Pillanatnyilag ez az egyik gyenge pont az elméletemben, de azért folytatom. A gyilkosság után a támadó távozni készült, de a nappaliban összefutott az apával, akit agyonvert a baseballütővel.
• A véletlenül magával hozott baseballütővel – reagált ismét vigyorogva Melony.
• Igen, erre sincs még ésszerű magyarázat, de miután megölte az apát, zajt hallott fentről. Felkapott egy kést, visszament az emeletre és megölte az anyát is. Nem akart tanút hagyni, mert az egész család ismerhette.
• Most tapsolnom kellene, mert régen hallottam ekkora marhaságot – állapította meg gúnyosan a rangidős nyomozó. – Szóval baseballütővel és karddal a kezében keresett még egy konyhakést is. Hátha azzal is tud ölni. Bravó!
• Miért tudsz jobbat? – kérdezte enyhe sértettséggel a hangjában Hardy.
• Még nem – ismerte el Melony -, de ezért inkább hallgatok és nem gyártok idióta elméleteket, amikhez keressük a bizonyítékokat. Úgy látom ebben ti nagyon jók vagytok a rendőrkapitánnyal, ahelyett, hogy a bizonyítékokhoz keresnétek elméletet.
• Akadj már le róla – szólt rá Ferry, aki nagyon unta Melony állandó sértettségét. – Egyébként még nem tudjuk egyértelműen azt állítani, hogy a baseballütő és a kard ne lett volna előzetesen a helyszínen. Akár mindhárom támadó eszközt spontán használhatta és akár az is lehetséges, hogy csak utólag, közvetlenül a távozása előtt szedte őket össze.
• Igen, minden lehetséges – sóhajtott Melony. – Akár még az is lehetséges, hogy a pályafutásom alatt egyszer majd normális kollégákkal hoz össze a sors. Bár erre pillanatnyilag semmi esélyt nem látok.

Tíz évvel korábban

A veranda lámpájának meleg fénye puhán ráült a fehérre festett fakorlátra, a levegőben frissen vágott fű és virágzó bokrok illata keveredett. Margaret Harvay lassan megforgatta a bort a poharában, miközben valahol egy távoli utcán elhaladó autó zaja hallatszott, de a környék alapvetően csendes, szinte túlságosan nyugodt volt. A fák lombjai alig mozdultak a langyos esti szélben, az egész jelenetben volt valami megtévesztően békés – mintha semmi rossz nem történhetne West Roxbury ezen részén. Távolból egy autó fénycsóvái bukkantak elő, a motor zaj egyre erősödött. John a férj érkezett haza. Felhajtott a garázs előtti kavicsos részre, leállította a motort és kiszállt a fekete japán autóból.

• Vacsorázol? – kérdezte Margaret, miután könnyed csókot lehelt a férje arcára.
• Ennék valamit – mosolygott vissza John, belépve a házba.
• Kérsz te is egy kis bort? – Margaret megemelte a kezében levő üres poharat.
• Nem, köszönöm. Holnap nagyon komoly műtétem lesz, talán életem eddigi legkomolyabb műtétje. Abszolút élesnek kell lennem.
• Miről van szó? – kérdezte a felesége, miközben elővette a tányérokat.
• Ma behoztak egy férfit, lőtt sebbel. Állítólag öngyilkos lett, fejbe lőtte saját magát, de még életben van. A kollégák most próbálják stabilizálni és a műtétre előkészíteni. Abban maradtunk, hogy ha minden szerencsésen alakul, akkor holnap délelőtt megműtöm, megpróbálom kioperálni a golyót a fejéből.
• Szerencsétlen ember, mi történhetett vele, hogy önmaga ellen fordította a fegyverét?
• Nem tudom. Azt mondták, hogy zsaru volt, de fél évvel ezelőtt leszerelt. Lehet, hogy ezzel függhet össze az öngyilkossága.
• Zsaru? – Margaret egy pillanatra megmerevedett. – Hogy hívják? Tudod a nevét?
• Nem is tudom, mintha valamilyen Fernando lenne.
• Daniel Fernando – pontosított Margaret, nem kérdezett, csak kijelentett.
• Ismerted? – csodálkozott John.
• Igen, ismertem.

Csend telepedett a nappalira. A férfi enni kezdett, a nő leült vele szemben az asztalhoz. Kezét összekulcsolta és meredten bámulta a férjét. John hosszú hallgatás után szólalt meg.

• Valamilyen kellemetlen emlék fűz hozzá?

Margaret nem válaszolt rögtön. Láthatóan viaskodott önmagával, hogy megossza-e féltet titkát, végül úgy döntött belevág.

• Két évvel ezelőtt, nem sokkal azt követően, hogy a városi ügyészség helyettes vezetője lettem, váratlanul behívatott az akkori polgármester. Egy ügyön dolgoztam, azzal kapcsolatban érdeklődött.
• Mi volt az?
• Akkoriban volt egy hatalmas beruházás a városban. Két építési vállalkozó versenyzett a sok millió dolláros üzletért, de nehezen született döntés. Az egyiknek az ajánlata jobb volt, de a másik a polgármester gyerekkori barátja volt. A polgármester vagy a városháza újabb és újabb problémákkal, kérdésekkel állt elő a pályázatokkal kapcsolatban. Egyértelmű volt, hogy kit szeretnének győztesnek hirdetni, de nyíltan nem mertek beavatkozni és a rosszabb ajánlatot megszavaztatni. Miközben ment a huzavona, névtelen bejelentés érkezett a jobb ajánlatot tevővel szemben, téves számlázás és fekete foglalkoztatás gyanújáról. Én kaptam az ügyet. Nem volt komoly. Csak részben voltak bizonyíthatóak a vádak, maximum pénzbüntetést és felfüggesztett börtönt kaphatott volna érte. Ekkor hívott be a polgármester és tett egy ajánlatot.
• Nocsak? – húzta fel a szemöldökét John.
• Nagyon vicces, de nem olyat. Megkérdezte szeretnék-e a városi ügyészség vezetője lenni. Persze, hogy szerettem volna, de akkor még korainak gondoltam. Csak nemrégiben lettem helyettes ügyész. Fiatal voltam, azt gondoltam, hogy pár év múlva jó lenne előbbre lépni. De a polgármester azt mondta, hogy a lehetőség most van itt. Az ügyészség vezetője fél év múlva nyugdíjba megy, az utódját hosszútávra szeretnék megválasztani, ha most nem pályázok, akkor talán sosem kerülök sorra. Mondtam neki, vannak nálam tapasztaltabb jelöltek, semmi esélyem sincs, hogy enyém legyen az állás. Azt mondta, hogy emiatt ne fájjon a fejem, ha ő támogat, akkor én leszek a befutó.
• És gondolom ezért a támogatásért cserébe, kért tőled valamit – John pontosan tudta, hogyan működik a korrupt amerikai adminisztráció.
• Igen. Azt kérte, hogy találjak valami komolyabb vádat a vetélytárs építési vállalkozóval szemben, mert mindenképpen a gyerekkori barátjának kell nyernie. Ezzel egy nagyon régi adósságtól szabadulna meg és ez neki létfontosságú ügy.
• És bevállaltad? – a kérdés teljesen felesleges volt, hiszen jól tudta, hogy félévvel később a felesége lett a városi ügyészség vezetője.
• Tudod jól a választ. Ismételt házkutatást tartattam az építési vállalkozó lakásán. Számlákat, szerződéseket kerestettem, de Fernando rendőr talált egy kiló kábítószert a fészerben. És ez már komoly lehetőség volt egy jelentősebb büntetés kiszabására és a beruházásért folyó versenyből való kizárására.
• Nem lennék meglepődve, ha a kábítószer nem véletlenül került volna oda.
• Nem volt véletlen – ismerte el Margaret. – A vállalkozó természetesen tagadta, hogy köze lenne a kábítószerhez, de a bizonyíték az bizonyíték. Vádalkut kötöttünk vele, melynek része volt, hogy visszalépett a beruházási pályázattól.
• Te pedig városi ügyész lettél pár hónappal később.
• Igen.
• Van ilyen – John megértő volt. – Néha a siker érdekében undorító dolgokat is el kell követnünk. Tedd túl magadat ezen az ügyön.
• Nem tudom – Margaret hosszú hallgatásba merült, mielőtt folytatta. – Pár hónappal a kinevezésem után Fernando rendőr megkeresett. Sok százezer dollárt kért a hallgatásáért cserébe. Nem tudtam volna fizetni.
• Nekem erről soha nem beszéltél – döbbent meg a férje.
• Nem akartalak belekeverni. Megegyeztem Fernandóval. Kértem pár hónap haladékot, ameddig összeszedem a kért összeget, ő addig leszerel és felkészül az új életére. Azzal fogadtattam el ezt a javaslatot, hogy így biztosan elkerüljük azt a lehetőséget, hogy a kábítószer ügyet összefüggésbe hozhassák vele. Elhitte, elfogadta azt, amit mondtam.
• Honnan akartad a pénzt összeszedni?
• Sehonnan, nem akartam fizetni.
• Akkor?
• Volt akkoriban egy nyitott ügyem, amelyben már hetek óta folyt a nyomozás. Egy mexikói férfit bérgyilkossággal vádoltak. Megígértem neki, hogy ejtjük vádat ellene, ha Fernando eltűnik a térképről. Abban maradtunk, hogy öngyilkosságnak álcázza a gyilkosságot, de ezek szerint nem végzett tökéletes munkát.

Margaret idegesen vakargatta a fejét. A gondolat benne volt, de nem volt bátorsága kimondani.

• Hát ez egy nagyon durva történet – John megtörölte a száját egy papírszalvétával, pontosan tudta mire gondol a felesége. – Azt hiszem, hogy mégis innom kell valamit, de valami keményet. Mondjuk egy whiskyt jéggel. Keversz nekem egyet?

A gyilkosságok után két héttel

Melony krákogott egyet mielőtt belépett volna a rendőrkapitány szobájába. Nem emlékezett arra, valaha is járt volna már itt. Herczog a forgószékében, háttal az ajtónak ült, mely nyitásának hangjára gyorsan megfordult.

• Miért gondolja, hogy rasszista vagyok? – kérdezte váratlanul, köszönés helyett, még mielőtt a nyomozó megszólalhatott volna.
• Én? – Melony teljesen zavarba jött. – Én? Én, nem ….– dadogta.
• Nem vagyok az – a rendőrkapitány fontosnak tartotta a kérdés tisztázását.
• Sosem áll szóba velem – Melony magához tért a zavarából. – Az általam vezetett nyomozásokról úgy nyilatkozik a sajtónak, hogy engem meg sem kérdez. Mi más oka lenne, minthogy nem vesz emberszámba a bőrszínem miatt?
• Marhaság! – fakadt ki Herczog. – Nem csípem magát, ez igaz. De nem a bőrszíne miatt, hanem a stílusa miatt. Ha rasszista lennék, nem maga lenne a gyilkossági csoport vezetője. De maga mégis az. Szóval haddja a démonjait és koncentráljon a feladatára. Hogyan haladnak a nyomozással?
• Megtisztelve érzem magam, hogy először pályafutásom alatt ezt a kérdést feltette – Melony teljesen összeszedte magát, nem állhatta meg, hogy ne vágjon vissza. – Dolgozunk, haladunk és találtunk egy ígéretes szálat.
• Hallgatom.
• Peter Harvay emailjei között találtunk egy érdekességet. A levél szerint a fiú négy évvel ezelőtt elüthetett egy fiatal lányt, akit cserbenhagyott. A lány meghalt és ebben, illetve az ügy eltusolásában a szüleinek is szerepe lehetett. Utána néztünk az ügynek. Négy évvel ezelőtt egy kék Toyota elgázolt egy huszonéves lányt, Monica Schiffet, aki a Walter streeten gyalogolt. A lány az útszéli árokba esett, de csak másnap reggel találtak rá. Még élt, kórházba vitték, de műtét közben életét vesztette.
• És hol a kapcsolat a Harvey családdal?
• Ugyanazon az éjszakán Peter Harvey összetörte a családi kék Toyotát a Weld streeten. Egy fának rohant vele.
• És nem lett összekapcsolva a két baleset?
• Nem. A rendőrség megállapítása szerint véletlen egybeesésről lehetett szó.
• És ezt mire alapozták?
• Nem tartották életszerűnek azt, hogy hazafelé tartva, ha elüt valakit a Walter streeten, akkor megfordul, visszahajt a Weld streetre és ott neki hajt egy fának.
• Pedig a nyomok összezavarására kifejezetten jó ötletnek tűnik – állapította meg a rendőrkapitány.
• Én is így gondolom, Uram. De akkor nem ezt gondolták. És mivel a Harvey család kocsija mire a rendőrség megtalálta, addigra helyre lett hozva, nem tudták bizonyítani, hogy ezzel a kocsival ütötték el a lányt. Elfogadták a szervízes vallomását, miszerint a kocsin nem voltak olyan sérülések, amelyek egy ember elütéséből keletkezhettek és a Weld streeti baleset sem tűnt megrendezettnek. A rendőrség nem gyanúsította meg Peter Harveyt. Viszont a tettest azóta sem találták meg, ami gyanút ébreszthet a fiú érintettségével kapcsolatban.
• Ki írta azt az emailt?
• Nagyjából két hónappal ezelőtt írta egy ismeretlen. Hallgatásáért cserébe ötszázezer dollárt kért.
• Az nem kevés – állapította meg Herczog.
• Nem. Információnk szerint ez az összeg meghaladta a család mozgatható anyagi forrásait. Persze ha eladják mindenüket, ki tudták volna fizetni.
• De gondolom, azt nem akarták.
• Nem. Az első perctől kezdve elutasító magatartást tanúsítottak, de nem fordultak a zsarolás miatt a rendőrséghez. A levélíró többször jelentkezett és a fizetésre végső határidőként e hónap első vasárnapját jelölte meg.
• Ami a gyilkosságok előtt lejárt.
• Igen, két nappal.
• Ezért feltételezik, hogy a zsaroló lehet a gyilkos?
• Elméletileg lehetségesnek tartjuk, de….
• Mi, de? - vágott közbe Herczog türelmetlenül.
• De nem logikus. Miért ölte volna meg azokat, akiktől nagyon sok pénzt remélt?
• Mondjuk személyes érintettség okán. Ha már nem kapja meg a várt összeget, legalább bosszút áll a lány haláláért. A lánynak voltak testvérei, rokonai?
• Nem volt testvére, és már csak az anyja él.
• Akkor a szerelme, vagy más közeli ismerőse. Nekem tetszik ez a verzió. Ezt a nyomot kell követni. A szülők, hogyan kapcsolódtak a történetbe?
• A lány abban a kórházban halt meg, ahol a fiú apja sebészként dolgozott. Állítólag nem volt elérhető a műtét alatt, pedig szükség lett volna rá.
• És az anyja?
• Ő volt az ügyészség vezetője akkoriban. Egyelőre nincs információnkra arra vonatkozóan, hogy befolyásolta volna a baleseti nyomozást, de ki tudja?
• Remek. Késő délután lesz egy sajtótájékoztatóm, tudok jó hírekkel szolgálni.
• Ne tegye, Uram! – kérte Melony a rendőrkapitányt. – Jelenleg még nem tudjuk ki a zsaroló és én nem hiszem, hogy a zsaroló lenne a gyilkos. Sok a kockázat egy ilyen információ megszellőztetésében.
• Maga ehhez nem ért. Folytassa a nyomozást, ez a jó irány. Derítsék ki, hogy mi volt az apa és az anya pontos szerepe a baleset eltusolásában – jelentette ki Herczog ellentmondást nem tűrő hangon és egyúttal jelezte vége a beszélgetésnek.

Két órával később a sajtótájékoztatón Melony nyomozóra hivatkozva jelentette be, hogy beazonosították a tettest és hajtóvadászatot indítottak ellene.

Másnap reggel Malonyról sugárzott, hogy az éjszaka ébren telt.

• Büszkék vagyunk rá, hogy megoldottad az ügyet – vigyorgott Hardy, amikor meglátta főnöke megviselt arcát.
• Menj a pokolba – morgott Malony, miközben egy csésze kávéhoz igyekezett jutni.
• De azért nem kellett volna ennyire fellelkesíteni a rendőrkapitányt, mert úgy tűnik, hogy nem arrafelé kell keresgetni a megoldást – szólt közbe Ferry nyomozó.
• Mi van? Miről nem tudok? – Malony még idegesebb lett.
• Tegnap délután az asszony gépén is találtunk egy zsaroló levelet – tájékoztatta Shennon a feldúlt felettesét.
• Micsoda?
• Ezt is egy ismeretlen írta, két hónappal ezelőtt. És ebben is ötszázezer dollár a hallgatás ára.
• Most szívattok? Ugyanaz a történet, csak gondolom a család minden tagjának megírta – könnyebbült meg Melony.
• Nem ugyanaz a történet – ábrándította ki Hardy nyomozó. – Az első levélben egy név szerepelt az összegen kívül. "Daniel Fernando". A másodikban "Segítsek emlékezni? Jules Perraud". A harmadikban "Most már biztosan eszedbe fog jutni, Harry Beckham".
• Ismerősen hangzó nevek – vélte Melony.
• Daniel Fernando rendőr volt. Öngyilkos lett jó pár évvel ezelőtt. Jules Perraud a maffia embere volt. Többször elitélték kisebb-nagyobb bűnök miatt, de azt, hogy bérgyilkos lenne, azt sosem tudták rá bizonyítani. Pedig a rendőrség nem tévedett, de az ügyészek sosem találták eléggé megalapozottnak a vele kapcsolatos vádakat. Harry Beckham építési vállalkozó volt. Tavaly halt meg szívrohamban.
• És a kapcsolat a Harvay családdal?
• Egész éjszaka dolgoztunk rajta, de megtaláltuk. Beckham több, mint tíz évvel ezelőtt egy komoly beruházás nyertesének tűnt, de váratlanul Margaret Harvey vádat emelt ellene kábítószerkereskedelem miatt. Az ügyet végül eltussolták, de Beckham visszalépett a pályázattól. Így polgármester embere kapta a beruházást és fél évvel később Harvey lett a városi ügyész. A Harvey által elrendelt házkutatásban, valamint a kábítószer megtalálásában részt vett Fernando nyomozó is. Nagyjából egy évvel később a nyomozó beadta a leszerelési kérelmét és nem sokkal később öngyilkosságot követett el. Az életmentő műtétet John Harvey végezte. Sikertelenül. A műtét után vizsgálat indult ellene esetleges orvosi műhiba miatt, de végül nem állapítottak meg semmi konkrétumot vele szemben. Nem lett következménye Fernando halálának.
• Érdekesen hangzik, és Perraud, hogyan került a képbe?
• Még nem tudjuk, de tény, hogy Fernando öngyilkosságának idején folyt vele szemben ügyészségi eljárás bérgyilkosság gyanújával. De rövid időn belül ejtették a vádat.
• Hmm… – mordult fel Melony. – Ebben több fantázia van, mint a gépkocsibalesetben. Lehetséges lenne, hogy Fernando nem lett öngyilkos, hanem Perraud ölte meg Margaret Harvey megrendelésére? Érdekes elmélet, dolgozzunk rajta egy kicsit.
• Szólsz Herczog rendőrkapitány úrnak? – kérdezte minden él nélkül Shennon, de tekintete Melony ölni tudó tekintetével találkozott.
• Eszembe sincs. Az egy idióta.
• Mindkét szálon haladjunk tovább – javasolta váratlanul Hardy nyomozó.
• Miért? – csodálkozott Melony, aki érezhetően nem volt formában a kemény éjszaka után.
• Mindkét zsarolási kísérlet két hónapja kezdődött és ugyanakkora összegről szól. Biztos vagyok benne, a zsaroló egy és ugyanaz a személy.
• Jogos felvetés, foglalkozzunk mindkét témával, de ne most. Én nem aludtam egész éjszaka Herczog miatt, ti meg dolgoztatok, mindenki menjen haza pihenni. Holnap folytatjuk frissen és kipihenten.

A gyilkosságok után egy hónappal

Az egyik délelőtt váratlan esemény zavarta meg a nyomozók munkáját, az irodájukban megjelent Herczog rendőrkapitány, aki magából kikelve egyből Melonyra rontott.

• Tegnap érkeztem meg a karibi nyaralásomból és az irodám asztalán nem találtam a jelentését az ügy lezárásáról.
• Talán azért, mert nem tettem oda – válaszolta magát is meglepő flegmasággal Melony.
• Ne szórakozzon velem. Ma délutánra sajtótájékoztatót hívtam össze a Harvey üggyel kapcsolatban.
• Nem kellett volna, nincs meg a gyilkos, vagy nincsenek meg a gyilkosok. Miért nem kérdezett meg minket a sajtótájékoztató összehívása előtt.
• Tizenháromszor hívtam tegnap és ma – Herczog feje vörösebb volt a főtt ráknál. – Egyszer sem vette fel és nem hívott vissza.
• Dolgoztam, nem értem arra rá, hogy lehetséges, de nem igazolt elméleteket megosszak önnel.
• Magát is hívtam – fordult a rendőrkapitány váratlanul Hardy nyomozóhoz. – Legalább tízszer.
• Ő sem ért rá – válaszolta nyugodtan Melony a társa helyett.
• Maguk megőrültek. Mit képzelnek, kik maguk és ki vagyok én? – Herczog minden önkontrollt elvesztett. – Mind ki vannak rúgva.
• Rendben. Akkor sok sikert a délutáni sajtótájékoztatón – mondta Melony, miközben lassan felállt és elkezdte összeszedni az asztalon levő cuccait. Társai döbbenten figyelték, majd szép lassan, egyesével követni kezdték.

Az irodában néma csend uralkodott. A rendőrőrs többi dolgozója, akik részben vagy egészben tanúi voltak a szürrealisztikus eseménynek, döbbenten meredtek le. Nem Herczog viselkedése lepte meg őket igazán, hiszen hallottak már nárcisztikus, ellentmondást nem tűrő természetéről, aki nem korábbi szakmai munkájának, hanem a jó politikai kapcsolatainak köszönhette pozícióját. A meglepetés Melony volt. Sosem volt rá jellemző a nyugodtság, a cinizmus és az ilyen mértékű bátorság. Sokszor morgott magában, vagy a közvetlen kollégáinak a feletteseivel kapcsolatban, de eddig még sosem szállt velük nyíltan szemben. Most megtette és ezzel nem csak meglepte a kollégáit, de elismerésüket is kivívta, pedig a többség nem kedvelte őt. Herczog is sokkolva lett a szituációtól. Majdnem két hétig nyaralt a Karibi-szigeteken az újdonsült barátnőjével. A nálánál húsz évvel fiatalabb nő iránt érzett mindent elsöprő szerelem és a képességeit jelentősen meghaladó fizikai igénybevétel miatt eszébe sem jutott a Harvey ügy. A repülőúton visszafelé gondolt rá először abban a reményben, hogy asztalán lesz a zárójelentés. Tévedett. Az asztalán két hét porán kívül más nem volt. Ráadásul hiába hívta folyamatosan a nyomozókat, a telefont nem vették fel és nem hívták vissza. A délután sajtótájékoztató megszervezésére még elutazása előtt adott utasítást a titkárának. Hiúságát sértette volna, ha most kénytelen lett volna elhalasztani. Melony stílusa és szembenállása megdöbbentette, felkészületlenül érte. Nem értette a helyzetet, de érezte vesztes pozícióba került, amiből arcvesztés nélkül nem lehet kijönni. Kénytelen lesz lenyelni a keserűpirulát.

• Uraim! Mindenki nyugodjon le – Shennon ügynököt is férfinak nézte. – A heveskedés sehová sem vezet. Kérem, Melony ügynök tájékoztasson az elmúlt két hét fejleményeiről.

Melony megállt a pakolásban. Ránézett a rendőrkapitányra. Látta az arcán és a remegő kezén, hogy milyen erőfeszítésébe kerül neki visszavenni a pökhendi stílusából, és egy irodányi rendőr elött meghunyászkodnia. Hirtelen megsajnálta, az uborkafára felkapaszkodott ember mélybe zuhanásának publikus látványa elegendő büntetés. Úgy döntött, hogy megfelelő bosszút állt a múltkori afférért, amikor Herczog ráhivatkozva jelentette be egy sajtótájékoztatón, hogy az ügy megoldva. Lassan visszaült a székére.

• Új fejlemények vannak, Uram! Találtunk az asszony gépén is egy zsaroló levelet, ugyanakkor íródott, mint a másik. Ugyanakkora összegről szól, csak a témája más – Melony részletesen elmesélte Harry Beckham ellehetetlenítésének, Margaret Harvey ügyészségi vezetői kinevezésének és Daniel Fernando rendőr halálának történetét. - Utólag már nem tudjuk rekonstruálni, hogy Fernando öngyilkos lett-e vagy Perraud próbálta megölni, de a zsaroló levelek és egyéb beszerzett információk alapján egyértelműnek tűnik, hogy az utóbbi történhetett – fejezte be mondókáját a nyomozó.
• Ez felettébb érdekes – reagált Herczog. – És már van gyanúsítottjuk, ki lehet a zsaroló?
• Nincs – rázta meg a fejét Fred Melony, élvezettel látva, ahogy a rendőrkapitány arcáról elpárolog a remény. – Azt gondoljuk, hogy a két zsarolási ügy mögött ugyanaz a személy állhat, de eddig nem tudtunk senkit sem beazonosítani, akinek személyes indítékai lehettek volna. Illetve arról a néhány emberről, akikkel kapcsolatban felmerült az esetleges érintettség – távoli barátként, rokonként – kiderült, hogy vagy már nem élnek, vagy sziklaszilárd alibijük van a bűntény időpontjára. Ezért úgy véljük, a zsaroló személye és zsarolás tárgya között nincs közvetlen összefüggés, azaz személyes érintettség. A megoldást valahol másutt kell keresni. Részben emiatt négy nappal ezelőtt ismételt helyszíni szemlét tartottunk a Harvey házban és Ferry nyomozó érdekes dologra bukkant, ami új megvilágítást adott a gyilkosságok lehetséges indítékára.
• Mire? – csillant fel a rendőrkapitány szeme. Mégis lesz mivel dicsekedni a sajtótájékoztatón?
• Peter Harvey szobájában egy titkos rejtekhelyen találtam egy mobiltelefont – vette át a szót Brian Ferry nyomozó. – A készüléken minden hívás ugyanarról a számról jött és minden kimenő hívás ugyanarra a számra ment. Az sms és email kapcsolat is egyirányú volt. Kizárólag ugyanazzal a személlyel kommunikált, egy Cameron Lopez nevű személlyel. Az üzenetekből és a levelekből egy eltitkolt szerelem története rajzolódott ki előttünk.
• Férfi vagy nő, ez a Cameron Lopez?
• Férfi.
• És megtalálták már?
• Még nem, Uram – válaszolta Melony. – De már intenzíven keressük, pontosabban körözést adtunk ki ellene, mivel a mi hívásainkra nem reagált, pedig még Peter Harvey telefonjáról is próbálkoztunk.
• És miért gondolják, hogy érdekes lehet ez az ember a hármasgyilkosság szempontjából?
• Egyrészt furcsa, hogy eddig nem jelentkezett, és a mostani keresésekre sem reagál. A kapcsolatuk Peterrel úgy tűnik nagyon intenzív volt. Nem pusztán baráti, annál jóval több. Másrészt mint megtudtuk, az anya is és az apa is erősen homofób volt. Azt nem tudjuk, hogy tudtak-e Peter homoszexualitásáról és Cameronnal való kapcsolatáról, de a titkos telefon arra utal, hogy nem.
• A homofób szülők és a heves szerelem vezethetett volna a családi drámához? Cameron ölte volna meg a szülőket? De miért ölte volna meg a szerelmét is? – halmozta a kérdéseket a rendőrkapitány.
• Egyelőre nem tudjuk a válaszokat ezekre a kérdésekre, és amíg nem találjuk meg Lopezt, addig erre nincs is esélyünk – ismerte el Melony.
• Mit tudnak erről a fickóról?
• A Bostoni Egyetem jogi karán tanársegéd. Ott tudtak a homoszexualitásáról, de nem tudták van-e élő kapcsolata. Elmondták, hogy az elmúlt hetekben feltűnően ideges, zavart volt. Látszott rajta, hogy valami rendkívüli történhetett vele, aztán váratlanul, egy héttel ezelőtt szabadságot kért, és valahová elutazott. Valószínűleg nem külföldre ment, legalábbis nem ezen a néven. Házkutatást tartottunk az albérletében, az útlevelét megtaláltuk. Nagy túrázó hírében állt, de a túrafelszerelését nem találtuk meg. A jelek szerint a hegyekbe menekülhetett. Leggyakrabban a Fehér-hegységbe kirándult, talán most is odautazott. A helyi hatóságok segítségével azon a környéken keressük.
• Értem – bólintott a rendőrkapitány. – Azt hiszem az a legjobb, ha lemondom a mai sajtótájékoztatót. További jó és eredményes munkát. Tájékoztassanak a fejleményekről és néha vegyék fel a telefonjukat – búcsúzkodott Herczog.
• Igy lesz, Uram! – válaszolta Melony.

Három évvel korábban

A pulyka illata még mindig ott lebegett az étkezőben. Az asztalon gyertyák égtek, a porcelántányérokon már csak a vacsora maradványai hevertek. Az ablakokon túl korán leszállt a novemberi sötétség. Margaret újratöltötte John borospoharát.

• Szép hálaadás volt - mondta. - Idén különösen jól sikerült.
• Minden évben ezt mondod - morogta John, de a szája sarkában mosoly bujkált.

Peter arca alig észrevehetően megrándult. Érezte a vacsora kellemes része ezzel véget ért. Jönnek a mély, sehová se vezető beszélgetések. Nem tévedett.

• És te? - fordult felé Margaret. - Mi újság az egyetemen?
• Semmi különös. Sokat kell tanulni és amellett munka is van bőven.
• Helyes - bólintott John. - A te korodban az ember tanuljon és dolgozzon. Ne járjon folyton szórakozni.

Peter a villájával a tányér szélét piszkálta.

• Igyekszem megfelelni a szülői elvárásoknak - válaszolta egy kicsit élesebben a szándékoltnál.

Margaret összenézett a férjével. Tekintetéből sugárzott az elégedetlenség. John nem a szándékai szerinti irányba akarta vinni a beszélgetést

• Azért remélem, nem csak tanulsz és dolgozol.
• Anya...
• Mit "anya"? Huszonkét éves vagy.
• Huszonegy.
• Teljesen mindegy – szólt közbe John, megértve Margaret ma esti terveit. - Én a te korodban már az anyáddal jártam.
• Sőt, egy év múlva össze is házasodtunk - tette hozzá Margaret büszkén.

Peter tudta, hová vezet a beszélgetés. A régi lemez újra forog a lejátszón.

• Más idők jártak akkoriban.
• De a természet rendje örök, azt nem az aktuális divat határozza meg - felelte az apja.

Rövid szünet következett a beszélgetésben. A csendet először a kandallóban széteső fahasáb hangja törte meg.

• Van valakid? - kérdezte Margaret reménykedve.

Peter felemelte a tekintetét.

• Nincs.
• Biztos?
• Igen. Csak tudnék róla, ha lenne.
• Még randizni sem jársz?
• Néha előfordul.

Margaret arca felderült.

• Tényleg?
• Néha emberekkel találkozom. Nem nagy ügy.
• Milyen lányokkal? - kérdezte azonnal.

Peter kortyolt a vizéből.

• Különbözőkkel.
• Ez nem válasz - elégedetlenkedett az apja.
• De nem is egy kihallgatás.

Az apja szemöldöke megemelkedett.

• Csak érdekel a fiam élete. Bocsánat.
• Akkor érdeklődj másról.

A levegő hirtelen nehezebb lett. Margaret gyorsan közbeszólt mielőtt a konfliktus kiéleződhetett volna.

• Peter, apád csak azt szeretné tudni, boldog vagy-e.
• Az vagyok.
• Jó. Mert manapság annyi furcsaságot lát az ember.
• Az biztos. A világ kezd teljesen kifordulni magából – állapította meg John.

Peter megfeszült. Ismerte szüleit, konzervatív, istenhívő emberek voltak, akik utálták a modern, multikulturális, liberális világ minden jellemzőjét.

• Mire gondolsz? – kérdezte, bár tudta a választ, de nem volt kedve csöndben maradni.
• Arra, hogy az emberek már semmit sem vesznek komolyan. Családot, házasságot, Istent, hazafiságot, semmit se, ami örök emberi érték.
• Apa...
• Nem, komolyan beszélek. Nézd meg a híreket. Minden héten valami újabb őrültség. Japánban már egy bábút is feleségül lehet venni, vagy beleszeretni a mesterséges intelligenciába. Milyen világ ez? Normálisok ezek?

Margaret bólogatott, mint aki minden szóval egyetért.

• Néha én sem értem már ezt a világot.

Peter a poharát forgatta.

• A világ attól még megy tovább, hogy ti nem értitek. Orvos és jogász létetekre lehetnétek egy kicsit felvilágosultabbak is.
• Persze minden változik - válaszolta John, figyelmen kívül hagyva fia kritikáját -, csak nem mindig a jó irányba.

Néhány másodpercig senki sem szólt. A falióra kattogása szokatlanul hangosnak tűnt.

• Szóval nincs valami komoly barátnő a láthatáron? - Margaret hangjában érződött a szomorúság.
• Nincs.
• És szeretnél?

Peter vállat vont.

• Egyszer talán. Nekem nem sürgős.
• Az ember nem fiatalodik - jegyezte meg John.
• Tudom.
• Csak azt szeretném, ha normális életed lenne.

A mondat megállt a levegőben és nem maradhatott reakció nélkül. Peter felvette a villát, mint aki folytatni kívánja a vacsorát. Hangja feltűnően éles volt.

• Mit jelent az, hogy normális?

John meglepetten nézett rá. Nem a kérdés maga, hanem a hanghordozás lepte meg.

• Tudod te azt jól.

Margaret zavartan igazgatta a szalvétáját. Peter egy pillanatig az apját figyelte, aztán elfordította a tekintetét.

• Igen - mondta halkan. - Azt hiszem, tudom, hogy nektek mi a normális.

A beszélgetés ezután más témákra terelődött, de a kellemetlen érzés ott maradt az asztalnál. A sütőtökös pite már elfogyott, a borospoharak kiürültek, és a hálaadás esti melege lassan kihűlt. Egy lezáratlan téma, mely mérgező fekélyként burjánzott köztük. A szülei azt hitték, minden rendben van, mert nem mertek feltenni egy kérdést egyenesen. Peter tudta, hogy semmi sincs rendben, de nem válaszolt a csak sejtetett kérdésre.

A gyilkosságok után másfél hónappal

A kihallgató helyiségben egy, a húszas éveinek közepén járó fiatalember ült. Fáradtnak és megviseltnek tűnt. Vele szemben Hardy és Melony nyomozó. Az ablak mögött Shennon és Ferry nyomozók.

• Szóval, ön Cameron Lopez. Hol járt mostanában? – kérdezte Melony, miközben az előtte levő aktát rendezgette.
• Miért vagyok itt? – kérdezte a férfi, válasz helyett.
• Tudja ez egy olyan helyiség, ahol mi kérdezünk és ön válaszol – reagált nyugodt hangon Hardy.
• Nem volt joguk engem erőszakkal idehozni és nincs joguk akaratom ellenére kihallgatni.
• Tudom, hogy ön egy jogvégzett ember, de megnyugtatom volt hozzá jogunk. De egyelőre ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük a legelején.
• Ismerte Peter Harveyt? – kérdezte Hardy a lényegre térve.
• Igen. Mindketten a Boston Egyetemen dolgozunk tanársegédként – egy pillanatra elhallgatott. – Illetve sajnos ő már csak múlt időben.
• Jóban voltak?
• Beszélgettünk néha egymással, de nem volt mély barátság köztünk.
• Ezek szerint hallott arról a brutális családi drámáról, amelyben Peter Harveyt is meggyilkolták – rögzítette a tényt Hardy, Lopez korábbi megjegyzésére reagálva.
• Igen, természetesen. Mélyen megrendített, mint mindenkit, aki ismerte a Harvey családot, vagy csak itt él ezen a környéken.
• Emiatt volt feltűnően ideges és feszült az elmúlt hetekben?
• Az lettem volna? – húzta fel a szemöldökét Lopez. – Ezt kimondta maguknak?
• A kollégái.
• Szerintem nem voltam az. A gyilkosság – ahogy előbb is mondtam -, mint kollégát megérintett. Talán jobban, mint egy kívülálló, egyszerű állampolgárt. Ugyanakkor sajnos hiába gondolom azt, hogy szörnyű, mi minden történhet ebben az országban, az ilyen és ehhez hasonló drámák mindennapos események. Az évek során hozzászoktunk a hozzá szokhatatlanhoz.
• Érdekes gondolat – állapította meg Melony. – Miért vonult fel a hegyekbe pár héttel ezelőtt?
• Szoktam ilyet csinálni. Imádom a természetet, kikapcsol és megnyugtat.
• Szóval megnyugvásra vágyott?
• Igen. Sok munkám van egyetemen. Szükségem volt néhány nap kikapcsolódásra.
• Váratlanul és tervezetlenül?
• Igen a szükség ilyen. Váratlan és tervezetlen.

Melony arca megkeményedett. Szóval szórakozunk.

• Miért nem vette fel a telefont, amikor kerestük magát?
• Gondolom nem volt térerő.

Lopez elővette a mobilját. Megnézte, aztán mutatta a nyomozóknak.

• Nincs rajta nem fogadott hívás. Nem volt térerő a hegyekben. Nem szokott lenni.
• Nem ezen kerestük, hanem a másikon.
• Másikon? Nincs másik telefonom.
• Van egy készüléke, melyen kizárólag Peter Harvey-vel kommunikált.
• Miért tettem volna azt?

Melony nagyot sóhajtott. Magában elszámolt tízig, majd nyugodt hangon folytatta.

• Mert szerelmi kapcsolatban voltak egymással, melyet Harvey nyíltan nem vállalt fel. Szülei közismerten homofóbok voltak, ezért titkolta a kapcsolatát magával és kizárólag egy e-célból fenntartott készüléken kommunikáltak egymással.
• Értem amit mond, de nekem nem homofóbok a szüleim, ráadásul már nem is élnek. Ha szerelmi viszonyom lett volna Peterrel, miért titkoltam volna azt egy másik mobil meglétével?
• Azt maga tudná megmagyarázni.

Lopez nem válaszolt. Hardy a papírjaira pillantott.

• Ezek szerint nem ismerős a 617-555-3814-es telefonszám és a hotblood3814@yahoo.com email cím?

Lopez most először vesztett a magabiztosságából. Egy a szokottnál hosszabb csend és egy zavartnak tűnő krákogás után folytatta.

• Nem ismerős.
• Rendben, játszunk így – mondta Melony, miközben társa néhány fotót rakott az asztalra. – És ezekhez mit szól?

A fotókon a Harvey család tagjai voltak láthatóak, ahogy a rendőrség rájuk talált a gyilkosságot követő reggel.

• Ezeket miért mutatják nekem? Ez zaklatás? Ehhez nincs joguk – Lopez hangja inkább volt felháborodott, mint nyugtalan.
• Már megint meg akarja mondani nekünk, hogy mihez van jogunk – méltatlankodott Melony. – Higgye el, tisztában vagyunk vele. Mindenesetre úgy tűnik nekem, sokáig nem bírta a képeket nézni. Megszólalt a lelkiismerete?
• Nincs közöm a gyilkosságokhoz – mondta határozottan Lopez. – Feljelentem önöket érzelmi zaklatásért, a szabadságom jogtalan korlátozásáért és amennyiben nincs konkrét bizonyítékuk ellenem, akkor most engedelmükkel távozom.

Még csak félig emelkedett fel a székről, amikor Melony megszólalt.

• Üljön vissza Lopez úr. Vannak bizonyítékaink.

Lopez meglepetten visszahuppant. Hardy újabb képet csúsztatott eléje. A képen egy kétszintes épület volt látható a 60-as évekből. A parkolójában néhány szakadt pick-up álldogált.

• Ismerős? – kérdezte Melony, de nem várt a válaszra. – Harbor View Motor Lodge Dedhamben.

Lopez nem reagált, csupán kérdően tekintett a nyomozóra.

• A recepciós nem túl barátságos, de azért együttműködésre bírható. Azt mondta nekünk, hogy maga is és Peter Harvey is gyakran megfordultak ott. Meglepő módon egyidőben és egy szobát kérve. Még mindig fenntartja az álláspontját, miszerint nem volt testi és érzelmi kapcsolat maguk között?

Hosszú és mély csönd telepedett a szobára. Lopez gondolkozott a kiúton. Melony és Hardy türelmesen várt, mert szerintük nem volt kiút.

• Rendben – szólalt meg Lopez egy idő után rekedten. – Kapcsolatban voltunk egymással, de Peter miatt titkolni kellett a viszonyunkat. Ezért találkoztunk kizárólag csak ebben a motelben.
• Értem, de magának is titkolnia kellett ezt? Emiatt volt magának is egy titkos telefonja? Mert ugye volt?
• Igen volt, de csak Peter fóbiája miatt. Azt gondolta, hogy ha az én nyilvános telefonomat használjuk a kapcsolatunkban, akkor az, az ő lebukásához vezethet.
• Peter miért titkolta ennyire ezt a kapcsolatot? A XXI században már jócskán benne vagyunk. Teljesen megszokott és normális dolog a meleg kapcsolatok felvállalása. Sőt, ma már homoszexuális párok nélkül egy filmet sem lehet leforgatni. Kötelező elvárás, mint a fekete rendőrkapitány – Melony egy pillanatra szükségét érezte, hogy megint kifejtse véleményét a világ álszentségéről.
• Lehet, hogy a filmekben kötelező elem az érzékenyítés és Hollywoodban ez a természetes, de ez Boston és ez a Harvey család volt.

Hardy kérdően, magyarázatot várva nézett a fiúra, aki folytatta.

• Peter szülei a mai amerikai átlagnál, főleg az értelmiségi átlagnál jóval homofóbbak voltak. Peter úgy érezte, hogy a szülei sosem tudhatják meg, hogy ő a férfinemhez vonzódik. Ráadásul voltak családi titkaik, melyek fogva tartották őket. Vagy talán pontosabb, ha azt mondom, hogy összeláncolták őket. Úgy gondolta, a család több drámát nem tudna elviselni, és ebből nem lehet szabadulni, mert a múlt gúzsba kötötte őket.
• Például egy cserbenhagyásos baleset, vagy egy megrendelt gyilkosság, esetleg az áldozatok halálba segítése sebészi közreműködéssel?

Lopez lehajtotta a fejét. Tudta, hogy a rendőrség többet tud az általa gondoltnál, de még nem érezte a vesztét.

• Igen. Peter mesélt nekem ezekről a történetekről, amelyek egy olyan köteléket teremtettek köztük, amelyet nem lehetett elszakítani és amelyek egymás foglyává tette őket.
• Mivel ismerte a Harvey család titkait, pontosabban bűneit, nem gondolta, hogy ezek a történetek szerepet játszhattak a család meggyilkolásában? Mint ügyvéd nem érezte azt, hogy a rendőrséghez kellene fordulnia, segítve a munkánkat? – nézett Melony szemrehányóan a fiatal férfira.
• Hibáztam – sóhajtott Lopez. Szándéka szerint bűnbánóan, valójában megkönnyebbülve. Ezek szerint nem gyanúsítják semmivel. Most kell okosan fogalmaznia. – Sajnálom. Túlságosan felkavart a történet. Összezavarodtam. Mentségemre szólva, nem ismertem a történetekben szereplők neveit. Peter neveket sosem említett, csak a családot nyomasztó és összetartó eseményeket.

Melony jó ragadozó módjára megérezte a vérszagot.

• Azt akarja mondani, hogy Peter azért nem vállalta fel nyíltan a homoszexualitását, mert attól tartott, hogy ez a családja széteséséhez vezethet, és szülei a csalódottságukban még az általa elkövetett cserbenhagyásos balesetet is a rendőrség tudomására hoznák?
• Igen, bár nyilván Peternek is voltak aduászai, de szent meggyőződése volt, hogy szülei "felperzselt föld" mentalitású emberek voltak.

Melony nem volt biztos benne, hogy pontosan érti Lopez kifejezését.

• Azaz?
• Ha nyilvánosságra kerül, hogy Peter homoszexuális, akkor bűnhődjék minden általa elkövetett bűnért. És az sem számít, ha ezzel az egész családot magával rántja. Derüljenek ki a családtagok által elkövetett bűncselekmények is. Dupla vagy semmi. Vagy a tökéletes amerikai család vagy köztörvényes bűnözők.
• Érdekes felfogás – állapította meg Melony.

Hardy a telefonjára nézett.

• Bocsánat – morogta, miközben kiment a szobából.

Pár pillanattal később Brian Ferry nyomozó lépett be az ajtón és mutatkozott be.

• Váltott lovakkal könnyű – pimaszkodott váratlanul Lopez. – Ha önök cserélhetnek, nekem nem jár egy kis pihenő?

Melony úgy érezte, hogy most megengedhet magának némi nagyvonalúságot.

• Rendben. Egy óra múlva folytatjuk. Addig hozzunk magának inni- és ennivalót.

Egy órával később ott folytatták, ahol abbahagyták. Talán a szellemi és fizikai fáradság kevésbé látszott Lopezen és Melonyn.

• Ön ügyvéd, így tisztában van azzal, hogy a lesötétített ablak mögött folyamatosan követtem a beszélgetésüket – kezdte a beszélgetést Ferry nyomozó.
• Igen, de ehhez nem kell ügyvédnek lenni. Ezt mindenki tudja.
• Nem ez a lényeg, hanem az, amit kérdezni szeretnék – körülményeskedett Ferry. – Megértve azt, amit eddig elmondott arra a következtetésre jutottam, hogy Peter Harveynek volt oka megölni a szüleit. Sőt nemcsak oka volt, hanem lehetősége is. De, hogy a fenében verte össze magát, és hogyan szabdalta össze magát egy karddal úgy, hogy ez a halálát okozza? Ez, hogyan lehetséges? Mit gondol erről Lopez úr?
• Én semmit – rázta meg a fejét a kihallgatót –, de nem is nekem kell ezen gondolkozni. Maguk a nyomozók. Egyébként én egy szóval sem utaltam arra, hogy Peter megölte volna a szüleit. Peter szerette őket és ilyet sosem tett volna. Inkább volt boldogtalan, mint hogy gyilkos legyen.
• Arra utalt korábban, hogy Peter számára csak akkor lett volna lehetősége a homoszexualitása és az ön iránt érzett szerelmének a nyílt felvállalására, ha a szülei meghalnának – próbált pontosítani Ferry nyomozó.
• Szerintem én ilyenre nem utaltam sem közvetve, sem direkt módon.

Ferry hosszan bámulta a férfit, mielőtt újra megszólalt volna. Melony eközben a falat bámulta közönyösen. Értette, hogy kollégája mire akar kilukadni, de úgy érezte, hogy ügyetlenül csinálja, viszont, ha beleszólna azzal csak rontana a helyzeten.

• A másik lehetőség, hogy maga ölte meg Peter szüleit, hogy ezzel lehetővé tegye Peter számára kapcsolatuk felvállalását.
• Ferry nyomozó, én nem tudom, hogy mivel foglalkozott a tükör túloldalán – rázta meg a fejét Lopez egy kicsit ingerülten. – Az is lehet, hogy tudatmódosítókat fogyasztott, miközben a beszélgetésünket követte. Ha én öltem volna meg Peter szüleit, azon okból kifolyólag, amit említett, akkor miért öltem volna meg Petert is? De azt a kérdést is feltehetném, hogy ha Peter ölte meg a szüleit, akkor ki ölte meg Petert? Ferry nyomozó gondolkozzon ezen még egy kicsit a tükör mögött.
• Koprodukció – szólt közbe Melony váratlanul.

Lopezt kizökkentette a megjegyzés.

• Parancsol?
• Közösen megölték a szülőket, aztán váratlan konfliktus támadt maguk között, és ön megölte Peter Harveyt.
• Baromság. Bizonyítékuk van az elméletükre?
• Van - mondta nyugodt hangon Melony. – Megtaláltuk az ujjlenyomatát Peter szobájában és abban a nappaliban is, ahol az apjával végeztek.
• Sosem kérdezték, hogy jártam-e a Harvey család házában. Természetesen jártam. Amikor a szülők elutaztak és nem volt várható, hogy meglepnek minket, gyakran elmentem Peterhez. Így előfordulhatott, hogy hozzányúltam tárgyakhoz és ott maradt az ujjlenyomatom.
• Mikor volt ott utoljára?
• Nem emlékszem pontosan, talán másfél hónappal Peter halála előtt.
• És azóta is ott voltak az ujjlenyomatai a korláton, az ajtó kilincsen? Senki nem törölte le őket takarítás közben?
• Ezek szerint. Nem tudom, hogy volt-e takarítónőjük, de ha megtalálták az ujjlenyomataim, akkor nem végezte rendesen a munkáját.

Melony elmosolyodott, de nem szólt semmit. Hallgatása viszont beszédre késztette Lopezt.

• Ha én lettem volna az elkövető, annyira hülye lennék, hogy ujjlenyomatot hagyjak magam után? Ennyit sem nézz ki belőlem nyomozó?
• Azt, hogy én mit nézek ki magából, azt most inkább nem részletezném – mondta Melony. – Nem feltétlen állítom, hogy előre megtervezte. Lehetett spontán gyilkosság is. Váratlanul hazaértek a szülők, megzavarták a légyottjukat. Vita alakult ki maguk között, melynek során megölték Peter apját és anyját. Aztán Peterrel is összeveszett és őt is meggyilkolta.
• Aha – bólintott Lopez. – Mivel is ölték meg őket? A sajtóban egy baseballütő, egy konyhakés és egy kard szerepelt. Ezek egy spontán gyilkosság tipikus kellékei? Csak ennyire képes a bostoni rendőrség gyilkossági csoportja?

Melony hosszan vakarta a fejét, mint aki nagy bajban van.

• Mutatnék valamit? – vett elő és dobott az asztalra egy papírfecnit. – Ez egy számla, az ön lakásán találtuk. Négy hónappal ezelőtt valaki vásárolt egy japán kardot a Hancock streeten. Maga volt?
• Igen, én voltam. Peternek vettem a születésnapjára, ami egy hónappal a halála előtt volt. Sosem gondoltam, hogy az ajándékomnak köze lehet a halálához, de nem én voltam Peter gyilkosa. Esküszöm.
• És hol tartotta Peter a kardot?
• Nem tudom. Mondtam az előbb, hogy legutoljára a születésnapja előtt jártam nála. Tisztáztam magam?
• Még nem. Mondja milyen kocsija van?
• Egy fekete Honda.

Melony ismét kinyitotta a dossziét. Most egy fényképet dobott az asztalra.

• A képen egy fekete Honda látható a gyilkosság napján este kilenc előtt nem sokkal. A képet az egyik szomszédos ház kamerája rögzítette. Ehhez mit tud hozzátenni?
• Aznap én vittem haza Petert az egyetemről. Mivel nem akarta, hogy lebukjunk a szülei előtt, mindig pár házzal előbb raktam ki őt, és aztán továbbhajtottam. Így természetes, hogy elmentem a házuk és a szomszéd háza előtt.

Az előbbi művelet megismétlődött.

• Ezen a képen ismét a fekete Honda látható. Ugyanott készült, ahol a másik, csak ez éjfél után nem sokkal. Ez hogyan lehetséges?

Lopez arca nem mutatott meglepődést.

• Amikor elváltunk, abban maradtunk, hogy este még beszélünk, de nem hívott. Gondoltam beülök az autóba és megnézem, hogy minden rendben van-e vele.
• Miért nem telefonált inkább?
• Abban maradtunk, hogy ő hív. Ez volt a gyakorlat, hogy inkább ő hívott engem, mert neki bonyolultabb volt a helyzete. Amúgy meg egy kis kocsikázásra vágytam, így adta magát, hogy arra menjek.
• Értem – bólintott Melony, bár nem hitt a férfinak. – Szóval aggódott, ezért beült az autójába, hogy ellenőrizze nem történt-e valami baja Peternek. Miért történt volna? Lehet, hogy csak elfoglalt volt, vagy már lefeküdt aludni. Miért aggódott ennyire?
• Nem tudom. Mostanában beszélt valami fenyegetésről, zsarolásról. Talán emiatt.
• Milyen fenyegetésről, zsarolásról beszélt Peter?
• Részleteket nem mondott, de talán azokkal az eseményekkel kapcsolatos, amiről korábban beszéltünk. Rákérdeztem, hogy van-e összefüggés a zsarolás és a korábban történtek között, de nem válaszolt egyértelműen.
• Értem. Amikor elhajtott az autójával a ház előtt, tapasztalt esetleg valami szokatlant?
• Nem. A villany több helyen égett a házban. Gondoltam még fent van a család, semmi szokatlant nem tapasztaltam. Se zajt, se mozgást, csak az égő lámpákat.
• És ezután mit csinált?
• Egy kis kerülővel hazamentem.
• Ennyi volt az autózási vágya?
• Ezek szerint – Lopez igyekezett közömbös hangon válaszolni, de nem volt biztos benne, hogy sikerült.
• Mikor értesült Peter haláláról? Nem kereste másnap?
• Délelőtt, amikor mentem be az egyetemre, a házuk felé vezettem az autóval. Láttam a sok embert, a rendőrautókat a házuk előtt. Megálltam megtudni mi történt.
• És nem érezte a szükségét annak, hogy Peterrel való kapcsolata miatt keresse a rendőrséget, beszéljen velünk? Azonkívül, hogy szoros kapcsolatban volt az áldozattal, tudott a zsarolásról, tudott az eltitkolt bűncselekményekről. Én ön hallgatott, sőt a hegyekbe menekült. Ön szerint egy ilyen egyszerű fekete nyomozó, mint amilyen én vagyok, ilyenkor mire gondol? – Melony érdeklődéssel tekintett a férfira.

Lopez megvakarta az állát, mint aki nagyon gondolkodik valamin.

• Nem tudom. Nem vagyok sem fekete, sem nyomozó – majd egy halványt mosolyt megengedve magának folytatta. – De ha mégis a maga helyében lennék, akkor nyomoznék tovább és megkeresném az igazi tettest és nem velem pazarolnám az időt.
• Jó ötlet – bólintott Melony rezzenéstelen arccal. – És a jó ötletnek megvan a megérdemelt jutalma. Távozhat. Egyelőre.

Lopez szólni sem tudott a meglepetéstől. Sok mindenre igen, de erre egyáltalán nem számított. Felállt és köszönés nélkül kiment a kihallgatóból. Ferry nyomozó követte, hogy kiengedjék az épületből. Pár pillanattal később Hardy és Shennon lépett a szobába. Melony mozdulatlanul ült az asztalnál és a plafont fókuszálta, mint aki lecsapni készül az ott szambázó csótányra.

• Te teljesen megörültél? – támadt Hardy a főnökére.
• Talán ártatlan, de egyébként sincs bizonyítékunk ellene – reagált nyugodt hangon Melony. – De azért tartsuk szemmel, állítsatok rá valakit.

Fél évvel a gyilkosságokat követően

A Harvey család tragédiája ólomsúlyként nehezedett a rendőrkapitány vállára. Korábban élvezte a sajtótájékoztatókat, szerette a kamerákat, a mikrofonerdőt, a figyelmet. Minden megoldott ügy egy újabb alkalom volt arra, hogy a reflektorfényre lépjen és építse a karrierjét. Most azonban, ugyanazok a kamerák fenyegetésnek tűntek számára. Ahányszor meglátta a televíziós stábok furgonjait a kapitányság előtt, másik kijáratot keresett. A riporterek már nem a sikereiről kérdezték, hanem kizárólag a megoldatlan hármasgyilkosságról. Ki vagy kik ölték meg a Harvey család három tagját? Az a férfi, aki egykor kereste a nyilvánosságot, most úgy kerülte az újságírókat, mint egy sebesült állat a vadászokat. Minden elmaradt válasz, minden félbeszakított interjú azt jelezte, hogy az ügy lassan nemcsak a nyomozókat, hanem őt magát is felemészti. A kezdeti hangzatos bejelentéseit az ügy gyors lezárásáról a tettes vagy tettesek elfogásáról folyamatosan számonkérték rajta. Egy darabig próbált a nyomozók háta mögé bújni és rájuk mutogatva hárítani a felelősségét, de egy idő után ez a taktika már nem működött. Ráadásul közelgett a polgármester választás és a városházáról megkapta az egyértelmű üzenetet. Amennyiben a választásokig nem lesz eredmény, ne számítson arra, hogy a pozíciójában maradhat.

Melony nyomozó és csapata is érezte a felelősségét. Rengeteget dolgoztak az ügyön, sokszor a szabadidejük terhére, de úgy tűnt mindhiába. Minden ígéretes nyomról előbb-utóbb kiderült nem vezet sehová. Közben a városban zajlott az élet, újabb és újabb bűncselekmények történtek. Nem lehetett a csoportot kizárólag ezen a témán tartani, de minden héten egy napot a Herczog ügynek szenteltek, ráadásul az egyik irodát is kizárólag erre a célra rendezték be. A falon egy nagy parafatábla állt. Fényképek, helyszínrajzok és kinyomtatott telefonlisták lógtak rajta, némelyiket piros cérnaszál kötötte össze egy másikkal. A Harvey család három fényképe egymás mellett volt feltűzve. Alattuk három név, ugyanaz az időpont, és három különböző gyilkos eszköz fotója. Egy másik táblán az ügyben érintett személyek neve, kérdőjelekkel, felkiáltójelekkel. sárga cetlikkel. Az íróasztalon félig üres kávéspoharak sorakoztak. Az egyikben már kihűlt a kávé, a másikban valaki cigarettahamut nyomott el, pedig az épületben évek óta tilos volt dohányozni. A hamutál hivatalosan nem is létezett. Senki nem kérdezte, honnan került oda. Melony az ablak előtt állt, karba tett kézzel, és a szemközti falat nézte. Nem a fényképeket figyelte, hanem az üres helyeket közöttük. Ferry az egyik asztalnál ült, előtte valamilyen jegyzőkönyvvel. Már vagy tizedszer olvasta el ugyanazt a két oldalt. Shennon a számítógép előtt görnyedt. A monitor fényében sápadtnak látszott az arca. A negyedik nyomozó, Hardy, a tábla előtt állt egy fekete filctollal, arra várva, hogy valaki megszólaljon és tudjon valamit felírni a táblák valamelyikére, de hosszú ideig senki sem szólalt meg.

• Mit nem veszünk észre? Mit nem látunk? – sóhajtott fel Melony, megtörve a csendet.
• Az erdőt – szólalt meg halkan Shennon nyomozó.
• Mi van? Mit szellemeskedsz? – fortyant fel Melony.
• Ki tudhatta a családtagokon kívül, hogy Peter elütötte a lányt? – kérdezte Kathy Shennon.

Nem kapott választ azonnal, bár szinte hallotta a kerekek kattogását a társai fejében, de senkinek sem ugrott be egy név.

• A szervízes fickó, aki elvitte az autót javításra – csapott a fejére hirtelen Hardy.
• Pontosan – bólintott a nő.
• És? – értetlenkedett Melony.
• Valami baj van az autómmal – kezdte el magyarázni Shennon nyomozó. – Toyotám van, ezért ugyanabba a szervízbe akartam vinni, ahol pár évvel ezelőtt azt a bizonyos kék Toyotát javították, de a műhely megszűnt. Beszéltem egy emberrel az utcán. Azt mesélte, hogy a szerviz öt hónappal ezelőtt fejezte be működését, de már jóval korábban látszott, hogy anyagi gondok vannak. Régebben öt alkalmazottja volt, az utóbbi időben már csak egyedül a tulaj dolgozott.
• És?
• Mi van, ha ez a fickó a zsaroló? Csőd fenyegette, talán nem kapott bankhitelt vagy nem tudta tovább fizetni a hitelt. Eszébe jutott a cserbenhagyásos gázolás. Menő család, van pénzük, hátha fizetnek az üzlete megmentéséért.
• Lehet – helyeselt Melony nem túl nagy meggyőződéssel. – De honnan tudott volna a tíz évvel ezelőtti gyilkosságról? Mert azt ugye továbbra sem vitatjuk, hogy nem két, hanem csak egy zsaroló volt?
• Nem vitatom – válaszolta Shennon nyomozó. – Tegnap óta kiderítettem azt is, hogy a szerviz tulajdonos testvére recepciós abban a motelben, ahová Peter Harvey és szerelme Cameron Lopez rendszeresen jártak.
• És?
• Mi van, ha a recepciós meghallotta a történetet Fernando meggyilkolásáról? Talán Peter ott mesélte el Cameronnak. Így összeállhatott a kép a szervízesnél és meglátta a lehetőséget az üzlete megmentésére.
• Nem rossz elmélet – ismerte el Melony. – Hogy hívják ezt az embert?
• Jonathan Mercury.
• Keressük meg és hozzuk be. Egyúttal hozzuk be a testvérét is.

Másnap a kihallgató szobában Jonathan Mercury, Shennon nyomozó és Melony tartózkodott. Mercury unott, közönyös arccal ücsörgött a nem túlságosan kényelmes széken. Már akkor sem csodálkozott, amikor a lakásán a rendőrök megjelentek és most sem látszott rajta semmi meglepetés. Melony ezt nem is hagyhatta szó nélkül.

• Amikor valakit váratlanul, előzmények nélkül behozunk ide, akkor természetes jelenség a felháborodás, a tiltakozás. Maga érzelmek nélkül vette tudomásul, hogy ide hoztuk és most sem látszik idegesnek. Tudja, hogy miért van itt?
• Majd megmondják – vonta meg a vállát a férfi.
• Ennyire nem érdekli?
• Nem különösebben. Nekem mindegy, hogy mit csinálok. Itt ülök, vagy hamarosan a híd alatt leszek.
• A híd alatt? – csodálkozott Melony.
• Tönkrementem. Csődbe ment a vállalkozásom. A bank elvitt mindent és a jövő héten elárverezik a lakásomat is. Elmúltam ötven, nincs más lehetőségem, mint a híd. A kérdés csupán az, hogy melyik része. A lenti, ahol meghúzom magam, vagy a fenti, ahonnan leugrom – a drámai mondandó ellenére Mercury hangja közönyös, érzelemnélküli volt.

Melony határozottan megsajnálta az előtte ülő férfit, de a munkáját kellett végeznie. Nem lehetett megértő.

• Azért zsarolta meg a Harvey családot, hogy pénzhez jusson és megmentse a vállalkozását?
• Azért, kizárólag azért.
• Honnan tudott a család bűneiről?
• Velem javíttatták meg a kocsit a baleset után. Az újságban olvastam arról a szerencsétlen lányról, akit cserben hagytak. Nem volt nehéz összerakni a történetet.
• Ha összerakta, miért nem fordult négy évvel ezelőtt a rendőrséghez? Nem érezte állampolgári kötelességének?
• Nem. A Harvey család régi és jól fizető ügyfelem volt. Nem engedhettem meg, hogy egyet is elveszítsek közülük. De, ez sem mentett meg a csődtől.
• És a többi történetről honnan tudott. A kábítószer ügy, a volt rendőr meggyilkoltatása?

Mercury hallgatott. Nem válaszolt. Melony egy idő után megtörte a csendet.

• Felesleges a hallgatás. A testvére is itt van, a szomszéd szobában a kollégáimmal.

Mercury fontolgatta a választ, de csak hosszú másodpercek múlva szólalt meg.

• Tőle tudom. Recepciós egy nem túl jó nevű motelben. Véletlenül fültanúja volt egy beszélgetésnek, de eleinte nem tulajdonított nagy jelentőséget neki. Aztán egy közös beszélgetésünk során említésre került a Harvey család, amiről neki beugrott, hogy miket hallott.
• Kinek az ötlete volt a zsarolás?
• Az övé, bár a teljes összeg az enyém lett volna. Ő csak segíteni akart és tulajdonképpen nem csinált semmit. A leveleket én írtam és én küldtem el. Minden felelősség az enyém, bár eredményt nem értem el. A Harvey családnak eszébe sem jutott fizetni.
• Mit gondol miért nem?
• Nem tudom. Tényleg nem tudom. Pedig amennyire lehetett, leellenőriztem a történeteket.
• Ez mit jelent pontosan? – kérdezett közbe Shennon nyomozó.
• A testvérem csak részinformációkkal rendelkezett, ezért alapos nyomozásba kezdtem a fellelhető újságcikkek alapján. Annyit sikerült kiderítenem, hogy lehetett valóságalapja annak, amit a testvérem mesélt. Még a szereplőket is igyekeztem felkutatni, már aki még él. De, csak Perraudt sikerült megtalálnom, akit fel is kerestem.
• És ő bevallotta magának Fernando meggyilkolását?
• Nem, de a reakciója alapján, nem tartottam kizártnak, hogy volt benne része.
• Miért?
• Ideges lett és azt mondta, hogy szálljak le erről a történetről és ne foglalkozzak a Harvey családdal.
• Mégis folytatta, illetve megzsarolta a Harvey családot – állapította meg Shennon.
• Igen.
• És amikor a család nem fizetett, akkor megölte őket.

A kihallgatás kezdete óta most látszott Mercuryn először a nyugtalanság jele.

• Nem öltem meg senkit. Nincs közöm a gyilkosságokhoz.
• És a testvérének?
• Neki főleg nincs. Ő adta a zsarolási ötletet, ez igaz, de ezenkívül semmit sem tett. Főleg nem gyilkolt.
• Hol volt a gyilkosság éjszakáján? Gondolom pontosan tudja mikor történt? – kérdezte Shennon.
• Olvastam a gyilkosságokról az újságokban, de pontosan már nem emlékszem, hogy melyik nap történt. Azért a kérdésre tudok válaszolni. Otthon voltam és egyedül. Gyakorlatilag így élek már évek óta. Nem járok sehová este és hozzám sem jár senki.
• Ki tudott a zsarolásról és az abban leírtakról?
• Senki, az öcsémen kívül. Én nem beszéltem róla senkinek, tudtommal ő sem.
• És Perraud? Előbb, mintha azt mondta volna, hogy ő tudott róla, hiszen figyelmeztette, hogy hagyja békén a Harvey családot.
• Ja, igen. Őneki említettem, hogy mire készülök.

Melony érezte, hogy a gyilkost nem Mercuryban kell keresni, de biztosra akart menni. Felállt, átment a szomszédos kihallgató szobába, kihívta Hardyt.

• Nos?
• Szerintem nincs közük a gyilkosságokhoz. Pat Mercury elismerte, hogy ő adta a zsarolás ötletét a testvérének, mert más módon már nem tudott segíteni neki. A gyilkosság idejére van alibije. Dolgozott a munkahelyén, a motelben. Testvéréről nem feltételezi a gyilkosságot, mert ilyenre alkalmatlannak tartja.
• A zsarolásról tudhatott harmadik személy?
• Pat Mercury azt állította, hogy ő senkinek nem beszélt róla.
• Perraudról mondott valamit?
• Perraudról? Nem, nem mondott semmit.
• Oké. Kérdezz még arra rá, hogy Perraud tudhatott-e a zsarolásról. Aztán engedjük el őket. A zsarolási kísérlet nem indokolja a fogva tartásukat, majd az ügyészség eldönti, hogy mi legyen.

Az eredménytelen kihallgatás után, bár már késő délután volt, nem tudtak leállni. Visszatértek a "Harvey ügy" szobába és magukba roskadva ücsörögtek az előttük levő falitáblákat bámulva. Melony nem bírta sokáig a tétlenséget. Felpattant és a csapatra nézett.

• Oké. Megint zsákutcába kerültünk, foglaljuk össze röviden, amit gondolunk, vagy ne talán tudunk erről az ügyről.
• Azt véljük, hogy ez nem egy véletlen gyilkosságsorozat volt. Az indítékot a család múltjában kell keresni, és a zsarolás és a gyilkosságok között nem feltétlen van összefüggés – mondta Shennon nyomozó, felnézve a képernyő mögül, ami mögé szokása szerint megint elrejtőzött.
• Így van – helyeselt Melony -, de az utóbbit nem is zárhatjuk ki egyértelműen.
• Azt is véljük, hogy a lehetséges tettes már a látókörünkbe került – folytatta Hardy.
• Legalábbis nagyon remélem – sóhajtott Melony.
• A Mercury testvérek voltak a zsarolók. Ez tény és ezt be is vallották. Esetükben a gyilkosságnak sok értelme nem lett volna, ráadásul Pat Mercurynek van alibije. Szerintem őket kizárhatjuk – állapította meg Ferry nyomozó.
• Egyetértek – bólintott Melony.
• Cameron Lopez, Peter Harvey titkos szerelme. Tudott a zsarolásról, a család bűnös múltjáról. A gyilkosság idején a helyszín közelében járt. Volt indoka a szülők meggyilkolására, de miért ölte volna meg a szerelmét? A gyilkosságokat követően furcsán viselkedett, kihallgatása után mégis elengedtük és a továbbiakban nem gyanúsítottuk. Jól tettük? – kérdezte Shennon.
• Nem tudom – vakarta meg a fejét Melony. – A zsaru ösztönöm azt diktálja, hogy igen, de vannak kételyeim, lehet, hogy ez a fickó sáros ebben az ügyben. Mindegy, menjünk tovább.
• Jules Perraud. Bérgyilkos, aki szívességet tett Margaret Harveynek, cserébe mentesült vádemelés alól. Tudott a Mercury testvérek zsarolási kísérletéről, sőt figyelmeztette őket, hogy álljanak le. Vele még nem foglalkoztunk. Hiba lett volna? – Hardy kérdően nézett a többiekre.
• Mi lehetett az indítéka? Margaret Harveyvel kötött egy egyezséget pár évvel ezelőtt. Mindenki tartotta magát ahhoz. Most mi változhatott meg? Egyáltalán mi van most vele?
• Szabadlábon van és jelenleg nem folyik vele szemben büntetőeljárás.
• Hozzuk be? – lelkesedett egy pillanatra Hardy.
• Nem. Egyelőre nem – rázta meg a fejét egyértelműen Melony. – A fickó profi bűnöző, egyértelmű bizonyítékok nélkül nincs esélyünk ellene. Ellenőrizzük le kapcsolatát Margaret Harvey-val. Talán találunk valamit.

A gyilkosságok előtt egy hónappal

A Copper Lantern körülbelül ötven kilométerre volt Bostontól, egy olyan kisváros szélén, amelyet a térképen leginkább csak azért lehetett megtalálni, mert volt benne egy benzinkút, egy templom és egy középiskola. Az étterem a várost elkerülő út mellett állt, valamivel hátrébb húzódva az úttól. Napközben kamionosok, környékbeli munkások és néhány helyi törzsvendég fordult meg benne. Este nyolc után azonban már ritkán akadt olyan vendég, akit bárki keresett volna. A hátsó sarokban lévő asztal különösen alkalmas volt arra, hogy észrevétlenül találkozzunk valakivel, akivel sosem jelenhetünk meg együtt a nyilvánosság előtt. A fal és egy magas könyvespolc takarta a vendégtér nagy része elől. Aki ott ült, láthatta az étterem bejáratát, miközben onnan szinte senki nem láthatta őt. Tökéletes hely volt egy olyan ember számára, aki egy átlagos éttermet keresett, ahol senki nem jegyzi meg, ki kivel vacsorázik.

Margaret Harvey a lehető legegyszerűbb, hétköznapi ruhában ült már percek óta az asztalnál egy pohár víz társaságában. Partnere késett, nem sokat, de éppen eleget ahhoz, hogy ez a nőben nyugtalanságot keltsen. Erre különösebb oka nem lett volna, de nem szerette, ha megvárakoztatják, főleg olyankor nem, amikor emiatt hazudnia kellett otthon az esti programjáról és még ötven kilométert is autózott, hogy idejöjjön. A bejárati ajtó kinyílt. Egy magas, testes férfi lépett be rajta. Körülnézett, majd egyenesen a nő asztalához sietett.

• Bocs – morogta, nem különösebben bánva a késését.
• Nem szeretek várakozni – reagált élesen Margaret.
• Sajnálom, dolgom volt. Most értem ide. Miért akar beszélni velem? Nincsenek nyitott ügyeink. Tudtommal.
• Lenne egy feladat, amelyet meg kellene oldania.
• Sokba fog az kerülni – reagált a férfi a részletek ismerete nélkül. Látva a nő csodálkozó tekintetét, folytatta. – Már nincs abban a pozícióban, hogy a hasznomra legyen. Egyébként sem folyik ellenem semmilyen eljárás. Mivel tudna megfizetni? Csak pénzzel és nem is kevéssel.

A nő nem válaszolt azonnal. Nézte a férfit, aztán ivott a pohárból.

• Zsarolnak. Tudom ki a zsaroló. Jelentéktelen figura és nem fogok fizetni neki. Ha eltünteti őt a szemem elől, senkinek sem fog feltűnni a hiánya. Könnyű munka, kockázat nélkül.
• Mondja maga. Ebben a szakmában nincs kockázatmentes, könnyű munka. Kétszázezer dollár a munkabérem.
• Na. ne szórakozzon! – Margaret felháborodása őszintének tűnt. – Tartozik nekem, ne feledje.
• Mivel is?
• A múltkor nem végezte el a munkáját rendesen. Fernando túlélte az ön szerencsétlenkedését. A férjem segítsége nélkül, nagy bajban lettem volna. Ennek ellenére, amit én vállaltam, azt teljesítettem. Nem került bíróság elé.
• Rég volt – vonta meg a vállát Perraud, mert ő volt a férfi, aki Margarettel társalgott. – Az egy lezárt történet. Nincs mit kezdeni vele, főleg, hogy ezek szerint nem is én öltem meg azt a volt zsarut. Kétszázezer dollár, előre fizetve a fele.
• Bár már nem az ügyészségen dolgozom, azért vannak kapcsolataim – próbálkozott a nő. – Tudom, hogy nem szerzetesként élte le az elmúlt éveket. Történtek máig felderítetlen gyilkosságok, melyekben az elkövető módszere hasonlított az önéhez.
• Véletlen egybeesés vagy tudatos másolás – állította Perraud. – Ki tudja? Egy biztos, hogy nem én voltam. Évek óta visszavonultam, nem foglalkozom bérgyilkoságokkal.
• Ne röhögtessen, azt hiszi, hogy nem néztem utána magának, mielőtt felhívtam volna? Egy Clemencau nevű drogkereskedőt hét évvel ezelőtt, egy Fogerthy nevű zugárust négy évvel ezelőtt és egy Brody nevű bártulajdonost két évvel ezelőtt rejtélyes körülmények között holtan találtak. Az áldozatokkal egy kilencmilliméteres félautomata Glock végzett. Nem ismerős?
• Bárkinek lehet, tucat fegyver. Igaz, nekem is van, de ez nem jelent semmit.
• Valóban – bólintott a nő. – De mindhárom áldozat kapcsolatban állt John Trapperrel, akinek ön dolgozott és dolgozik most is.
• Tévedés, nem dolgozom Trappernek.
• Akkor csak a régi ismeretség kedvéért találkoztak két héttel ezelőtt Bostonban a kedvenc törzshelyükön?
• Nem azt mondtam, hogy nem ismerem Trappert, azt mondtam, hogy nem dolgozom neki – Perraud hirtelen felállt. – Na, jó. Nincs több időm magára. Kétszázezer dollár, a fele előre fizetve. Tudja hol ér el, ha érdekli az ajánlatom.

Ezzel a férfi távozott. A nő döbbenten bámult utána, erre a fordulatra nem számított. Az órájára nézett, fél kilenc múlt pár perccel. "Még nem túl késő" – gondolta és elővette a telefonját.

• Jó estét Főügyész úr! Bocsánat a késői zavarásért Margaret Harvey vagyok.
• Tudom, benne van a telefonomban. Miben állhatok egy védőügyvéd rendelkezésére?
• Vannak információm néhány megoldatlan gyilkosság lehetséges elkövetőjével kapcsolatban.

Hét hónappal a hármasgyilkosság után

Herczog rendőrkapitány elégedetten ült hivatali szobájában, vele szemben Melony nyomozó, aki szintén nem tűnt boldogtalannak.

• Szóval megoldották az ügyet? – kérdezte a rendőrkapitány, miközben az állát simogatta.
• Úgy tűnik, Uram – bólintott Melony.
• Éppen idejében, két hét múlva lesz a polgármester választás. A jelenlegi polgármester egyértelműen esélyes, de ez az ügy hordoz némi bizonytalanságot a megválasztását illetően. Ha az ügyet lezárhatjuk, akkor Dylan polgármester úr sikere teljesen biztosra vehető és én is maradok.
• Ez vezérelt bennünket munkánk során.

Melony hangja érzelemnélküli volt. A rendőrkapitány felkapta a fejét, nem tudta eldönteni, hogy az általa nagyon nem kedvelt zsaru, szórakozik és gúnyolódik vele, vagy komolyan mondja, amit mond. De ennek tisztázásánál jobban érdekelte a Harvey ügy lezárása.

• Nos, hallgatom. Minden apró részlet érdekel.
• Tudom, két óra múlva sajtótájékoztató lesz a Harvey ügyben – Melony némi meglepetéssel vette tudomásul, hogy a rendőrkapitány erre a piszkálódására sem reagál, így egy pillanatnyi szünet után folytatta. – A megoldást végül ott találtuk meg, ahol a kezdetektől fogva sejtettük és amelyre a rendőrkapitány úr már a gyilkosságot követő napon, az első sajtótájékoztatóján felhívta a közvélemény figyelmét.
• Hát, igen. A szakmai tapasztalat sokat segít – dicsérte meg magát Herczog.
• Igen, a megoldás a család múltjában volt keresendő. Egy köztiszteletben álló fehér, középosztálybeli család, melynek története tele volt bűnökkel és titkokkal. És ezek a bűnök és titkok vezettek ehhez a drámai eseményhez.

Herczog fején átfutott, hogy Melony szándékosan a szájába akarja adni a sajtótájékoztatón elmondandókat, de a fehér és a középosztálybeli kifejezést biztosan nem fogja kihangsúlyozni.

• A család múltja után nyomozva derült fény egy cserbenhagyásos balesetre, egy jogtalan ügyészi eljárásra, egy megrendelt gyilkosságra, orvosi műhibákra és szexuális devianciára. Bár az utóbbi csak a homofóboknak az, de hát a szülők azok voltak. A lehetséges elkövetőket abban a körben kerestük, amelyben az előbb említettek következtében valaki áldozat vagy annak hozzátartozója, illetve érintettje lehetett. Nagyon sok ember került a látókörünkbe, de végül három főre szűkült le a lehetséges elkövető személye. Jonathan Mercury aki megzsarolta a családot.
• Miért irtotta volna ki azt a családot, akitől ötszáz ezer dollárt remélt tőlük? – tette fel a költői kérdést a rendőrkapitány.
• Mert veszélybe kerülhetett az élete – válaszolt a kérdésre Melony, majd folytatta. – Jules Perraud a bostoni maffia bérgyilkosa. Margaret Harvey megbízása alapján ölte meg Fernando volt nyomozót és Margaret Harvey megbízása alapján kellett volna megölnie Jonathan Mercuryt.
• De, nem ölte meg és emiatt Margaret Harvey feladta őt az ügyészségen, így Perraudnak is volt indítéka. Mindkét esetben Margaret Harvey lehetett a gyilkosságcélpontja, és a két férfi csak járulékos veszteség volt. Rosszkor voltak, rossz helyen?
• Igen, ez lehetséges, de van még egy személy, akiről eddig nem beszéltünk. Cameron Lopez, Peter Harvey titkolt szeretője. A gyilkosság idején a helyszín közelében járt, gyűlölte a szülőket, mert miattuk nem vállalta fel nyíltan a kapcsolatukat Peter. Tehát volt indítéka neki is.
• Ez igaz, de miért ölte volna meg a szerelmét is?
• Jó kérdés és erre sokáig nem találtuk a választ. Volt három gyanúsítottunk, mindháromnak volt indítéka. Jonathan Mercury? Jules Perraud? Cameron Lopez? Mégis melyikőjük?

Herczog rendőrkapitány legszívesebben felállt volna kényelmes karosszékéből és egy irtózatost lekevert volna a vele szemben ülő férfinak. Úgy érezte, másik szórakozik vele, de nem tehetett semmit, fegyelmeznie kellett magát. Világra szóló botrány lenne "a fehér rendőrkapitány arcon ütötte a fekete beosztottját". Nyelt egyet és némán tűrt, illetve kérdezni azért kérdezett.

• És a végén, hogyan sikerült eljutni a megoldáshoz?
• Visszamentünk a Harvey házba, és ismét megpróbáltuk rekonstruálni az eseményeket időrendi sorrendbe. Egyszerre vagy egymást követően történtek a gyilkosságok? Ha egymás után, akkor miért nem hallottak semmit a későbbi áldozatok? Nem beszélve arról, hogy ha Peter Harvey szobájának ajtaja belülről volt zárva, hogyan távozhatott a gyilkosa?
• És a válaszok?
• Arra jutottunk, hogy az apát és az anyát egy időben ölték meg, a fiút valamivel később. A tettes a bejárati ajtón keresztül távozott, miután Peter Harvey ajtaját belülről bezárta.
• Ez, hogyan lehetséges? – csodálkozott Herczog.
• Ez egy régebbi építésű ház. A fiú szobájában volt egy titkos ajtó, egy szekrény mögé rejtve. A gyilkos miután megölte a fiút ezen az ajtón keresztül távozott.
• Ezt nem értem. Ha ott volt az ajtó, akkor miért nem vették észre rögtön a helyszínelők?
• Mert nem vehették észre. A szekrény eltakarta az ajtót. A szekrényen keresztül lehetett kimenni a szobából. Az igazság az, hogy az első helyszíneléskor furcsállottam miért teljesen üres a szekrény, de akkor ezen átléptem, ami hiba volt. A helyszínelők nem mozdították el a szekrényt, ezért nem tűnhetett fel nekik semmi.
• Akkor erről az ajtóról csak egy bennfentes tudhatott, azaz Cameron Lopez – a kapitány nem foglalkozott Melony magyarázkodásával.
• Így van Uram. Pontosan így van. Cameron és Peter megegyeztek, hogy megölik a szülőket, mert nem láttak más megoldást a kapcsolatuk rendezésére.
• Miért ment ebbe bele Peter?
• Cameron szakítani akart vele, ha nem teszik nyilvánossá a kapcsolatukat, de Harvey ezt nem tudta megtenni, mert tisztában volt azzal, hogy ebben az esetben a szülei feljelentik őt a cserbenhagyásos balesete miatt. Zsákutcában érezte magát, ahol ez tűnt az egyetlen megoldási lehetőségnek számára.

Herczog nem reagált, így Melony folytatta a beszámolót.

• Aznap este Lopez vitte haza az ifjabbik Harveyt. A háztól párszáz méterre Peter kiszállt az autóból és bement a házba. Lopez továbbhajtott, majd leparkolt és ő is a házhoz ment. Becsengetett az ajtón, amelyet az idősebb Harvey nyitott ki. A nappaliban egyből az apára támadt és azzal a baseballütővel agyonverte, melyet Peter korábban elhelyezett a szobában. Eközben Peter a saját szobájából lement az anyjához és a gyanútlan nőt a korábban felvitt késsel megölte.
• Igen, ez számtalan kérdést megválaszol – állapította meg Herczog -, de miért kellett Peter Harveynek is meghalnia?
• A gyilkosságok után felmentek Peter szobájába. Az volt a terv, hogy Peter összeszed néhány cuccot, lelépnek. Átmennek Kanadába és onnan valamelyik közép-amerikai banánköztársaságba menekülnek, de pakolás közben Peter azon kezdett el szenvedni, hogy ez mégsem egy jó ötlet. Annak ellenére, hogy ezt már többször átbeszélték, előjött ismét azzal, hogy a gyanú egyértelműen rá fog terelődni. Egész életében nem akar bujkálni és úgy is megtalálják őket. Szerinte inkább azt kellene eljátszani, hogy ő csak most ért haza, szüleit holtan találta és hívja a rendőrséget. Lopez ezt úgy értelmezte, hogy Harvey mégsem akar vele lenni és csak a kibúvókat keresi. Szó szót követett, a vita egyre viharosabb lett közöttük, Peter megütötte, meglökte Cameront, aki visszaütött. Összeverekedtek, egyre hevesebben, egyre indulatosabban. Lopez teljesen elvesztette a fejét, meglátta az általa ajándékozott kardot az ágy alatt. Felkapta és Harvey felé sújtott. Többször is. Peter elesett, nem mozdult. Lopez pánikba esett, csak arra gondolt, hogy ő nem lehet gyanúsított ebben az ügyben, mindent meg kell tenni azért, hogy a rendőrség véletlenül se gondoljon rá. Nem tudja megmagyarázni, hogy miért gondolta jó ötletnek, hogy a számítógép képernyőjére felírja azt, hogy "Nem az, akire gondoltok…" és aztán belülről bezárva az ajtót a rejtekajtón keresztül távozzon a szobából.
• Mert, ha jól értem, pont ez lett a veszte. Ebből derült ki, hogy a három potenciális gyilkos közül csak ő tudhatta, hogy létezik ez a titkos kijárat.
• Igen, Uram! – bólintott Melony. – Lopez elhagyta a házat, beült az autójába és egész éjszaka a városban autókázott. Másnaptól megpróbált úgy viselkedni, mint akinek nincs köze a Harvey család meggyilkolásához, de idegileg egyre rosszabbul bírta, ezért egy idő múlva elmenekült a hegyekbe.
• Mindent bevallott?
• Igen. Előzetes letartóztatásba helyeztük.
• Melony nyomozó! Megmentette az állásomat, de mégsem fogom ezt megköszönni magának. Ki nem állhatom a stílusát, a viselkedését, de azt elismerem, hogy ön és a csapata jó munkát végzett – Herczog felállt és nyújtotta a kezét.
• Egy fehér embertől miért is várhatnék ennél többet? – reagált a nyomozó, de már csak az ajtóból.

2026 augusztus