Kevés tudományos-fantasztikus elképzelés foglalkoztatja annyira az emberiséget, mint az időutazás. Visszatérni a múltba, megváltoztatni egy történelmi eseményt, találkozni őseinkkel vagy bepillantani a jövőbe olyan gondolat, amely egyszerre szól a tudományról, a történelemről és az emberi kíváncsiságról. Az időutazás azonban nem pusztán a fantasztikus irodalom témája: a modern fizika bizonyos értelemben valóban lehetővé teszi az időben történő "utazást". Albert Einstein relativitáselmélete szerint ugyanis az idő nem minden megfigyelő számára ugyanúgy telik, és nagy sebességnél vagy erős gravitációs térben az idő múlása lelassulhat. Ezt a jelenséget kísérletek is igazolták, tehát a jövőbe való egyirányú időutazás nem tudományos fantasztikum, hanem a fizika valós következménye.

A probléma akkor kezdődik, amikor nem a jövőbe, hanem a múltba szeretnénk utazni. Einstein általános relativitáselméletének egyes matematikai megoldásai ugyanis elvileg lehetővé tesznek olyan téridőbeli pályákat, amelyek visszavezetnek egy korábbi időponthoz. Ezeket a fizikában zárt időszerű görbéknek nevezik, és elméleti modellekben valóban létezhetnek. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a természetben is létezik működő időgép.

Az egyik legismertebb elképzelés az úgynevezett féreglyuk, amelyet úgy képzelhetünk el, mint egy alagutat a téridő két különböző pontja között. Ha egy ilyen objektum valóban létezne, és a két "bejárata" között megfelelő időeltérés alakulna ki, elméletileg akár időutazásra is felhasználható lenne. A gond az, hogy jelenleg nincs kísérleti bizonyíték arra, hogy makroszkopikus féreglyukak egyáltalán léteznek.

Ráadásul az elméleti féreglyukaknak komoly problémákkal kellene szembenézniük. A számítások szerint egy átjárható féreglyuk nyitva tartásához olyan különleges fizikai feltételekre lehetne szükség, amelyek megvalósíthatósága jelenleg teljesen bizonytalan. A természet törvényei tehát nem mondják ki egyszerűen, hogy "időgép nem létezhet", de azt sem tudjuk, hogyan lehetne egy működő időgépet létrehozni.

És itt érkezünk el az időutazás legizgalmasabb problémájához: az oksághoz. Ha valaki visszamegy a múltba, és megváltoztat egy eseményt, amelynek következtében saját jelenlegi élete létre sem jöhetett volna, akkor hogyan utazhatott vissza egyáltalán? Ez az úgynevezett nagyapa-paradoxon, amely évtizedek óta foglalkoztatja a fizikusokat és a sci-fi írókat.

A problémára több elméleti megoldás született. Az egyik szerint a múlt egyszerűen nem változtatható meg: az időutazó minden cselekedete eleve része volt annak a történelemnek, amelyből elindult. Egy másik elképzelés szerint a múlt megváltoztatása nem a saját világunkat írná át, hanem egy másik, párhuzamos történelmi ágat hozna létre. Egyik lehetőségre sincs azonban kísérleti bizonyíték.

Talán éppen ez a bizonytalanság teszi az időutazást az írók egyik kedvenc témájává. A múltba utazó főhős nem egyszerűen egy másik helyre kerül, hanem egy másik világba, amelyben minden döntésnek következménye lehet. Mi történne, ha valaki figyelmeztetné Napóleont egy közelgő vereségre? Megakadályozná-e egy időutazó a második világháborút, vagy éppen egy még pusztítóbb konfliktust idézne elő? És mi történne, ha valaki nem a múltat akarná megváltoztatni, hanem egyszerűen csak meg szeretné tudni az igazságot egy történelmi eseményről?

Az időutazás különösen izgalmas lehetőséget ad a krimi- és thrilleríróknak is. Egy gyilkosság elkövetője visszamehet az időben, hogy eltüntesse a bizonyítékokat, miközben a nyomozónak rá kell jönnie, hogy egy olyan bűntény után nyomoz, amelynek következményei megelőzik az okát. Egy történelmi thrillerben pedig az időutazó akár egy régi politikai összeesküvés vagy megoldatlan gyilkosság titkát is felderítheti.

A tudomány és a fikció találkozásának talán éppen ez a legérdekesebb pontja. A tudomány nem azt mondja, hogy minden, amit az időutazásról elképzelünk, lehetséges, hanem azt mutatja meg, hol vannak az elméleti határok. Az író pedig pontosan ezeknél a határoknál kezd el játszani. A jó időutazós történet ezért nem attól hiteles, hogy minden részlete megvalósítható, hanem attól, hogy komolyan veszi a tudomány által felvetett problémákat.

Az időutazás végső soron talán nem is az időről szól. Hanem az emberről, aki folyamatosan küzd azzal a ténnyel, hogy a múltat nem tudja megváltoztatni, a jelent csak részben tudja irányítani, a jövőt pedig nem ismeri. Talán ezért tér vissza az időutazás újra és újra a regényekben, filmekben és tudományos vitákban. Mert miközben a fizika azt kérdezi, hogy lehetséges-e az időutazás, az irodalom sokkal izgalmasabb kérdést tesz fel: mit tennénk, ha egyszer valóban lehetővé válna?

És ha már komoly írókat, művészeket foglalkoztat ez a téma, akkor természetes, hogy én is tettem erre egy kísérletet. "Az időutazók" című novellám ezt a témát boncolgatja, ha érdekel itt elolvashatod https://www.michaellackner.hu/az-idoutazok/.