Az irodalom nem mindig azért születik, hogy szórakoztasson. Néha kérdez, néha provokál, néha pedig egyszerűen megmutat valamit, amit már annyira megszoktunk, hogy észre sem vesszük. A társadalomkritika a szépirodalomban éppen erre alkalmas. Megmutatni a hatalom működését, a társadalmi egyenlőtlenségeket, a képmutatást, a félelmet, az alkalmazkodást vagy éppen azt, hogyan válik egy egyszerű ember egy rendszer részévé. Ehhez pedig nincs feltétlenül szükség politikai beszédre. Sőt, talán jobb is nélküle.

Nem kell kimondani, kiről van szó

A politikai szatíra egyik nagy előnye, hogy nem feltétlenül nevezi meg a céltábláját. Egy politikus lehet egy kapzsi király. Egy ország lehet egy elzárt falu. Egy politikai rendszer lehet egy focimeccs, amelyben valaki megszerzi a labda feletti ellenőrzést, és ettől kezdve ő dönti el, ki játszhat és ki nem. Az olvasó pedig érti a párhuzamot. Vagy legalábbis elkezd gondolkodni rajta. Ez fontos különbség a publicisztikához képest. A publicista elmondja, mit gondol. Az író létrehoz egy helyzetet, és hagyja, hogy az olvasó maga jusson el a felismerésig. A jó társadalomkritikus történet nem magyaráz. Megmutat.

Mi a politikai szatíra?

A politikai szatíra a politika, a hatalom és a társadalom visszásságait humorral, iróniával, túlzással vagy groteszk helyzetekkel mutatja be. A humor azonban csak eszköz. A cél inkább az, hogy valami nevetségesen nyilvánvalóvá váljon. Nevetünk egy politikuson, aki ma az ellenkezőjét mondja annak, amit tegnap még vallott. Nevetünk azon, aki minden rendszerben megtalálja a megfelelő helyet. Nevetünk egy hivatalon, amelynek már senki sem tudja, mi a feladata. Aztán egyszer csak rájövünk: ez nem is olyan vicces. Ez a jó szatíra egyik ismérve.

És mi a politikai parabola?

A politikai parabola még egy lépéssel távolabb megy a konkrét politikától. Nem feltétlenül egy valódi politikusról beszél, hanem egy emberről, egy királyról, egy faluról, egy állatról vagy akár egy futballcsapatról. A történet önmagában működik, de közben van egy második jelentése is. George Orwell Állatfarmja például állatokról szól, mégis nyilvánvalóan sokkal többről. Swift Gulliver utazásai sem egyszerű kalandregényként olvasható. A parabola ereje éppen a távolságban van. Minél kevésbé mondja ki, hogy "erről beszélek", annál több lehetőséget ad az olvasónak a felismerésre.

A kisember sokszor érdekesebb, mint a politikus

A társadalomkritikus irodalom egyik kedvenc szereplője számomra nem a diktátor. Hanem az ember, aki csak nyugodtan akar élni. Dolgozni akar, enni, felnevelni a gyerekeit, és lehetőleg elkerülni a bajt. Ez az ember azonban minden korszakban kénytelen eldönteni, hogy mit mondjon, mit ne mondjon, kinek köszönjön, kinek ne köszönjön, és mikor kell úgy tenni, mintha egyetértene. Egy idő után pedig már nem is biztos, hogy tudja, mikor alkalmazkodik és mikor hisz abban, amit mond. Talán ez az egyik legérdekesebb kérdés a politikai szatírában: vajon meddig áldozat valaki, és mikortól válik a rendszer működtetőjévé?

A hatalom jelszavai változhatnak

A politikai rendszerek szeretnek új jelszavakat adni az embereknek. "Béke". "Munka". "Szabadság". "Egyenlőség". "Nemzet". "Haladás". És persze mindig van valaki, akitől meg kell védeni ezeket. A jelszavak változhatnak, az ellenségek is változhatnak, a zászlók és az egyenruhák is. De az emberi természet kevésbé. Aki tegnap a barna ingeseknek jelentett, holnap a vörös ingeseknek jelenthet. Aki tegnap a pártot szolgálta, holnap lehet lelkes demokrata. Aki pedig tegnap az állami vagyont osztotta, holnap lehet sikeres üzletember. A szatíra egyik kedvenc témája éppen ez: mi változott valójában?

Mikor lesz unalmas a társadalomkritika?

Amikor az író nem bízik az olvasóban. Ilyenkor a történet végén megjelenik a magyarázat: "Ez a történet arról szól, hogy…" "A tanulság tehát…" "Az embereknek meg kell érteniük…" Ekkor a szépirodalom könnyen politikai pamfletté válik. Pedig ha a történet jó, nincs szükség használati utasításra. Egyetlen jól elhelyezett mondat, egy abszurd helyzet vagy egy száraz poén sokszor többet mond három oldalnyi magyarázatnál.

Miért szerethető mégis a politikai szatíra?

Mert lehet vele olyan dolgokról beszélni, amelyekről egyébként már mindenki beszélt. "A korrupcióról". "A hatalomvágy­ról". "A képmutatásról". "A társadalmi különbségekről". "Az alkalmazkodásról". "A félelemről". Csakhogy az irodalom nem ugyanazt mondja el, amit egy politikai elemzés. Embert tesz a jelenség mögé. Megmutatja azt az embert, aki fél. Azt, aki hasznot húz belőle. Azt, aki nem ért semmit, csak követi a többieket. És azt is, aki egyszer csak rájön, hogy miközben mindig a nyertesekhez tartozott, talán ő maga is elveszített valamit. Ezért lehet a politikai szatíra egyszerre vicces és kellemetlen. A végén ugyanis nem feltétlenül azt kérdezzük: "Kire gondolt az író?" Hanem inkább azt: "Nem ismerős ez valahonnan?" És ha erre nem tudunk azonnal nemmel válaszolni, akkor a történet valószínűleg elérte a célját.

Érdekel ez a téma és több kísérletet tettem, hogy a politikai szatíra és parabola eszközével bemutassam, mi történik hazánkban és a világban. Ezek rövid, sokszor csak egy féloldalnyi írások, melyek úgy foglalkoznak aktuálpolitikai témákkal, hogy abból egy általánosítható kép alakuljon ki az emberi természetről. A szereplők az írásaimban könnyen felismerhetők és beazonosíthatók, ellentétben a műfaj szabályaival. Ennek ellenére a történetek nem róluk szólnak, hanem arról a viselkedési mintázatról, amit képviselnek. Ha érdekelnek a témával kapcsolatos gondolataim, akkor a "Történetek" menüpontban számtalan rövid írást találsz. 

"A törpe és a megafon" https://www.michaellackner.hu/a-torpe-es-a-megafon/,

"Nincs kitörés" https://www.michaellackner.hu/nincs-kitores/,

" A szavazó" https://www.michaellackner.hu/a-szavazo/,

"A domb" https://www.michaellackner.hu/a-domb/,

"A történet és a szereplők ugyanazok" https://www.michaellackner.hu/a-tortenet-es-a-szereplok-is-ugyanazok/,

"Zárt osztály, szabad gondolatok" https://www.michaellackner.hu/zart-osztaly-szabad-gondolatok/,

"Így focizunk mi" https://www.michaellackner.hu/igy-focizunk-mi/,

"Oktatási miniszter" https://www.michaellackner.hu/oktatasi-miniszter/,

"Magyar karrier történet" https://www.michaellackner.hu/magyar-karrier-tortenet/,

"Magyar sors" https://www.michaellackner.hu/magyar-sors/.