T. talán négyéves volt, amikor a halál gondolata először felmerült benne. Nem tudta, hogy az mit jelent, csak azt érezte, hogy az valami rossz, valami olyasmi, amit ő nem akar. A megmagyarázhatatlan félelem, a rettegés valamitől, amit ő nem ért teljesen felkavarta. Sírva-zokogva rohant át szülei hálószobájába. "Én nem akarok meghalni" – kiabálta. Az álomból felriadó felnőttek nem értették mi történt a gyerekükkel. "Talán rosszat álmodott?". "Nincs semmi baj" – vigasztalták. – "Nem fogsz meghalni". T. lassan megnyugodott, de a halál fogalma furcsán rögzült benne. A halál az valami olyasmi, ami másokkal megtörténik, de vele sosem fog. Emberek, ismerősök, rokonok és barátok egyszer csak elmennek valahová, ahonnan sosem jönnek vissza, de ez vele nem történhet meg. Az évek múlásával előbb meghaltak a nagyszülei majd a szülei is. T. nem rendült meg igazán, úgy gondolta, hogy rá nem ez a sors vár, hiszen az apja megígérte neki, hogy "nem fogsz meghalni". Lassan betöltötte a nyolcvanadik évét, fájt a lába, a háta, romlott a látása, hallása. Egy nap kopogtattak a szobája ablakán. "Gyere velem!" – szólította fel egy csuklyás alak. A Halál volt, személyesen. "Nem megyek sehová" – rázta meg a fejét T. határozottan. – "Apukám megtiltotta". A váratlan reakción a Halál annyira meglepődött, hogy legyintett egyet és az életben hagyta T.-t. Egy évvel később újra eljött, de T. ismét dolgavégezetlenül elküldte. Teltek-múltak az évek T. teljesen megvakult, megsüketült, már mozogni is alig tudott. A Halál rendszeresen megjelent érte, de sosem vitte magával. Az idő múlásával látogatásai egyre ritkábbak lettek. T. szép kort élt meg, már százötven éves is elmúlt. Ükunokái berakták egy idősgondozó otthonba, ahol egy üvegfalú szobában feküdt, mint egy élő múmia. Mozdulni már nem tudott, a külvilágot már nem észlelte, csak az agya dolgozott rendületlenül. "Nem hallhatok meg, mert megígérték nekem" – csak ez járt a fejében. Az Otthon folyamatosan cserélődő lakói és a látogatóik rendszeresen megcsodálták, ahogy ott fekszik az üvegfal mögött. Egyesek csodának tartották, mások különös betegségnek. T. egyikükre sem figyelt. Csak feküdt mozdulatlanul, és ugyanarra gondolt, amire már több mint száz éve. "Apukám megígérte."

2026 szeptember